Ördög Nóra idén először lesz látható a Glamour Women of the Year gála háziasszonyaként, ahol egyben az év vállalkozója kategória jelöltjeként is izgulhat majd. Ördög Nóra a magazin aktuális számának címlapinterjújában őszintén vallott arról, milyen férjével, Nánási Pállal egyszerre házas- és üzlettársakként is működni. "Nagyon megtisztelő, hogy é
Bár készítettek már repülő csészealj alakú és Voith Schneider Propellerekkel működő eVTOL-okat is, de még mindig lehet újat mutatni a járműkategória terén.
Az óriásit növekvő Görögország lett a magyarok tengerparti kedvence, másfélszer annyi időt töltöttünk el ott, mint a horvátoknál. A legtöbb pénzt Ausztriában költöttük el. Kimondottan bevásárlási céllal 232 milliárd forintnyi összeget hagyhattunk külföldön.
A tervek, célok a színfalak mögött készülnek, íródnak, beleszólásunk nincs, azt pedig naponta érzékeljük, hogy a kereszténységért, s persze Európáért folytatott harcunk egyre reménytelenebb.
Az amerikai társadalom szövete szétszakadt, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek frusztrációja összeforrt az azok elkenésére szolgáló, gusztustalan politikai identitástermékekkel. Az Egyesült Államokban kulturális polgárháború dúl.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (Omsza) friss felmérése alapján a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget, ha nyilvános helyen eszméletlenül esnek össze. Pedig a hirtelen szívhalál őket is éppúgy érinti, mint a férfiakat. Fontos, hogy laikusként mindenkinek merjünk segítséget nyújtani, ezért legújabb kisfilmjükben Baláék (Csuja Imre, Thuróczy S
Megkezdte Floridában a börtönbüntetése letöltését Donald Trump korábbi fehér házi tanácsadója, Peter Navarro. A férfit a kongresszus idézésének elmulasztása miatt ítélték négy hónapra.
Sokan ódzkodnak a matematikától, az iskolások körében pedig egyértelműen ez az egyik legnépszerűtlenebb tantárgy. A matematikát sokan feleslegesnek gondolják, az ország egyik legnépszerűbb matektanára szerint azonban nem csak okosabbak leszünk a matematikai műveletek gyakorlásától, de jobb problémamegoldók, és összességében sikeresebbek is.
Műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre, az egység áramtalanította a járművet. A baleset következtében a kamion üzemanyagtartálya felhasadt, nagy mennyiségű gázolaj folyt ki az úttestre, melynek felitatásához a közútkezelőt kérték a helyszínre. Az Útinform 6 óra előtt nem sokkal frissült híre szerint a baleset
Az év elején még Skodával állt rajthoz Chris Ingram, azonban a folytatásban már Rally2-es Toyotára vált a Brit Rally Bajnokságban a korábbi Európa-bajnok.
Az Európai Bizottság és a tagállamok csak három terméknél vezették volna be a lehetséges korlátozást, az Európai Parlament ezt több árura is ki akarta terjeszteni.
A magánszemély részére ingyen, vagy piaci érték alatt adott értékpapír ellenértéke fő megközelítésben jogviszonyra tekintettel megszerzett jövedelemnek minősül, kivéve, ha az szja-törvény az adókötelezettség megállapítására vonatkozóan eltérő rendelkezést tartalmaz.
Az alkotáshoz tér kell - igaz ez a konyhában való tevékenykedésre is. Bár a méretek legtöbb esetben adottak, néhány trükkel optikailag megnövelheted a rendelkezésre álló területet, hogy a konyhád tágasabbnak érződjön.
Március 31-én, húsvétvasárnap hajnalban ismét átállítjuk az órákat, és elkezdődik a nyári időszámítás. De vajon miért hasznos az óraátállítás, és milyen hatással van a szervezetünkre? Az óraátállításról megoszlanak a vélemények Az óraátállítás, bár az időmérő eszközök digitális korában már egyre kevésbé jelent manuális beavatkozást, továbbra is sok
Mostanában kifejezetten keveset lehetett hallani a rejtélyes brit művészről, azonban a napokban egy igazán ütős remekművel tért vissza. Vasárnap jelent meg Észak-Londonban egy graffiti, amelyről először csak gyanították, hogy Banksy alkotása – a művész azonban megerősítette a hírt.Ez is érdekelhet: Christopher Walken szándékosan tönkretett
Nyíregyházán, a Basf almatermesztési tanácskozásán hallhattunk a ma leghatékonyabbnak tartott ültetvényekről és a gyümölcsösök gépi műveléséről, egészen a szedőrobotokig. A futurisztikusnak tartott megoldások egy része már gyakorlatban is vizsgázott.
Informatikai rendszerprobléma miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a közúti határátkelőhelyeken szerda 5 óra 5 perctől - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a police.hu-n.
Kiemelkedő évük volt 2023-ban a kötvénypiaci befektetőknek, rég nem látott hozamot tudtak elérni a magas szintről induló és csökkenő kamatkörnyezetben. Ez pedig a befektetési alapok számaiban is megmutatkozott, a jelentős friss tőkebeáramlás mellett jó teljesítményt mutattak az állampapírokba fektető alapok. Viszont ez nem párosult a magyar állampa
Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.
Az online csőcselék az egyik legnépszerűbb influenszer oldalait árasztotta el gyűlölködő és fenyegető üzenetekkel. 28-an kaptak párhónapos börtönbüntetést.