2024. március 22. péntek

márc. 22
16:12
Oroszország is kezdi belátni, hogy a különleges hadművelet háborúvá fajult (Demokrata)
"Hadiállapotban vagyunk." Különleges hadműveletnek indult, de amint a kollektív Nyugat Ukrajna oldalán résztvevője lett ennek, háborúvá vált – mondta a Kreml szóvivője.
márc. 22
16:12
Ezért befolyásolhatja az Alfa Romeo elektromos autóinak jövőjét az amerikai elnökválasztás (Autószektor)
Az autóipar is függ a politikától, ez teljesen világos, hiszen a járműgyártás is csak marketing és érdekek szövevényes hálója, ezek a működések viszont a legtöbbször nem változtatják meg egyes márkák modelljeinek bemutatását. Az Alfa Romeónál viszont úgy tűnik, pontosan ez a helyzet. Jean-Philippe Imparato, a brand vezérigazgatója nemrég beszélt ar
márc. 22
16:12
Így reagált Toto Wolff, miután a felesége feljelentette az FIA-t (Racingline)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is megszólalt Susie Wolff FIA-feljelentése kapcsán, és elmondta, hogy feleségét semmi nem fogja eltántorítani attól, hogy kiderítse, miért támadták meg őt tavaly decemberben. Mint ismert, az F1 Academy ügyvezetője a héten jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen a
márc. 22
16:12
Balog Zoltánt élő adásban szólították fel hogy takarodjon már (naphire.hu)
Egyre többen írják alá azt a dokumentumot, amelyben azt kérik a református értelmiségiek, hogy a kegyelmi ügybe keveredett Balog Zoltán püspök mondjon le a Dunamelléki püspöki tisztségről.
márc. 22
16:18
40 milliárdot fektet be két magyar városban egy német autóipari cég (Menedzsment Fórum)
A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
márc. 22
16:18
Nagy potenciált lát a Waberer'sben az MBH (Portfolio)
Új elemzőház kezdte el a Waberer's követését, az MBH Bank 5 367 forintos célárat határozott meg a részvényre vételi ajánlás mellett. Az célár 45,8 százalékkal magasabb, mint a csütörtöki záróárfolyam.
márc. 22
16:18
Sokat spórolhatsz húsvétkor is, ha szemmel tartod az Árfigyelőt! (Agroinform)
Biztosítja az árak összehasonlíthatóságát és hozzájárul az árak kordában tartásához.
márc. 22
16:18
Tökéletes OTP Bankos átverést építettek fel a csalók, ennyire még sosem volt veszélyben a bankszámlád (Femcafe)
Az internetes bűnözők nem először vetik be ezt a trükköt, de ennek lehet a legjobban bedőlni. Az OTP Bank ügyfelei vannak fokozott veszélyben.
márc. 22
16:18
Ne gondold túl, csak kezdd el a beszélgetést! – akadálymentesítő gondolkodás az Egy Sima, Egy Fordított célja (WMN)
Szemléletformáló kampányt indított az Egyesület az Inklúzióért (ismertebb nevén Egy Sima, Egy Fordított) azért, hogy lebontsa a gátakat, és hidat építsen az ép és a speciális igényű emberek között. A kampány fókuszában négy fiatal áll, mindannyian valamilyen speciális állapottal élnek együtt.
márc. 22
16:18
Kibukott az ukrán parancsnok: szerinte komoly lépésre készülnek az oroszok (Mandiner)
Elmondta, mikorra várnak az ukránok egy nagy orosz ellentámadást.
márc. 22
16:18
Orbán: Budapest Karácsony miatt van fogságban. Karácsony: Nem, mert Orbán miatt (Telex)
Karácsony Gergely felsorolta az Állami Számvevőszék legfontosabb állításait Budapestről, majd jelezte Orbánnak, hogy ezt a "fogságot" pont ő szüntethetné meg.
márc. 22
16:18
Zimány Linda elárulta, miért tekint példaképként az édesanyákra (Digital Hungary)
A Manna FM „Valódi Nők” című reggeli rádióműsorában járt Dr. Zimány Linda, akit több nőtársa, Balázs Andrea, Pálfi Éva, és Argyelán Kriszta faggatott arról, mit gondol a mai nőkről, hogyan vélekedik az anyaságról, s kik a példaképei.
márc. 22
16:18
Már hírlevélben is tájékozódhatnak a fogyasztók a termékvisszahívásokról (Helló Sajtó!)
