Kiadónk újabb sikere! A kiváló magyar márkákat díjazó MagyarBrands Program Díjátadó gálarendezvényén a Magyar Mezőgazdaság immár nyolcadik alkalommal nyerte el a Kiváló Üzleti Márka díjat.
A Vígszínház fiatal tehetsége elmondta, milyen kihívásokkal jár a gyereknevelés, ha mindkét szülő színész, miről nem tud lemondani akkor sem, ha nem környezetbarát, és miért rándul görcsbe a gyomra egy bizonyos témától.
A családot sokkolta a diagnózis, és időbe telik mire feldolgozzák mindezt. A Kensington-palota bejelentette, hogy további részleteket nem osztanak meg a betegségről.
A Vígszínház fiatal tehetsége elmondta, milyen kihívásokkal jár a gyereknevelés, ha mindkét szülő színész, miről nem tud lemondani akkor sem, ha nem környezetbarát, és miért rándul görcsbe a gyomra egy bizonyos témától.
A volt igazságügyi miniszter azt írta a 444-nek, hogy a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózik. Magyar Péter szerint Rogán mondta tollba Varga nyilatkozatát.
Habár jelenleg még 900 forint alatt van egy kilogramm fehér kenyér fogyasztói ára, az agrárminiszter szerint a gabona áresése késleltetve fejtheti csak ki a hatását.
Németország június 14-től a 2024-es EB lázában ég: az 51 meccsre 2,7 millió látogatót várnak a stadionokba, illetve kereken hétmillió vendéget a „Fan Zone” rajongói tereken és a nyilvános szurkolásokon.
Rég elfogytak azok a repülőjegyek, amelyek olyan járatokra szóltak, ahonnan a levegőből lehet megfigyelni a bő két hét múlva bekövetkező égi látványosságot.
Magyar áldozatokról, sérültekről jelenleg nincs tudomásunk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a moszkvai terrortámadásra reagálva péntek este a Facebook-oldalán.
A hercegné szóvivője elmondta, hogy meg akarták osztani a betegséggel kapcsolatos információt, de akkor, amikor ő és Vilmos úgy érezték, hogy ez megfelelő nekik, a családnak és a gyerekeiknek.
A Max franciaországi indulásával együtt megindul a francia saját gyártású Max Original sorozatok gyártása is, amelyek a következő hónapokban debütálnak majd. Clément Schwebig (a Warner Bros Discovery Nyugat-Európa és Afrika elnöke), Vera Peltekian (a Max France saját tartalmakért felelős produkciós részlegének alelnöke) és Clémentine Bobin (a Max F
Pachert Balázs, a Balázs Kicks üzlet tulajdonosa podcastjának szombati epizódjában vendégül is látja Varga Judit volt férjét az erről szóló Instagram-bejegyzés szerint.
Kényszerleszállást hajtott végre az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec katonai repülőterén egy gyakorlatozó, MQ9 Reaper típusú amerikai drón – erősítette meg sajtóértekezletén Ireneusz Nowak vezérőrnagy, a lengyel légierő főfelügyelője. A lengyel fegyveres erők
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi tevékenységével, az intézmény Zalaegerszegi Innovációs Parkjával, valamint a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone tesztpályával ismerkedett Magyarország bécsi nagykövete. A diplomata úgy véli, az ott zajló
Magyar áldozatokról, sérültekről jelenleg nincs tudomásunk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a moszkvai terrortámadásra reagálva péntek este a Facebook-oldalán.
Francesco Calzona úgy érzi, a Napoli „újra magára talált” az Inter elleni döntetlennel, és elárulja, hogy drónokkal fogja követni az edzéseket, amíg visszatér Szlovákiába. Mindkét csapat spanyol földön búcsúzott a Bajnokok Ligájában a hét
A Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (Bitcoin ETF-ek) zsinórban negyedik napja aggregált kiáramlást tapasztaltak. Mindeközben az alapul szolgáló eszköz ára folyamatosan
Egy kezezés miatt megítélt büntető döntött, amit magabiztosan értékesített a csapatkapitány. 13 meccsesre gyarapította a veretlenségi sorozatát Magyarország.
Dmitrij Medvegyev azt írta, hogy Oroszország elpusztítja az ukrán vezetőket, ha kiderül, hogy ők felelősek a merényletért. Ukrán vezetők szerint az országnak nincs köze a merénylethez.
Szlovákia holnap új államfőt választ. A tizenegy jelölt közül végül kilenc induló maradt, ketten visszaléptek. A júniusban leköszönő Zuzana Čaputová államfő arra buzdította az embereket, hogy járuljanak az urnákhoz. Azt szeretné, ha Szlovákiának öt év múlva is elismert helye lenne a világban, jó viszonyt ápolna a szomszédos országokkal. A szombati
A Rákosrendezőre tervezett beruházás elleni közös fellépésre hívott fel Karácsony Gergely főpolgármester péntek este a Szikra Mozgalom által szervezett budapesti tüntetésen.