Több, mint 3 évtizede, 1993 óta március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet e természeti kincs jelentőségére. Emellett rávilágít arra, hogyan kell helyesen gazdálkodni a rendelkezésre álló vízkészlettel. Lúczi Gergely műszaki igazgatóhelyettes kiemelte, az idei eseménysorozat mottója a víz a békéért. A
Az Anyám, a folyó című olasz regény lírai hangon előadott, töredékekből építkező történetének egy anya-lánya kapcsolat az alapja: a negyvenes éveiben járó lány az emlékezetét, így identitását is egyre inkább elveszítő anyjának meséli el – mintegy a felejtés ellen dolgozva – családjuk szerteágazó históriáját.
Az előfizetéses online zenehallgatás pörgette fel 2023-ban a hangfelvételipar bevételeit. Az ágazat összbevétele a múlt évben 10,2 százalékkal 28,6 milliárd dollárra nőtt, Magyarországon 16 százalékos növekedés mellett 9,3 milliárd forint volt ez a szám. A Global Music Report című jelentést az IFPI (International Federation of the Phonographic Indu
Egy középiskola zárakkal ellátott rácsos ajtókat szerelt fel, állítólag azért, hogy megakadályozza, hogy a tanulók a tanórák alatt használják a mosdót.
A polgármester és a hozzá nagyon hasonlító testvére a lap szinte minden oldalán szerepel. De ennél is nagyobb meglepetés, hogy az ellenzéki önkormányzati képviselőknek még a nevét se leíró lapnak ki szerepel a címlapján. Ha szűkebb pátriájában van ennél elfogultabb önkormányzati lap, küldjék el nekünk! Fődíj egy éves Mai Belváros-előfizetés.
Online a legegyszerűbb és leggyorsabb a személyijövedelemadó-bevallási tervezetek átnézése, elfogadása – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében.
Március első hetében 100 milliárd dollár fölé emelkedett azoknak a kripto-pénzeszközöknek az értéke, amelyeket a Binance kriptotőzsdéjén tartanak a platform felhasználói. A rekordmértékű tőkebeáramlással egyidőben nagyot nőtt a tőzsdén elérhető digitális eszközök hozama is.
A fürdőkád egy olyan alapvető berendezésnek számít, ami szinte minden otthonban és szállodai fürdőszobában megtalálható. Már évtizedek óta használjuk a kényelmes, relaxáló eszközöket, amiben a nap végén (vagy éppen elején) feltölthetjük a testünket és lelkünket, valamit a higiénia fenntartásában is fontos szerepet töltenek be.
A galériák elsődleges motivációja a művészeti vásárokon való részvétellel az, hogy kapcsolatot teremtsenek az új gyűjtőkkel - ez a legfontosabb megállapítása annak az Artsy által közétett kutatásnak, ami a közelmúltban jelent meg. A kiadvány legfontosabb megállapításait most a műtárgy.com foglalja össze.
Vizsgálat indult egy New York-i iskola ellen, miután egy helyi újságíró több száz könyv kidobásával vádolta meg az intézményt. A kidobott könyvek többsége etnikai kisebbségekről és az Lmbtq-közösségről szól, a borítóikon cédulák jelölték a kidobás okát.
Lehetsz édesszájú, vagy rajonghatsz a sós nasikért, cukorból akkor is többet viszel be, mint amennyit hiszel, vagy egészséges lenne. Figyelj a jelekre, és megelőzheted a diabétesz kialakulását!
A Wormganix tőzegmentes komposztja új lehetőséget kínál a műtrágyák helyett a fenntartható növénytermesztés és a talaj biológiai aktivitásának növelése érdekében.
Március 20-án délután második alkalommal adták át az Ivsz – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait.
Más nagy magyarországi folyókhoz képest a Dráva kevésbé szabályozott, ezért a területén még fellelhetők a természetes élőhelyek – ezeket próbálja most helyreállítani a WWF Magyarország. A víz világnapja előtt megnéztük, milyen most a vidék, és hogy zajlik a mentés.
Az OKX 2024. március 18-a óta már nem támogatja az USDT kereskedési párokat az Európai Gazdasági Térség (EGT) felhasználói számára, mivel az Európai Unió által kibocsátott, a kriptovalutákra vonatkozó átfogó szabályozási keret elfogadására készül. Az USDT tőzsdéről való kivezetése jóval a MiCA tervezet uniós országokban történő bevezetése előtt tör
Tavaly év végén számoltunk be róla, hogy a közhasznú fürdők létesítését és üzemeltetését, valamint a gyógyhelyeket érintően két új Kormány rendelet került kihirdetésre. Az 509/2023. Korm. rendeletbe foglalt, a fürdőzők számára…
A közlemény szerint a február közepén indult, a www.volanbusz.hu/kerdoiv oldalon található, Te hogy utazol című felmérés az utazási szokások és az utasok autóbusz-közlekedéssel összefüggő fejlesztési igényeinek megismerésére szolgál. A kérdőív kitöltői között utazási utalványokat és ajándékcsomagokat sorsolnak ki. Illusztráció. Forrás: Volán
Freiburg megerősítette a korábbi német sajtóértesüléseket és bejelentette, hogy Julian Schuster lesz a magyar válogatott Sallai Rolandot és Szalai Attilát foglalkoztató Freiburg labdarúgócsapatának a vezetőedzője.
Japánban tavaly november óta a leggyorsabb ütemű volt az éves infláció februárban. A pénteken közzétett kormányzati adatok szerint az infláció 2,8 százalék volt, miután januárban 2,2 százalékot mértek.
Magyarországon az OTP Bank elsőként vezette be a statisztikai értékbecslést két évvel ezelőtt. Az ügyfelek pozitívan fogadták a szolgáltatást a gyorsabb átfutási és ügyintézési idő miatt. Az igénylések 6 százalékában már ezt a megoldást használják az ügyfelek. Most egy jogszabályi változásnak köszönhetően bővülhet azon ügyletek köre, ahol alkalmazh