A napjainkban elérhető, zajos kvantumszámítógépeket szeretné pontosabbá és hatékonyabbá tenni az a mesterséges intelligencián alapuló szoftvercsomag, amit a Faulhorn Zrt. Qutility csoportja a Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközponttal közösen fejleszt az Ai4Qt projekt keretében. A hároméves nemzetközi együttműködés jelentősen hozzájárulhat az európai
Ha találkoztál már valakivel, aki egy másik országban járt iskolába, mint te, akkor valószínűleg tudod, hogy a tanórák kezdetétől az iskolai sportokig mennyi minden különbözhet a saját tapasztalataidtól. Most a saját ismereteinktől millió kilométerre megyünk: megjelent ugyanis a világ legjobb iskoláinak vadonatúj rangsora.A Spear 500 iskola indexe
Újból indul a pártelnöki tisztségért a jelenlegi fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) sokéves vezetője, Jaroslaw Kaczynski a jövőre esedékes tisztújító kongresszuson - ezt a politikus maga jelentette be a Sieci konzervatív hetilapban megjelent interjúban.
Élénkítheti a lakásbiztosítási piacot Magyarország első lakásbiztosítási kampánya - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára.
Újabb ország kiskereskedelmi piacára lép be az AutoWallis Csoport, miután megállapodott a cseh Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlásáról. A megállapodás értelmében az AutoWallis három cseh városban jelenik meg, közöttük Prágában, mellyel a cseh BMW-piac közel 10 százalékát szerezheti meg.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kiemelte, hogy a tisztek közötti beszélgetés a Krímről a Nyugat részvételét jelzi a konfliktusban, de leszögezte azt is, hogy az orosz fél kíváncsian várja a vizsgálat eredményét.
Az Airservices Australia szerint „A 2032-es Brisbane-i Olimpiai Játékok a légi taxik katalizátora lesz”. Ausztrália légiforgalmi irányító rendszert épít drónokhoz, miközben a hatóságok felkészülnek a személyzet nélküli repülőgépek és a
Az 1995-ös San Marinó-i Nagydíj hétvégéjén lába kélt Gerhard Berger utcai Ferrari F512M-jének, ami közel 29 év elteltével most Nagy-Britanniában került elő.
A BUX ismét pluszban, főleg az OTP húzza, amelynek jelentését a héten ismerhetjük meg. A forint gyengécske, de stabil, megugrott viszont a török infláció. A bitcoin új két éves csúcsa 65 400 dollár körül van, már csak 5-6 százalékra áll a 2021-es rekordtól. Újabb tőzsdei bevezetést fontolgat a VW.
A gyanú szerint a szocialista képviselő Baja Ferenc volt miniszterrel együtt egy BKV-s tenderen induló cég döntéshozójától súlyos pénzeket kértek, hogy ne akadályozzák politikai befolyásukkal a pályázat megnyerését.
Az egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 24/2024. kormányrendeket 5–11. §-ai 2024. március 1. napjával módosították a munkaügyi (foglalkoztatásfelügyeleti) ellenőrzések szabályait, azaz a 115/2021. kormányrendeletet. A változásokat az alábbiakban mutatjuk be.
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Újabb ország kiskereskedelmi piacára lép be az AutoWallis Csoport, miután megállapodott a cseh Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlásáról. A megállapodás értelmében az AutoWallis három cseh városban jelenik meg, közöttük Prágában, mellyel a cseh BMW-piac közel 10 százalékát szerezheti meg.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ismertette, idén is több milliárd forintot fordít a kormány a külhoni magyarság támogatására.
A pörkölt az egyik legismertebb magyaros étel, amit többféleképpen is elkészíthetsz. A májjal és gombával felturbózott változatban biztosan nem fogsz csalódni: galuskával mennyei, tökéletes ebédre vagy vacsorára.
A gazdaságpolitikánk stabilitásának a feltételei adva vannak. Ezért optimista - jelentette ki Orbán Viktor a Gazdasági évnyitó 2024" rendezvényen, ahol megerősítette: 2026-ra lesz 2,9 százalékos a hiány. “B terv nincs" - fogalmazott a miniszterelnök, aki ismét Donald Trumpra tette a tétet.
A "VZ" a spanyol "Veloz", azaz "tempós", "gyors" rövidítése, ideális jelző a márka legújabb modelljére. A CUPRA Born VZ 240 kW teljesítményt és 545 Nm forgatónyomatékot produkál, amit felfüggesztései továbbfejlesztett geometriájának és hangolásának, sportosabb karakterisztikájú kormányzásának és kedvezőbb fékvisszajelzéseinek köszönhetően hatékonya
Két kormányközeli cég, a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV és a Paár Attila érdekeltségébe tartozó WHB között dőlt el, hogy ki fejlesztheti tovább a nemzetközivé nyilvánított Hévíz-Balaton Airportot.
A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei.