2024. március 30. szombat

márc. 30
8:48
Gyászol az ország: meghalt a hétszeres magyar bajnok focista (ATV)
Az Újpest egykori balhátvédje, Juhász Péter 75 éves korában hunyt el.
márc. 30
8:48
Lehet, hogy ezt holnap tehetjük meg utoljára? (Agroinform)
Idén még egészen biztosan át kell állítanunk az óráinkat. De vajon mi lesz ősszel, és jövőre?
márc. 30
8:48
Van egy ország, ahol messzemenő következményei lettek annak, hogy egyszer átállították az órát (Roadster)
Azóta nem találják a cirkadián ritmust.
márc. 30
8:51
Stevie Wonder elkutyulódott lemeze segítette világhírhez Tracy Chapman ikonikus dalát, a Fast Cart (WMN)
Tracy Chapman világhírű slágere, a Fast Car első nagy sikerét egy malőrnek köszönheti, az utolsót pedig egy gyakran kirekesztő műfaj képviselőjének.
márc. 30
8:51
Azonnal indulj tankolni, rendkívüli benzinakcióval rukkolt elő a MOL (Promotions)
Hatalmas kedvezmény lesz hétvégén az üzemanyagokra.
márc. 30
8:54
A jövő pénzéről beszéltek a Műegyetemen (Gyártástrend)
A Bme 2024. március 25-i ismeretterjesztő előadásának témája a jegybankpénz-kutatások terén megvalósuló Mnb-Bme együttműködés, valamint a pénz jelene és jövője volt.
márc. 30
8:57
11 ezer forintot hagyott a számláján a végrehajtó, valaki utána kifizette a tartozásait, de a lakása már nem az övé (SzMo)
3,9 millió forintot kellett volna az élettársa halála után kifizetnie annak fiának örökségként. Egy nő érkezett végül megmentőként, aki kifizetett mindent, de a lakás az ő nevére került.
márc. 30
8:57
Több ezerrel kevesebb a teljes munkaidőben dolgozó tanár, de egyre több a részmunkaidős (Telex)
Minden évben többen érik el a nyugdíjkorhatárt, mint amennyi pedagógus frissdiplomásként a pályára lép.
márc. 30
9:00
Balogh Levente ismét két versenyzőtől vált meg Az álommelóban: nekik ért véget a verseny (Blikk)
Nem kegyelmez versenyzőinek Balogh Levente, aki Az álommeló új évadában már nem először küld haza több versenyzőt. Ezúttal az egyik csapatnak nem sikerült teljesíteni Az álommeló feladatát: Zsuzsanna, Veronika, Bence és Kevin négyese üres kézzel zárta a feladatot, ráadásul időben sem értek vissza, ezért veszélybe kerültek, kettejük számára pedig vé
márc. 30
9:00
Belháború: Rákay Philip burkoltan lejúdásozta a Petőfi-filmet kritizáló Bencsik Andrást (Blikk)
Rákay Philip reagált Bencsik András kritikájára.
márc. 30
9:00
Újabb merénylet készülődhetett Oroszországban, de még időben lecsaptak a szolgálatok (naphire.hu)
Az orosz biztonsági szolgálat szerint merényletkísérletet hiúsítottak meg Dél-Oroszországban.
márc. 30
9:06
"Háború előtti korszak" - vészjósló kijelentést tett a lengyel miniszterelnök (ATV)
Nincs felkészülve erre Európa, ezért minden országnak érdemes lenne növelnie a védelmi beruházásokat - hívta fel a figyelmet Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
márc. 30
9:09
Megállíthatja-e Dimitrov Miamiban az Australian Open-győztes Sinnert? (Magyar Hírlap)
Az elődöntőben búcsúzott Zverev és a címvédő Medvegyev.
márc. 30
9:09
Dedós mutatványt követtek el Russell ellen a vécén (Racing)
Az Ausztrál Nagydíj idején Russell mellett pisilt egy TikTok-szerző, amit hátulról lefilmeztek és kommentáltak.
márc. 30
9:09
A korrekció közepette tökéletes lehetőséget kínál a Koala Coin (KLC) előértékesítése (BitcoinBázis)
A piaci korrekció bizonytalanságot teremtett, ez a bizonytalanság pedig előmozdíthatja a legnagyobb potenciállal rendelkező kriptovaluták növekedését. Ilyen a Koala Coin
márc. 30
9:12
Minden feltétel adott a magyar-kenyai gazdasági együttműködés fejlesztéséhez (ProfitLine)
Minden előfeltétel adott a magyar-kenyai gazdasági együttműködés fejlesztéséhez, a két ország között nincsenek nyitott, vitás politikai kérdések, és hamarosan aláírásra kerül a kölcsönös beruházásvédelmi megállapodás is - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nairobiban.