Ezentúl hírlevél formájában is megosztja a vásárlóktól visszahívott termékekkel kapcsolatos információkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
márc. 22
16:20
Bejelentésre készül a kormány (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatót tart az új gazdasági versenyképességi csomagról. A bejelentésről a Portfolio élőben tudósít majd.
márc. 22
16:20
Elutasították a DK feljelentését a túlárazott kínai lélegeztetőgépek ügyében (Telex)
A Nemzeti Nyomozóiroda szerint a minisztérium a közpénzzel felelősen gazdálkodik.
márc. 22
16:24
Ezt a péksüteményt ne edd meg! (Agroinform)
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt történt a visszahívás.
márc. 22
16:24
10 éve termeszt fügét egy német gazda – itt vannak a tapasztalatai (Agrofórum)
Egy gazdálkodó Alsó-Szászországban, ami Németország egyik északi tartománya, már több mint 10 éve termeszt sikeresen fügét.
márc. 22
16:24
Az EU szankciókat vetett ki Alekszej Navalnij halálával összefüggésben (Demokrata)
A jegyzékbe vetteket kitiltják az Európai Unió területéről, valamint befagyasztják vagyoni eszközeiket.
márc. 22
16:24
A klímaváltozás miatt különösen fontos a megfelelő vízgazdálkodás (Növekedés)
A víz olyan természeti kincs, amelyre fokozottan vigyáznunk, vele megfelelően gazdálkodnunk kell – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a március 22-i Víz Világnapja alkalmából.
márc. 22
16:24
Kínos: Be akarta égetni Karácsony Gergelyt, de csúnyán mellényúlt Szentkirályi Alexandra (Nyugati Fény)
Szentkirályi Alexandra egy apróságról elfeledkezett.
márc. 22
16:24
Árulkodó jelek: elszólta magát Márki-Zay Péter (Mandiner)
Nagyon hasonló véleményt fogalmazott meg, mint az Action for Democracy egyik kulcsszereplője.
márc. 22
16:24
Ujjlenyomat a személyazonosító igazolványokban: nincs minden rendben az uniós előírásokkal (Üzletem)
A két ujjnyomatnak a személyazonosító igazolványokba való kötelező beillesztése összeegyeztethető a magánélet tiszteletben tartásához, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető joggal – mondta ki az Európai Bíróság. Mivel azonban az ezt az intézkedést előíró rendeletet téves jogalap megválasztásával fogadták el, a Bíróság a rendeletet é
márc. 22
16:27
Alekszej Navalnij feltétezett gyilkosait szankcionálja az EU (Piac és Profit)
Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be 33 személlyel és két szervezettel szemben, mert kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij február 16-án elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával - közölte az Európai Unió Tanácsa.
márc. 22
16:30
Navalnij halála miatt egyhangúlag szankciókról döntött az EU miniszteri Tanácsa (Telex)
Több tucat személy és két szervezet ellen vezettek be szankciókat, mert kapcsolatba hozhatók az orosz ellenzéki aktivista halálával.
márc. 22
16:30
Új korszak a középvállalatok támogatásában: megérkezett a BÉT Mentor (Helló Sajtó!)
