A pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése az általa javasolt és végrehajtott 18,5 százalékos bér- és keresetfejlesztés szerint kötne bérmegállapodást az idei évre az érdekképviselettel. A szakszervezet 25 százalékos emelést akar elérni és újabb nyomásgyakorlást helyezett kilátásba - közölték a felek a héten négy napon át zajló sztrájk után
Te tudod, hányszor és hogyan moss hajat, milyen hatóanyagokat vess be a hajtípusodnak megfelelően? Gondolkoztál már azon, hogy vajon jól használod e hajkeféid és fésűid? A válaszok roppant egyszerűnek tűnnek, azonban sokszor előfordul, hogy minden igyekezeted ellenére sem azt a végeredményt kapod, amit vártál. Gyulai Zsófia és Szeiler Kíra most bev
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a magyar soros elnökségre való felkészülés jegyében tárgyalást folytatott Martin Kocher osztrák munkaügyi és gazdasági miniszterrel Brüsszelben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
2017 áprilisa óta nem volt olyan alacsony az éves alapon mért élelmiszer-infláció mint 2024 februárjában – többek között erre is rávilágítanak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken reggel közölt adatok. 2024 második hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az élelmiszerek inflációja pedig
Az egyetlen példányban elkészített modell E Ink technológiát alkalmazó, elektroforetikus dizájnelemekkel átszőtt fóliája elektromos hatásra képes animáltan változtatni a színeit. A BMW i5 Flow NOSTOKANA karosszériamotívumai Esther Mahlangu 1991-ben tervezett BMW Art Car guruló műalkotása előtt tisztelegnek. "A BMW i5 Flow NOSTOKANA egyfajta főhajtá
Nemrég viharos körülmények között, az MLE elnökének, Kovács Tibornak egy közleményben nekimenve távozott a lapkiadók szakmai szervezetéből az Index és vele egyidejűleg a kormánypárti Mediaworks holding a Magyar Lapkiadók Egyesületéből, ezért különösen is izgalmas volt, mi történik az MLE esedékes tisztújító közgyűlésén.
Sztárvendégekkel és az óvodához közel álló felépőkkel, és persze vacsorával várja a vendégeket az Eszterlánc óvoda. Az intézmény történetének első bálját rendezi meg.
Nagy volt a forgalom az elmúlt napokban a nyíregyházi virágboltokban. Nőnapon hagyományosan a legtöbben ilyen ajándékkal kedveskednek a szívükhöz közel álló hölgyeknek.
Az áruházlánc visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás, Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma.
A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991–2020 közötti évek átlagát.
Afelől eddig sem volt kétségünk, hogy Palvin Barbara és Dylan Sprouse előkelő helyet foglalnak el a legmenőbb sztárpárok listáján - nagyon jól néznek ki együtt, elképesztően népszerűek, és persze őrülten szerelmesek. Legfrissebb közös fotójuk pedig a tökéletes bizonyíték arra, mennyire összeillenek.
Az Auchan visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A Vosz együttműködési megállapodást kötött a Confindustria Ungheria és a Confindustria Eastern Europe szervezettel. Az erről szóló dokumentumot március 7-én írták alá a Vosz központi székházában.
Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen - közölte a Gemenc Zrt. kedden az MTI-vel.
Cicciolina hét évvel ezelőtt elvesztette életjáradékát, amelyet elvileg élete végéig kapott volna, miután 1987 és 1992 között az Olasz Radikális Párt képviselőjeként szolgált a parlamentben - derül ki a Ripostnak adott interjúból.
A fegyelmi bizottság múlt csütörtökön egy plusz két hónapos eltiltást szabott ki a szakemberre, aki a debütáló mérkőzése utáni sajtótájékoztatón tett "rasszista tartalmú" nyilatkozatot.
Egy-egy elemzés időnként belefullad a részletekbe. Ezt a hibát nem követte el a világ egyik vezető katódgyártójának elnöke, aki pedig maga is nyakig ül a szakmai érvtengerben. Egyetlen tűpontos mondat, és minden a helyére kerül.
Az előző negyedévhez képest nem változott, a 2022. október–decemberi időszakhoz képest 0,2 százalékkal nőtt a Gdp az Európai Unióban 2023 negyedik negyedévében
Korrupció a gyanú, a nyomozó főügyészség szerint Baja Ferenc 30 millió forintot kért egy közbeszerzési eljárásban nyertes cégtől, de később még havi összegeket is szeretett volna kapni.
Nőnapi köszöntéssel kezdődött a péntek délelőtti, a Máriás házban megtartott sajtótájékoztató, Görgényi Ernő Mittag Mónikának és Pflaum Máriának is átnyújtott egy csokrot. A polgármester hangsúlyozta, a hölgyekre a közéletben is szükség van, a munkahelyi elfoglaltságai miatt a képviselői feladatoktól visszalépő Mittag Mónika helyett Pflaum Máriát k
A pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése az általa javasolt és végrehajtott 18,5 százalékos bér- és keresetfejlesztés szerint kötne bérmegállapodást az idei évre az érdekképviselettel. A szakszervezet 25 százalékos emelést akar elérni és újabb nyomásgyakorlást helyezett kilátásba - közölték a felek a héten négy napon át zajló sztrájk után, pénteken.
Olekszandr Pavljuk arról is beszélt, hogy az átszervezés lehetővé tenné Kijev számára, hogy csapásmérő csoportot hozzon létre és ellencsapásokat hajtson végre, illetve a maga számára stabilizálja a helyzetet.
Márciusban és áprilisban is leállások várhatóak a CIB Bank rendszereiben karbantartás miatt. Mutatjuk a pontos dátumokat, időpontokat és hogy mi nem fog működni.
Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt a SIÓ-ECKES Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Sió Smoothie erdei piros bogyós vegyes gyümölcskészítményt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Izgalomban tartja Németországot egy rendkívüli jelenség. Várhatóan péntek délután a Földbe csapódik a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egy "kimustrált" akkumulátorcsomagja, ami immár űrszemétnek számít. A tényleges "becsapódás" minden valószínűség szerint Németország területét nem érinti, azonban a "szemét" útja az égen szemmel nyomon követhető, sőt aká
Nagy- vagy kiskereskedelemben utazol? Döntéshozó vagy egy retail-multinál? Esetleg saját, bolthálózatod, üzleted van, vagy webshopot üzemeltetsz? Akkor 2024. április 11-én neked is a RETAIL DAY 2024 konferencián a helyed.
Az alapszabály módosításáról is döntöttek a jelenlévők, az elnökség ezentúl 27 főből áll majd, két állandó tagja pedig a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia, valamint a Kimba lesz.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (Omsza) Nemzetközi Nőnapra időzített szórakoztató edukációs kisfilmjében szó szerint NŐ a tét: Timi (Oroszlán Szonja) egy váratlan incidenst követően „élőzve” mutatja be az újraélesztés laikus technikáját dr. Bárány Olgán (Pokorny Lia). Az is kiderül, miért ódzkodik Bala (Csuja Imre) és bandája, hogy elsőként l
Virággal kedveskedtek a női sofőröknek a belvárosban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőrfőkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályánál dolgozó rendőrök.