márc. 30
9:12
Depressziós beteg a családban - Hogyan segíthetnek a hozzátartozók? (WebBeteg)
A depresszió számos, sokszor komoly változással jár mind a páciens, mind a hozzátartozók életében. Előfordulhat, hogy a korábban aktív, életvidám ember hirtelen levert lesz, bűntudatot érez és reményvesztetté válik. Ekkor nagy szükség van a család támogató szerepére.
márc. 30
9:15
Magyar Péter szerint Baranyi Krisztina is álellenzéki (Magyar Hírlap)
Érvelése mentén nem lehet független, hiszen a ferencvárosi polgármester férje a Diákhitel Központban dolgozott.
márc. 30
9:18
A magyar népességfogyás az egyik legnagyobb Európában (Menedzsment Fórum)
Nagyon fogy a magyar.
márc. 30
9:18
Felhívást tett közzé a Nébih, várják a húsvéti mesterműveket (Infostart)
Húsvéthoz közeledve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül nevű programja ismét meghirdette az immár hagyományos Húsvét zöldítő pályázatát. A részletekről Kasza Gyula programvezetőt kérdeztük.
márc. 30
9:18
Ezért válasszuk bátran húsvétkor is a hazai élelmiszereket! +Videó (Agroinform)
A húsvéti terített asztalon megvan minden: a természetnek, a termőföldnek és a hagyományainknak mindaz a kincse, ami a létünket igazolja.
márc. 30
9:18
Volt egy kis baj Ferihegyen, nem tudott felszállni a gép (ATV)
Nem volt elég üzemanyag, ezért kellett a gépnek Ferihegyen maradnia.
márc. 30
9:18
Lizzo drámai bejelentést tett: ,,a világnak nincs szüksége rám" (naphire.hu)
A nemrégiben szexuális zaklatással megvádolt énekesnő, Lizzo drámai bejelentést tett a közösségi oldalán: mint írta, úgy döntött, befejezei a karrierjét, mert szerinte a világnak egyáltalán nincs rá szüksége.
márc. 30
9:18
Kedvenc mesém: Az illendőség és a szerénység törvénye (Gyulatelevízió)
Rácz Laura Mercédesz azt a mesét idézi fel, melyben a juhász illendőségre és szerénységre oktatja a Mátyás király asztalánál gyülekező főurakat.
márc. 30
9:21
Gyászol az Újpest, elment a legenda (Infostart)
A balhátvéd Juhász Péter hétszeres magyar bajnok volt
márc. 30
9:21
Christopher Nolan, a lovag (Igényesférfi.hu)
A sötét lovag rendezője, Christopher Nolan hamarosan maga is lovag lesz.
márc. 30
9:21
Hajmeresztő látvány fogadta a tudósokat a rejtélyes hajóroncsban, nem számítottak ilyen kegyetlenségre (Promotions)
Tényleg ilyen embertelen körülmények között éltek emberek?
márc. 30
9:24
33 ezer állás vár betöltésre: több lett a hirdetés márciusban (HR Portál)
Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző hónapnál, egy évvel ezelőtt azonban még 3480-nal több volt az álláshirdetés - derül ki az Állásportál.hu oldal friss statisztikájából.
márc. 30
9:27
Rovanperä vezet Kenyában, a toyotások egyelőre kisajátították a dobogót (Autószektor)
A 23 éves finn pénteken egyszerűen érinthetetlen volt, mivel a Naivasha-tó körül rendezett mind a hat gyorsaságit megnyerte, amihez persze az is kellett, hogy a mezőny végéről rajtolva tisztább pályákon mehessen. Csapattársai, Elfyn Evans és Kacuta Takamoto is jól mentek, és a második-harmadik helyen végeztek az összetettben. A Toyota kihasználta a
márc. 30
9:27
Újra egy Kimi száguldott egy F1-es autóban (Racing)
Sajtóinformációk szerint Andrea Kimi Antonelli életében először vezethetett Forma–1-es autót egy teszt keretében.
márc. 30
9:30
Túl laza vagy? Van, akinek ez az állásába került (Portfolio)
Sok Z-generációs munkavállaló az idősebb nemzedékek által megszokotthoz képest igen lazán kommunikál a munkahelyén. Ez nem mindig nyeri el a tetszését azoknak a cégeknek, amelyek próbálják megőrizni a munkahelyi kommunikáció korábban megszokott etikettjét, formálisabb jellegét. Mindamellett a Z-generáció által képviselt lazább stílus egyre jobban k
márc. 30
9:30
Szerencsés napra ébredt több mint 15 ezer magyar: 74 millió forintot osztanak szét közöttük (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/13. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 1 külföldi játékos 1 972 313,40 eurót nyert 5+1 találattal. Ez forintban kifejezve 776,5 millió forint! A magyaroknak nem volt ekkora szerencséjük pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény az ötödik nyerőosztályban 4+1 találattal született. A
márc. 30
9:30
Lizzo: "Nem erre a szarra vállalkoztam. Kilépek!" (444.hu)
A testpozitivitás hősnője, aki tavaly komoly botrányba keveredett, abbahagyja a pályafutását.