Az elmúlt évek sikereit és tapasztalatait felhasználva a Tőzsde 2024-től BÉT Mentor néven teszi elérhetővé középvállalati szolgáltatásait. Az új program a felelős vállalatirányítással kapcsolatos képzéssel debütált.
márc. 22
16:36
Több ember felfüggesztése lett a Katalin hercegné orvosi adataival kapcsolatos ügy vége (Infostart)
Vizsgálat indult a London Clinicben, ahol a hercegnét kezelték. A kórház szerint nem történt adatszivárogtatás.
márc. 22
16:36
Átadták Az Év Cégvezetője díjakat (autopro)
Negyedik alkalommal adták át az Év Cégvezetője díjakat.
márc. 22
16:36
"Balog Zoltánnak mennie kell" – petíciót indítottak a református hívek (SzMo)
Az aláírók szerint: "Egyházfőként ő politikusként és nem lelki vezetőként jár el, most is politikusi módszereivel kényszeríti magát közösségünkre".
márc. 22
16:36
Schadl elfogása előtt Rogánék a Karmelitába rendelték Völner Pált (Telex)
2021. november 3-án Rogán Antal minisztériumából szólhattak Völner Pálnak, hogy vigyázzon Schadllel, mert nyomoznak utána. Völner ezután meg is próbálta lerázni Schadlt, akit két nappal később már Ferihegyen kapcsoltak le a rendőrök.
márc. 22
16:36
Borzalmas vád Németh Szilárd ellen: Polt Péter váratlant húzott (naphire.hu)
Viszgálatot indítottak Németh Szilárddal szemben.
márc. 22
16:36
Az Ökológiai Kutatóközpont állásfoglalása az EU Természet-helyreállítási rendeletének jelentőségéről (Helló Sajtó!)
Az állásfoglalás szerint az EU természet-helyreállítási rendeletének megvalósulása alapvető fontosságú a mostani, és a jövő nemzedékek jólétének biztosításához.
márc. 22
16:42
Kanada most először korlátozza az ideiglenes bevándorlást (ProfitLine)
Kanada az országban ideiglenesen tartózkodó külföldiek számának csökkentését tervezi, és első alkalommal határt szab az ideiglenes bevándorlásnak - közölte Marc Miller kanadai bevándorlási miniszter egy Ottawában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
márc. 22
16:42
Megvető pillantásokat mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót (SzMo)
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.
márc. 22
16:42
Már több mint 50 ezer bugot jelentettek az amerikai védelmi minisztériumnak (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
márc. 22
16:42
100. alkalommal látható A diktátor a Vígszínházban (Helló Sajtó!)
A Charlie Chaplin filmjéből készült zenés színpadi átirat Eszenyi Enikő rendezésében, ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével március 25-én 100. alkalommal látható a Vígszínházban.
márc. 22
16:48
A Bundesrat is zöld jelzést adott: áprilistól legális a marihuána Németországban (Infostart)
Az elmúlt hónapok rendkívül heves vitái, illetve az éles tiltakozások ellenére április 1-jén életbe léphet a kannabisz korlátozott legalizálásáról szóló törvény. Noha a tervezetben foglaltakat több tartományi vezető kezdettől fogva ellenezte, a miniszter tervezete végül a Bundestagban is "átment".
márc. 22
16:48
Alvási idő és minőség, turbulencia, villámlás, aktív vulkánok a gleccserek helyén, ezekre is hat a klímaváltozás (Alternatív Energia)
A klímaváltozás mindenki számára nyilvánvaló hatásai általában a megváltozó évszakokhoz vagy szélsőséges időjárási eseményekhez köthetőek. Ebben a cikkben négy olyan területet hozunk, amikre nem biztos, hogy először gondolnánk, de hat rájuk a klímaváltozás.
márc. 22
16:48
Tíz napjuk maradt a magyaroknak ingyenesen váltani: sok pénzt spórolhat, aki még most lép (Pénzcentrum)
Alig több mint tíz napja maradt a lakástulajdonosoknak arra, hogy eldöntsék, váltanak-e lakásbiztosítást a márciusi lakásbiztosítási kampány során. Magyarország egyik független biztosításközvetítő társaságának adatai szerint a tarifálás során az ügyfelek több mint 90 százaléka találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást, így az időszak
márc. 22
16:48
Szijjártó Péter: Együtt küzdünk az osztrák jobboldallal (Demokrata)
Videó! A külgazdasági és külügyminiszter Budapesten fogadta Petra Stegert, az Osztrák Szabadságpárt politikusát.
