Az olasz cég néhány éve mutatta be a Lancia 037 ralliautó alapjain nyugvó EVO37-esét, most pedig tovább finomított-javított rajta, inyenceknek való gépkocsit varázsolva belőle. A névadással nem sokat teketóriázott: kódnévben szereplő utolsó számjeget eggyel növelte, és így lett EVO 38-as a kívül-belül korszerűsített sportautó. Ide tartozik, hogy
A pecázás a sztárokat is megfertőzte. Színészek, zenészek, sportolók ragadnak botot, hogy kikapcsolódjanak a vízparton. A Bors ezúttal a horgászat első nagykövetével, a Kossuth-díjas színésszel, Reviczky Gáborral beszélgetett, aki betegsége miatt egy évig nem horgászott, most azonban lapunknak elmondta: visszatér a vízpartra.
Bemutatkozik a jövő energiaellátásának alapegysége: intelligens energiagazdálkodási megoldással az áramhálózattól részben független, költséghatékony villamos rendszerek alakíthatóak ki. A hagyományos áramhálózatok világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, ahogy
A nőnap apropóján számot vetettem azzal, vajon a csillagok milyen együttállása, a történelem, a gazdaság, a filozófia, a gondolkodás mennyi árnyalata kellett ahhoz, hogy a nők helyzete változzon, életük élhetőbb legyen. Schadt Mária szociológussal, nőtörténet kutatóval beszélgettünk arról, hogyan és miért is van nőnap és hogyan kapcsolódik a női em
A cégbíróságra beadott dokumentumokon ugyanis csak a közös képviselő neve szerepel. A közelmúltban Pintér Sándor köréhez került az egykori kormányüdülő.
Olcsó ebéd- vagy vacsiötlet következik! Lehet, picit furán hangzik, de a chilis bab tök jól mutat csirkecombbal is. A tejpite pedig egy igazán pénztárcabarát és megúszós süti.
A Kinder németül gyermeket jelent, és talán ez az oka annak, hogy a legtöbben úgy hisszük, maga a csokoládé is német eredetű. Pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Kövesse élőben a Blikken a 2024-es Oscar-gála legjobb pillanatait! A 96. díjátadót március 10-én rendezik meg: magyar idő szerint 23:30-tól kezdődik a vörös szőnyeges bevonulás, majd éjfélkor startol a díjátadó ceremónia.
2024-ben a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője, Varga Zsombor lett az ’Év Autós Pr szakembere’, aki közel negyed évszázada dolgozik az autóiparban, az évek alatt több szakmai elismerésben részesült és több emlékezetes, Arany Penge és Effie díjjal elismert kampányban is részt vett. Szakmai karrierjét a Szolnoki Főiskola elv
Mike Tyson, a legendás profi bokszoló visszatér a ringbe, hogy összemérje erejét a YouTube sztárból lett bunyós, Jake Paul ellen. A két bunyós között hatalmas, 30 évnyi a korkülönbség, hiszen Jake Paul mindössze 27 éves.
A Biden-adminisztráció bizonytalan időre felfüggeszti az új LNG-, vagyis folyékony földgázexport-kapacitások engedélyezését. A döntés megütközést keltett az EU-ban és az Egyesült Államok ázsiai szövetségeseinek körében is, hiszen sok ország az amerikai cseppfolyósított gázzal váltotta ki az orosz energiahordozókat. A lépés okairól és következményei
Az európai kábítószerpiac becsült kiskereskedelmi értéke legalább 31 milliárd euró volt a 2021-es adatok alapján - derül ki az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) adataiból.
A Külügyminisztérium leszögezte: nincsen szó arról, hogy a Samsung "a meglévő területén kívül bármilyen további gyárépítést tervezne" - számolt be az RTL. A harmadik gyáregység építését egyúttal megerősítették.
"Azt mondták, túl öreg vagyok." Most nem voltak nagy bakik, demokráciavédés, abortuszhoz való jog és vényköteles gyógyszerek viszont igen. Már az elnökválasztás jegyében telt a State of the Union, napokig készítették fel rá Bident.
Az Ármány és szerelem fotóspróbáján jártunk a Vígszínházban. Színpadi változat: David Doiasvili, a magyar szöveget Forgách András fordításának felhasználásával írta Kozma András.
Akár szereted, akár nem, tudd, hogy a csicseriborsónak számos egészségügyi előnye van. Mi most hatot szedtünk össze.1. Tele van fehérjévelEgy csésze (kb. 160 g) csicseriborsó rengeteg, több fehérjét tartalmaz, mint három tojás. A fehérje a leginkább laktató makrotápanyag, ráadásul ekkora mennyiségben laktató lesz még egy egyszerűbb ebéd is.2. Csökk
Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Korábban ő maga büszkélkedett el vele, hogy tagja lett a magyar Mensa klubnak, ahova csak a magas IQ-val rendelkező emberek kerülhetnek be. Most kiderült: Várkonyi Andrea már nem tagja az elit klubnak.
Ezt írta közösségi oldalán Karl Nehammer osztrák kancellár, miután csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Klaus Iohannis román államfővel Bukarestben.
Az OTP Bank a tavalyi utolsó negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 229,987 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, így éves szinten 1008,583 milliárd forinttal zárt – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóból, közölte az MTI.
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94 százaléka kizárólag férfiak által alapított vállalkozásokba áramlik, és a probléma Magyarországon is jelen van. Hogy a strukturális egyenlőtlenség csökkenjen, kifejezetten a nőkre szabott programokra van szükség – véli