márc. 30
9:33
Elmentünk az Rtl Gólkirályság című sorozatának forgatására, beütött a baj... (Blikk)
Egy kitalált NBII-es futballcsapat, a Csember FC mindennapjairól szól az RTL Gólkirályság című sorozata. A fikció ellenére a készítőknek nagyon fontos volt, hogy a jelenetek hitelesek legyenek, azaz még egy fanatikus focirajongó se tudjon belekötni. Emiatt például a széria megálmodója, Kapitány Iván hosszú ideg kereste a csapatával a megfelelő pály
márc. 30
9:33
Nem tetszik a Nyugatnak, hogy az oroszok Koszovóval példálóznak (Magyar Hírlap)
A szerb elnök szerint hatalmas a nyomás a balkáni országokon.
márc. 30
9:36
Megjárta a poklot a színész, így van most (naphire.hu)
Ismét teljesen jól van a 75. születésnapját ünneplő Reviczky Gábor, aki az elmúlt időszakban borzalmas betegséggel küzdött.
márc. 30
9:36
Kislányok rémálma vagy 18 karikás élő Tinder? Húsvét hétfő akkor és most! (Sassy)
Mennyit változott ez a profán ünnep, kik és miért írták az első húsvéti verseket, és egyáltalán: Szabad-e locsolni?
márc. 30
9:39
Vásári bábjátékos fesztivált rendeznek a Népligetben (Magyar Hírlap)
Ujjé, a Ligetben nagyszerű! címmel rendeznek ingyenes fesztivált Kemény Henrik bábművész emlékére.
márc. 30
9:39
Ilyen időjárás lesz húsvét vasárnap és hétfőn (Növekedés)
Napos, fátyolfelhős idő valószínű csapadék nélkül szombaton, a jó idő kitart húsvét vasárnap és hétfőn is - írja az időkép.hu
márc. 30
9:42
Most jött a hír: távoznia kell a miniszteri biztosnak (ATV)
Megszűnt a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos megbízatása, több mint fél évvel annak lejárta előtt.
márc. 30
9:42
Megmérték, melyik villanyautó mennyi fékenergiát nyer vissza (Autónavigátor)
A villanyautók egyik előnye a belsőégésű motorral szerelt modellekkel szemben, hogy a lassításkor keletkező energia egy részét el tudják tárolni,
márc. 30
9:45
Szinte mindenkinek akadt valamilyen problémája a Szafari Rallyn szombat délelőtt (Racing)
Igen kevesen tudták csak elkerülni a problémákat szombat délelőtt a Szafari Rallyn, ami után Kalle Rovanpera még tovább növelte előnyét, míg a második helyre Thierry Neuville lépett.
márc. 30
9:45
Bebörtönözték a Navalnij pereiről tudósító Antonyina Favorszkaja orosz újságírót (Telex)
A vád szélsőséges csoporttal való együttműködés, akár hat évet is kaphat.
márc. 30
9:48
Atomonként állítják össze a legnagyobb teleszkóp főtükrét (Infostart)
A "Rendkívül Nagy Teleszkóp" névre hallgató óriás eszköz főtükre közel 800 darabból áll, amiket hihetetlen precizitással kell elkészíteni.
márc. 30
9:48
Egy férfit mosogatógépbe pakolás közben rázott meg az áram: a halálból hozták vissza az orvosok (Blikk)
Súlyos áramütést szenvedett egy férfi Oroszországban, amikor megpróbálta kinyitni a mosogatógépet.
márc. 30
9:48
Ezeket a hagyományokat érdemes megismerned! (Agroinform)
Nagyszombathoz nagyon sok hagyomány kapcsolódik, melyeket érdemes megismerni, és beépíteni az ünnepetekbe!
márc. 30
9:51
Pető Botond: Ilyen tünetei vannak az illegális e-cigeretták okozta nikotin-mérgezésnek (SzMo)
Dr. Pető Botond, 27 éves Szentmártonkátán dolgozó gyógyszerész egy ideje a TikTokot választotta egészségügyi témájú videói közzétételére. Azt gondolja, így éri el legjobban célközönségét, a fiatalokat.
márc. 30
9:51
Brutális hiba van a Bibliában, az egyik parancsolat kínosan rosszul került bele (Promotions)
Súlyos hibát vétettek a Biblia fordítói.
márc. 30
9:51
‘Putyin most gyenge’ (Helló Magyar)
"A helyzet most kezd romlani, majd a tavasz és a nyár folyamán fokozatosan egyre rosszabb lesz. Kritikus időszak fog következni".
márc. 30
9:51
Nem bírunk leszokni a készpénzről, egyre több a bankautomata (BitcoinBázis)
A jegybank egy éve írt elő a bankok számára, hogy telepítsenek több automatát, mert itthon túl kevés volt belőle. A

Keresés