Az Amerikában - és később világszerte is - nagy vihart kavart kultuszfilm vadonatúj verziója a Lionsgate és a kisköltségvetésű horrorjairól ismert Blumhouse együttműködésében készül.
Országszerte a magyarok harmada (36 százalék), a budapestieknek pedig közel fele (49 százalék) nem tartja fenntarthatónak a boltok jelenlegi működését.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 761,66 ponttal, 1,14 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A városi hivatásos tűzoltók és a társhatóságok járművei mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. Az érintett útszakaszon jelenleg irányítás mellett, félpályán halad a forgalom. A szép időben megindulnak a motorosok - szombat késő este is balesetről kellett hírt adnunk. Van baj máshol is, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Karcag belterületé
"Meghiúsult" Irán egy éjszakai, példátlan támadása Izrael ellen - közölte az izraeli hadsereg vasárnap, az Egyesült Államok és szövetségesei segítségével több száz rakétát és drónt fogtak el. Washington határozottan ellenzi, hogy Izrael válaszoljon a támadásra. Irán a demonstratív támadással "lezártnak" tekintené az ügyet, amelyet a teheráni rezsim
A magyar kormány nevében Szijjártó Péter külügyminiszter fogalmazta meg a magyar álláspontot az Izraeli Állam ellen indított iráni dróntámadással kapcsolatban.
Az Irán támogatta Hezbollah libanoni terrorszervezet és a jemeni húszik rakétákkal és drónokkal támadták a zsidó állam területét. Az izraeli légierő gépei már meg is kezdték az állásaik bombázását.
Létrejött az Egészségügyért Felelős Államtitkárság Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálati Főosztály, röviden Szolgálat, amiről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő ismét nem rejtette véka alá a véleményét.
Nagy-Britanniában egyenesen a kínai állam szabotázsakciójának nevezték a Kínában gyártott hamis brit postai bélyegek beáramlását. Ha az embernek ilyen bélyeggel küldött levele jön, akkor neki kell állnia az 5 fontos büntetést. A brit vád diplomáciai pengeváltáshoz vezetett.
Meghalt a világ legidősebb kort megért sziámi ikerpárja, Lori és George Schappell - derül ki egy Pennsylvania állambeli ravatalozó által közzétett gyászjelentésből.
Sztárok, fellépők, forgatag, hangulat; Nyíregyháza a turisztikai szezon nyitónapján is többet ad! Egy nap, ami a jókedvről, az önfeledt szórakozásról és persze a látnivalókról szól a szabolcsi megyeszékhelyen. Ugye Ön is ott lesz?
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot a Karmelita kolostorba az Izraelt ért iráni légitámadások következményeinek értékelésére - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az Alzheimer-kórról vetítenek filmet, majd előadást is hallgathatnak az érdeklődők a betegségről a Nyíregyházi Szociális Gondozási és Egészségügyi Alapellátási Központban április 29-én.
A Manchester City és a Real Madrid kedden 3-3-as döntetlent játszott egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásában, a figyelem központjába azonban a játékosok helyett Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere került.
Míg a magyar szabadságharcosok hősiessége széles körben ismert, a szövetségesek egy váratlan csoportjának szerepe gyakran homályban marad: Az észak-koreai diákoké.
A KuCoin társalapítóira kiadták az elfogatóparancsot. A többszörös bűnügyi vádirat lezárását követően az egykor a világ negyedik legnagyobb kriptotőzsdéjének története
Az agy egészségének megőrzése ugyanolyan fontos, mint a fizikai erőnlét fenntartása, vagy talán még fontosabb. Gondolj úgy az agyadra, mint az egész tested parancsnoki központjára. Segít feldolgozni a gondolatokat, emlékeket, érzéseket és cselekedeteket.Ha az agyad nem működik megfelelően, fennáll a veszélye, hogy néhány kellemetlen hatást tapaszta
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap reggel bejelentette, hogy az Izrael ellen indított rakéták és drónok kilencvenkilenc százalékát elfogták.
Irak, Libanon és Jordánia vasárnap reggel bejelentette légterének újbóli megnyitását, amelyet szombat este óta lezártak az Irán által Izrael ellen indított, példátlan támadás miatt.
Kossuth Lajosnak a hazai parlamentben kellett leginkább megharcolnia az április 14-én bejelentett függetlenség kimondásáért, külföldön nem okozott meglepetést.
Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
Komoly eltérések mutatkoznak az egyes görögországi szigetek árszínvonalában. Amíg Szantorini vagy Míkonosz meglehetősen drágának számít, addig Krétán sokkal olcsóbban nyaralhatunk. Cikkünkben Görögország legnagyobb szigetét mutatjuk be.