Időmérleg-felvételt indít a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatfelvétel az ország 264 települését érinti - jelentette be keddi közleményében a hivatal. A felmérés 2024. április 8. és 2025. április 7. között zajlik.
Gyakran generációt sem kell ugrani, néha elég néhány év különbség, hogy lássuk, máshogy használják a telefont az emberek: valaki még ír sms-t, vagy épp telefonál, más már nem.
Hans Reisch és vezetőtársa levelet írtak a magyar dolgozóknak, 48 milliárd forintba kerültek a cégnek a kormány különadói, ezt nem tudják, de nem is akarják elfogadni. De azt is írják, hogy kereskedőként nem akarnak politikai ügyekbe avatkozni.
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter után megszólalt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is a Magyar Péter által közzétett hangfelvétellel kapcsolatban, amelyen az hallható, amint Varga Judit volt igazságügyi miniszter 2023 januárjában arról beszélt Magyar Péternek, hogy Rogán Antal kihúzatta magát a Völner-Schadl-ügy ügyészség
A korábbi igazságügyi miniszter megrázó Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy volt férje nyilvánosságra hozta egy korábbi családi beszélgetésük hangfelvételét.
Fogy az időm és még mindig nem volt igazi Mustang a kezeim között. Hogy néz ki? Baromira tetszik, sőt, egyre jobban tetszik a villany Mustang, főleg ebben a kékben vonzó. Látványos, magasztos, kihívó - formatervében újra felfedezzük az autó és az autózás legősibb vonásait. Izmos, férfias és szexi. Méretei is tetszettek, jól elfértem benne többedm
A húsvét négynapos hosszú hétvége, azaz nagypéntektől húsvét hétfőig nem kell dolgozni. Csütörtökön még bevásárolhatunk húsvétra, minden hely nyitva lesz.
Az ember nem győzi kapkodni a fejét: hangfelvétel, vallomás, Magyar Péter, Varga Judit, Rogán Antal, Gulyás Gergely - belpolitikai dráma zajlik minden szinten. És most újabb válasz jött.
Azok, akik valaha tanultak vállalatértékelést, jártak mindenféle vállalati pénzügy és befektetési elemzési szakirányokra, tanfolyamokra, vagy csak elolvastak néhány könyvet a releváns szakirodalomból, azok közül sokan megfertőződnek az értékalapú befektetés fogalmával, értékrendjével/filozófiájával.
Ha Anne Hathaway-re gondolsz, akkor valószínűleg neked is hosszú, sötétbarna hajjal ugrik be, ahogy a Neveletlen hercegnő vagy az Ördög Pradát visel című filmekben is láthattuk. Ez azonban már a múlté: a színésznő vagány pixie fazonra váltott, és elképesztően jól áll neki!
A CIB Bank történetének legsikeresebb éve volt 2023 a társaság vezetői szerint, a 63,9 milliárd forintos rekordnyereség mellett ugyanis a hitel- és betétállománya is messze a piaci átlag felett növekedett. Egy sor olyan növekedési számot közölt a bank, amellyel szembement a negatív piaci trendekkel, többek között a lakáshitel-kihelyezésük is nőtt,
A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ az MTI-vel kedden.
Időmérleg-felvételt indít a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatfelvétel az ország 264 települését érinti - jelentette be keddi közleményében a hivatal. A felmérés 2024. április 8. és 2025. április 7. között zajlik.
2020-as debütálása óta elképesztő népszerűségnek örvend a netflixes sorozat, melynek 3. évadához végre előzetes érkezett.Hosszú szünet után két, négy epizódból álló részben érkezik A Bridgerton család: az első részek május 16-án, a második részek pedig június 13-án kerülnek fel a Netflixre.A harmadik évad középpontjában a sorozat egyik legnépszerűb
A kislány holttestét csak 13 órával az eltűnése után találták meg: le kellett ereszteni a medencét, és miután a víz elfogyott, leküldtek egy kamerát az egyik 20 méter mély csővezetéken. Ott találták meg a kislányt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter reagált a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre: szerinte egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez.
A magyar labdarúgó-válogatott a Törökország elleni győzelem után ma 19 órától Koszovó ellen játszik. A mérkőzésnek várhatóan 67 ezer nézője lesz. A mai esti mérkőzésre készülő válogatott keret így néz ki: Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi Tc), Gulácsi Péter (Rb Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár Fc) Védők: Balogh Botond (Parma – Ola
A megváltozott éghajlati viszonyok következtében biztonságosan csak fóliával vagy üveggel védett helyen lehet jó minőségű, a piaci elvárásoknak megfelelő paprikát előállítani. Ebből adódóan a jelentkező nagy kereslet miatt a hazai hajtató felületnek közel 50%-át az étkezési paprika foglalja el.
Kiemelkedő nyereséggel zárta az évet a CIB Bank: mérlegfőösszege, hitelállománya és bevételei is jelentősen emelkedtek. A 2023-as üzleti évet 63,929 milliárd forint nyereséggel zárták, ami 77,1 százalékos emelkedés az előző évhez képest – hangzott el a CIB Bank mai sajtótájékoztatóján. A forint/euró árfolyam éves átlaga idén 386, jövőre 384 lehet a
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is gratulált az osztrák Christoph Baumgartnernek, aki szombaton világcsúcsot jelentő 6,3 másodperc alatt szerzett gól a szlovákok elleni felkészülési mérkőzésen.