A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki ellenőrizheti néhány koppintással, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e – hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményben.
Nehéz lenne elképzelni, hogy valaki más alakítsa a Terminátort, hiszen Arnold Schwarzenegger elképesztő munkát végzett a szerepben. Ám a film eredeti koncepciójához egyáltalán nem passzolt az osztrák származású színész, amiről most vallott James Cameron.
Tartalékos összeállításban küldte pályára a csapatát az Atalanta ellen Jürgen Klopp, a magyar középpályás és Mohamed Szalah is csak a kispadon kezdett, de a második félidőben szükség volt rájuk. Fájó vereség lett a vége.
Sikkasztás, vesztegetés és banki előírások megsértése miatt halálra ítélték Truong My Lan vietnami vállalkozót, aki a vádirat szerint 12,4 milliárd dollárt (közel 4500 milliárd forint), az ország tavalyelőtti GDP-jének csaknem három százalékának megfelelő összeget sikkasztott el – jelentette a vietnami állami média csütörtökön.
Mit jelent nőként, vezetőként a civil szektorban helytállni? Mi a keményebb, a nők munkaerőpiaci egyenlőségéért civilként dolgozni vagy topvezetőként bizonyítani? Nézd meg a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb adását
Mindenki hajlamos a stresszre, de nem mindenki kezeli egyformán. A baj akkor van, ha a munkahelyi stressz elhatalmasodik valakin, és átragasztja hangulatát és érzelmeit másokra is. Ilyenkor rémisztővé válhat a munkahelyi légkör, ami megkeseríti mindenki hangulatát.
Bár a protokoll a legtöbb hivatalos eseményen megkívánja, hogy a királyi család tagjai ne érjenek egymáshoz, ne fogják meg egymás kezét, és ne ölelkezzenek, azért akadtak bőven olyan pillanatok, amikor Katalin hercegné és Vilmos herceg nem tudtak maguknak megálljt parancsolni.
Leslie Mandoki, a Kossuth-díjas magyar zenész és zenei producer, a Mandoki Soulmates alapítója bejelentette, hogy május 10-én új, teljes mértékben analóg technológiával készült lemezt ad ki a zenekara.
Bár egy szakításnak rengeteg különböző oka lehet, a legtöbb párkapcsolat vége nagyon hasonló hibák miatt következik be. A jó hír viszont az, hogy ha tudatosan odafigyelünk rájuk, akkor elkerülhetjük őket. Így pedig könnyen megnövelhetjük az esélyét annak, hogy azon szerencsések közé tartozzunk, akiknek a tündérmeséje happy enddel végződik.
A nyugtatók – beleértve az anxiolitikumokat, a benzodiazepineket és más hasonló gyógyszercsoportokat – jelentős segítséget nyújtanak számos szorongásos állapot és egyéb pszichiátriai zavar kezelésében. Ezek a gyógyszerek azonban bizonyos óvatosságot igényelnek a használat során, hiszen erős hatással vannak a központi idegrendszerre. Íme három tevék
Páratlan lehetőséget kapnak idén is a sikeres, inspiráló és újító szellemű hazai vállalkozók, hogy csatlakozzanak az EY Az Év Üzletembere Díj nyerteseinek exkluzív klubjához. A független zsűri által kiválasztott győztes képviseli majd Magyarországot a világversenyen Monte-Carlóban. Az elismerést korábban olyan kiemelkedő döntéshozók érdemelték ki,
Az öregedés természetes folyamat, amelyet mindenki megél. Viszont vannak módszerek, amelyekkel lassíthatjuk ezt a folyamatot és megőrizhetjük testünk, szellemünk fiatalosságát. A természet gyógyszertára kínál néhány csodálatos gyógynövényt, amelyek hozzájárulhatnak az egészségünk megőrzéséhez és a fiatalságunk megújításához. Íme, három olyan gyógyn
A Skorpiónak nem kötelessége engedelmeskedni, a Halak legyen nyitott és befogadó! Karrier horoszkóp: 2024.04.12. Kos Valaki olyan erős akarattal és meggyőződéssel, mint a tied, az utadba áll, és megnehezíti a továbblépést. Talán át kellene gondolnod, amit ez a személy mond, ahelyett, hogy automatikusan megakadályoznád, hogy bejusson a pszichédbe. B
Egy korábban nem tapasztalt egészségügyi panasz esetén a betegek saját bevallásuk szerint leginkább a személyesen vagy telefonon keresztül, háziorvosuknál tájékozódnak a kezelési lehetőségekről, derül ki a Gkid a Publicis Groupe Hungary megrendelésére, online vásárlók körében végzett kutatásából. Bár a betegek egyre gyakrabban fordulnak online ker
Sulyok Tamás a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón kifejezte Magyarországnak azt a korábbi szándékát és célját, hogy a közép-európai országok közötti politikai, gazdasági, infrastrukturális kapcsolatokat megerősítve, a közös együttműködés révén magasabb szintre emeljék a régió versenyképességét és gazdasági érdekérvényesítő erejét Európában
Meghalt O.J. Simpson egykori amerikaifutball-sztár és színész, akit az 1990-es években a volt felesége elleni gyilkosság vádjával állítottak bíróság elé, de végül felmentettek.
Megakadályoztak az orosz biztonsági szervek egy moszkvai zsinagóga elleni terrortámadást, a merényletre készülő közép-ázsiai származású személyt őrizetbe vételi kísérlet közben megölték - közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
A termelői nemzedékváltásra összpontosít idén is Pápai Expo és Agrárpiknik, a szakmai programok mellett a fiatal látogatókat ismeretterjesztő és szórakoztató eseményekkel várják - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.
Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Német sajtóértesülések szerint az élvonalban szereplő Augsburg szeretné megszerezni Dárdai Mártont, a másodosztályú Hertha BSC magyar válogatott futballistáját.
A mezőgazdaság termelékenysége az elmúlt évtized során az európai átlag felett javult, mezőgazdaságunk stabil. 2024 a támogatások éve lesz - jelentette ki Nagy István agrárminiszter budapesti sajtótájékoztatón.
Újabb hónap, újabb globális melegrekord, ami miatt foghatják a fejüket az éghajlatkutatók, és remélhetik (meg mi is), hogy ez még az El Niño utóhatása, és nem annak a tünete, hogy a bolygó még annál is rosszabb állapotban van, mint azt eddig gondolták.
Kényszergyógykezelésre ítélték azt a férfit, aki 2023 tavaszán a szekszárdi kórházban egy késsel életveszélyesen megsebesített egy ápolónőt - közölte a Szekszárdi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Ha vállalja a teste kifacsarását, a sokszor oxigénhiányos állapotot, akkor Selmeci Attila edző szerint megvédheti a címét a 200 pillangó olimpiai bajnoka.
Cukorbetegséget, magas vérnyomást és hepatitiszt is diagnosztizáltak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat DocRoom Egészségügyi Kutatási Programja keretében indított online orvosi rendeléseken, de a legnagyobb siker egy májgyulladásos kliens gyógyulása, aki ha nem vett volna részt a programban, ma már biztosan nem él. Egy éve működik a telemedicina a h
A miniszter megerősítette, hogy a párizsi olimpia megnyitójának napján Párizs felett lezárják a légteret, ami a repülés történetben először fordul elő.
Ismét csökkent a hazai nagyvállalatok éves várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index, aminek hátterében főleg a gazdasági környezet továbbra is negatív megítélése áll. Saját kilátásaikat illetően azonban még mindig enyhe optimizmus, kivárás figyelhető meg. Mivel az index 10 éve vizsgálja a hazai nagyvállalatok várakozásait, így jól tük