A Bitcoin felezés jelentős árfolyamugrást eredményezhet. Egyes előrejelzések szerint akár a 200 ezer dollár is elképzelhető. Ennek megvalósulása igazi hullámhatást
Joseph Goldberger a 20. század elején a leprához hasonló tüneteket is mutató pellagrát kutatta. A legtöbb orvos baktériumfertőzést sejtett a háttérben, de Goldberger meg volt győződve róla, hogy az egyoldalú táplálkozás az oka a betegségnek. Hogy ezt bizonyítsa, egészen bizarr, önveszélyes kísérleteket is bevállalt.
Egy új kutatás szerint nagyon komoly egészségügyi kockázata van az újra felhasznált sütőolajnak: a kísérletek arra világítottak rá, hogy idegrendszeri problémákat okoz.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik tragikus sorsú tábornoka, Lenkey János egri szülőháza és az ott kialakított tárlat a város híres szülöttének állít emléket.
A kriptovaluta piac kész áll a változásra a Bitcoin-felezés közeledtével. Emelkedik az intézményi érdeklődés, amely elmozdíthatja a piacot a hagyományos
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Amilyen elképesztő tempóban vezetett Kalle Rovanpera pénteken, pont ugyanolyan erősre építette a Toyota az autóit a Szafari Rally előtt, ennek pedig meg is lett az eredménye a verseny első teljes napján.
A közelgő altcoin szezonra tekintettel a piaci szereplőknek türelemmel kell lenniük, és tanácsos diverzifikálni portfóliójukat. Cikkünkben most összeválogattuk a legjobb
Rakéták, repülőgépek, léggömbök és számtalan földi megfigyelő fogja soha nem látott részletességgel tanulmányozni az április 8-i észak-amerikai teljes napfogyatkozást.
Igazi sportkavalkáddal készül a húsvéti hétvégére a Network4: a nyuszi Der Klassikert, Wrexham és Herta meccset, WTA/ATP teniszdöntőket, Nascar futamot és európai futball topligák mérkőzéseit hozza el a nézőknek a következő napokban.
A blokklánc elemzésekkel foglalkozó TRM Labs cége nemrégiben közzétett egy dokumentumot a Tron blokklánc állapotáról. Az elemzésből kiderült, hogy 2023-ban
Cillian Murphy az Oppenheimerrel végre a csúcsra ért, hatalmas sikernek örvendő alakításáért ugyanis megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. A Deadline értesülései szerint az ír színészt hamarosan egy újabb sötét hangvételű történelmi drámában láthatjuk viszont.
A TikTokon létrejött könyves közösségek világszerte határozzák meg a fiatalok olvasási szokásait. A #BookTok címkével ellátott videókban elsősorban lányok és fiatal nők osztják meg olvasmányélményeiket, és mostanra már a könyvpiacra is kimutatható hatással vannak.
Denis Le Vot, a Dacia vezérigazgatója jelentette be a Genfi Autószalonon, hogy az új Sandero-generáció teljesen elektromos modellként is elérhető lesz 2027-2028 környékén. Az SUV a román gyártó legnépszerűbb modellje, így a döntés az EV-sítésre nem meglepő. 2023-ban 235 839 darabot adtak el belőle, és a Dataforce adatai szerint Európában a második
Tizenöt százalékos alapbérfejlesztést hajtott végre, valamint bruttó 230 millió forint jutalmat osztott szét a sátoraljaújhelyi dohánygyárában dolgozó munkavállalói körében a Continental Dohányipari Zrt. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A helyi önkormányzat ezért most közel 40 millió forint kártérítést fizet egy holland zsidó szervezetnek, valamint emléktáblákat helyeznek el városszerte.
Mintegy 1,5 milliárd dolláros segélyt ítélt meg a Világbank Ukrajnának. A támogatást Japán és Nagy-Britannia finanszírozzák és kulcsfontosságú a költségvetési és szociális kiadások támogatásában.
Ugyan az időjárás eléggé változékonynak ígérkezik a hosszú hétvégén, azért kár lenne otthon maradni, hiszen egy tavaszi erdőnél kevés szebb természeti csoda létezik. Összegyűjtöttük a fővároshoz közeli legnépszerűbb kirándulóhelyeket.
Fodor Barbara mentális betegséggel élőknek, elsősorban depressziósoknak segít rendbe tenni az otthonukat. Azt mondja, pontosan tudja, milyen az, amikor valakinek annyi ereje sincsen, hogy kitakarítson. Ő maga is megélte ezt a poklot korábban.
A hat legnagyobb amerikai légitársaság közül öt megemelte a feladott poggyászok díját 2024 januárjában. Az American Airlines-nál 2023-ban 30 dollárba került egy normál poggyász feladása, ma viszont 40 dollárt kell kifizetni, ami 33%-os emelést jelent.
Egyes vidékeken, főleg, ahol a görögkatolikus vallás követői élnek, elképzelhetetlen a húsvét a sárgatúró nélkül, amely nevével ellentétben, nem kizárólag tejből készül.
A tavalyihoz képest több büntetést szabott ki és több terméket hívott vissza a hagyományos tavaszi szezonális élelmiszerbiztonsági-ellenőrzése során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Egy ideális világban a munkáltató és a munkavállaló is jól ismeri magát, így egyaránt elégedettek. De milyen világban élünk? A munkaerőpiaci rejtett tartalékok feltérképezéséről írt cikkében erre is válaszol Farkas Edit, a Man at Work fejvadásza.
A YouTube szerint több százezer alkotó keres egyre több pénzt a rövid formátumú videók közzétételével a platformon, mivel a YouTube fokozza a versenyt az olyan riválisokkal, mint a TikTok és az Instagram. Ez nem volt olcsó: a Google tulajdonában lévő platform havonta több tízezer dollárt fizet ki néhány legjobb rövidfilmes alkotónak.
Duda vétója után rendelettel fogják kikerülni a törvényt - ígéri az egészségügyi miniszter. Ha ezt sikerül megoldaniuk, akkor Magyarország marad az egyetlen, ahol csak receptre lehet kapni a tablettát.