A magyarországi autóipar és -kereskedelem előtt álló kihívásokról, a trendekről és az aktuális változásokról tartanak konferenciát áprilisban Budapesten, A falnak rohanunk, vagy még el tudjuk rántani a kormányt!? címmel.
A júniusi EP-választás után új elnöke lesz az Európai Bizottságnak. A pozícióra Ursula von der Leyennek van a legtöbb esélye, de könnyen előfordulhat, hogy a befutó egy most még ismeretlen külső szereplő lesz.
Adott egy cég, mely rendeltetése folytán vasárnap és ünnepnapon is működik, tehát a dolgozókat is beoszthatja ezen napokra. Kell-e ilyen esetben vasárnapi, illetve ünnepnapi pótlékot fizetni? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
Szigorúbb szankciókat bevezető, a környezeti bűncselekmények kivizsgálásának és a kapcsolódó büntetőeljárások lefolytatásának javítását szolgáló jogszabályt fogadtak el a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) keddi ülésén az uniós tagországok agárminiszterei - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
Kína bírálja a félvezetők exportjára vonatkozó amerikai szabályok szigorítását, ami -szerintük- további akadályokat gördít a kereskedelem elé és növeli a bizonytalanságot a chipiparban. Az Egyesült Államok tavaly októberben exportkorlátozó szabályokat vezetett be, és olyan cégeket érintett a vita, mint az Nvidia, és az AMD. A Biden-kormányzat a múl
Egyházi szertartás megzavarása miatt eljárás indult azon palesztinpárti aktivisták ellen, akik tüntetéssel akadályozták a Szent Patrik-székesegyházban tartott húsvéti vigíliát szombaton késő este - közölte New York rendőrsége vasárnap.
A MotoGP és a Superbike-világbajnokság egyaránt a saját honlapján számolt be arról, hogy a Liberty Media felvásárolta a két sorozat kereskedelmi jogait birtokló szervezetet, a Dorna Sportsot.
Amerikai diplomaták tömegesen panaszkodtak hasonló tünetekre. A jelenségre a mai napig nincs hivatalos magyarázat, de az amerikai vezetés szerint nem valószínű, hogy oroszok állnak mögötte.
Szinte futószalagon bonyolítják le a gyerekszületésnapokat a különböző tematikájú játszóházakban, trambulinparkokban szombaton és vasárnap, van ahol egy nap 20-at, 30-at is megrendeznek. A költségek a tavalyi árakhoz képest valamennyit nőttek, ma már mindennel együtt 100 ezer forint alatt nem jövünk ki.
2027-ben lett volna kereken 100 éves Barbara Rush, a Hetedik mennyország sztárja. A Golden Globe-díjas színésznő tegnap hunyt el, az egész világ gyászba borult.
A brüsszeli repülőtéren található THE LOFT lett "Európa vezető repülőtéri várója" a rangos World Travel Awards™ (WTA) díjátadón 2024-ben. Ez a hatodik egymást követő év, amikor a THE LOFT elnyerte a díjat. Ez egyben azt is jelenti, hogy Lexus és a Brussels Airlines 2018-ban megkezdett együttműködése óta minden évben sikerült elhódítani az elismerés
Internetes csalás gyanújával több mint nyolcszáz embert vett őrizetbe a mianmari és a kínai rendőrségnek a két ország közös határán végrehajtott összehangolt nyomozása eredményeképpen - jelentette be hétfőn Kína ranguni nagykövetsége.
A legújabb vizsgálatok szerint a Havanna-betegség, ami az utóbbi években leginkább az amerikai diplomatákat sújtotta, az orosz szakszolgálatoktól származik.
Parkokban italozó fiatalok, az iskolai vécében cigiző vagy füvező kamaszok, észrevétlenül snüsszöző tizenévesek, az okostelefonjuktól megválni képtelen óvodások – riasztó képek korunk gyermekkori függőségeiről és szenvedélybetegségeiről. Bár a probléma minden esetben összetett, a legújabb kutatások szerint a háttérben ADHD is állhat, amelyre ma már
1946-ban, alig egy évvel a nukleáris korszak pusztító debutálása után Stanislaw Ulam lengyel-amerikai matematikusnak és fizikusnak annyira őrült ötlete támadt