márc. 22
16:48
Körbetelefonálták a csepeli iskolaigazgatókat, hogy találkozzanak a Fidesz polgármesterjelöltjével (Telex)
Dudás Zoltán a kerületről szeretne beszélgetni velük a Németh Szilárdhoz köthető akadémián.
márc. 22
16:48
Bicske polgármestere szerint a média a városimázs csökkentésére használta fel a pedofíliát (Media1)
Bálint Istvánné és testülete állást foglalt gyermekvédelmi kérdésekben.
márc. 22
16:48
Nem ezen a hétvégén fogunk piknikezni és kirándulni: az előrejelzések szerint egészen elképesztő ingadozások lesznek (Roadster)
Tartogat pár meglepetést a hétvégi időjárás.
márc. 22
16:48
Antibiotikum-rezisztens baktériumok környezeti előfordulását vizsgálják a MATE kutatói (Helló Sajtó!)
A talajban, talajvízben, felszíni vízben és szennyvízben egyaránt előforduló antibiotikum-rezisztens baktériumfajok részletes vizsgálata révén pontosabb kép rajzolódott ki a hozzájuk kapcsolható lehetséges környezeti kockázatokról.
márc. 22
16:54
Érdemes most euróba fektetni? A Klasszis Klubban erre is választ kaphat (Menedzsment Fórum)
Most, hogy jelentősen csökkent az infláció és ahhoz igazodva már állampapírt sem lehet venni két számjegyű kamattal, sokakban felmerülhet, miben is fialtassák a megtakarításaikat, hogy azok legalább megőrizzék, vagy esetleg még növeljék is az értéküket. Részvénybe? Ingatlanba? Devizába? Kriptóba? Lapcsoportunk következő, március 27-én, szerdán megr
márc. 22
16:54
Zeneipar: tarol a streaming, de... (Bitport)
...a tavalyi adatok alapján nem ez a szegmens nőtt a legnagyobb ütemben. A közel 30 milliárd dollárt termelő zeneiparban feltámadt a fizikai termékek iránti kereslet.
márc. 22
17:00
Óriási szerencse! Milliókat érő aranyrögöt talált egy kiránduló (Pénzcentrum)
Nem is volt éppen jó a fémdetektora annak a férfinek, aki egy - forintban számolva - majdnem húszmilliós aranyrögre bukkant az erdőben.
márc. 22
17:00
Örülhetnek a magyar autósok, nagyot csökken az üzemanyag ára hétvégén! (Portfolio)
A Mol bejelentette, hogy hűségprogramja, a Mol Move résztvevői számára március utolsó két hétvégéjén literenként 10 forintos kedvezménnyel kínál üzemanyagot - számolt be a vg.hu.
márc. 22
17:00
Felháborító dolog történt a nagyrőcei temetőben: így adták a családtagok tudtára, hogy a sírhelyeket megsemmisítik (ATV)
A lehető legsértőbb módon adták a családok tudtára a nagyrőcei temetőben, hogy a szeretteik sírhelye lejárt: a temető alkalmazottai festékszóróval fújták le a sírokat.
márc. 22
17:00
Adathalászokat tartóztattak le, a hálózatnak több száz tagja is lehet (444.hu)
A csalók lakásain több mint ezer SIM-kártyát és több tucat egyéb informatikai eszközt találtak.
márc. 22
17:00
Rogán-Schadl-Völner: újabb érdekes részlet derült ki (Forbes)
Völnernek lett volna egy találkozója Schadllel, de berendelték a Karmelitába - után pedig nagyon megváltozott a viselkedése.

Keresés