A Kúria friss döntésében (BH2024.44.) azt vizsgálta, hogy az érvénytelen munkaszerződés alapján létrejött munkaviszonyban keletkezett jogokat és kötelezettségeket mi alapján kell megítélni. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.
Dacára a fokozott rendőri ellenőrzésnek, húsvétkor továbbra is sokan ülnek alkoholos állapotban a volán mögé: a BRFK korábbi tájékoztatása szerint tavaly húsvétkor csak a fővárosban 122 lefülelt ittas vezetővel szemben intézkedtek. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosí
Zöld Életre Valók néven indít fenntarthatósági kampányt március 21-én a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a programban napi rendszerességgel tesznek közzé a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakat - közölte az ügynökség az MTI-vel.
A Nasa Hubble űrteleszkópjának legfrissebb felvételén egy épp megszülető csillagból kilépő sugárnyalábokat csodálhatunk meg. A fotó azt a pillanatot kapta el, ahogy ezek a fénykevék átszáguldanak az űrön – átvágva a körülöttük elterülő űrködöt és -gázt.
A Delta Systems Kft. közel 600 millió forintos közbeszerzést nyert el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság "Storage beszerzése az NMHH budapesti telephelyeire" elnevezésű központosított közbeszerzési eljárásban.
A csigolyaelcsúszás a gerinc gyakori problémája, ami a gerinc csigolyáinak a normál helyzetből való elmozdulását jelenti. Ez a rendellenesség tartós derékfájdalmat, illetve kényelmetlenséget okoz, súlyosabb esetben ronthatja az érintett személy életminőségét is. Dr. Czigléczki Gábor által vezetett újítás felére csökkentheti a rehabilitációs id
Ha a márciusi időjárás átlagos lesz, már akár március 20-30. között számítanunk kell a varasodásfertőzés megindulására. Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák. A spórák gyorsan kifejlődnek akkor, ha a tél folyamán nincs hosszan tartó fagy: előrejelzé
A Deník N cseh lap információi szerint a politikusok egyenesen Oroszországból kapták a fizetésüket, hogy oroszpárti és ukránellenes propagandát folytassanak.
Észak-Korea állami műsorszolgáltatója, a KCTV kitakart egy farmernadrágot – amelyet a veterán brit műsorvezető, Alan Titchmarsh viselt –, az ország külföldi divat- és kultúracenzúrájának részeként.
Általában imádjuk annak a parfümnek az illatát, amit rendszeresen használunk, de a menzesz során ez teljesen megváltozhat.A menstruációs ciklus befolyásolja a szaglásunkat, a hormonális változásoknak köszönhetően, így előfordulhat, hogy amelyik parfümöt előzőleg imádtuk, azt a menstruációnk ideje alatt nagyon nem fogjuk szeretni.Amikor az ösztrogén
A műsorvezető szerint a műfaji keretekbe nem fért bele, hogy közéleti kérdésekkel foglalkozzanak. Magyarázatában Gyurcsány Ferencet is felhozta példának.
A Széchenyi István Egyetem Spinoff Klub eseménysorozatának célja, hogy összekösse egymással a gazdaság, a vállalkozás, az innováció iránt érdeklődőket, s ezáltal olyan kapcsolatok szülessenek, amelyekből aztán kutatás-fejlesztési projektek vagy akár startup vállalkozások nőhetnek ki. Az intézmény Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának s
A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.
A krónikus fáradtság szindróma régóta ismert jelenség, amelynek vezető - ám nem egyetlen - jellemzője a tartós kimerültség, amely azonban számos jellemző és kísérőtünet alapján jól elkülöníthető a hétköznapi fáradtságtól. Oka nem ismert, de gyakran jelentkezik vírusfertőzések és traumák után, leggyakrabban középkorú nők esetében.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint az Idomsoft Zrt. - az ügyfélkapu fejlesztője - úgy cserélte le az ügyfélkapus rendszert, hogy az most nem működik.
Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.
Nincs megállás, a héten kétszer is drágult a benzin ára Magyarországon, ezzel idén már több, mint 12 százalékkal került feljebb a jegyzés. A kilátásokat befolyásoló legfontosabb tényezők az olajár és a forint teljesítménye a dollárral szemben, és bizony mindkét tekintetben a hazai benzinár számára kedvezőtlen folyamatokat láthattunk. Adódik a kérdé
A kooperáció, a globális gazdasági kapcsolatok értéket teremtenek. Ezzel valamennyi résztvevő nyer: az emberek, a vállalatok és az országok, függetlenül attól, hogy ki hova talicskázza a profitot.
Mint azt az atv.hu is megírta, kedden kora hajnalban a Baltimore-i öböl fontos hídja, a Francis Scott Key Bridge pillanatok alatt omlott össze, miután nekiütközött egy óriási, meghibásodott konténerszállító. Arról is beszámoltunk, hogy a hatalmas hídon nyolc építőmunkás tartózkodott. Kettőjüket még aznap kimentették, további két áldozat holttestét
Az év elején ismét a jegybanki toleranciasávba csökkent az infláció, ugyanakkor az inflációs trendfolyamatokat jobban tükröző mutatók továbbra is a sáv fölött alakultak - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója, a márciusi Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón.
Közös bejelentést tett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, EP-képviselő, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd – Zöldek elnökségi tagja.