Jogszerűen kötelezte az adatkezelőt a személyes adatok törlésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – állapította meg az Európai Unió Bírósága (EUB) egy magyarországi ügyet érintő előzetes döntéshozatali eljárásban (C-46/23.) Cikkünkben bemutatjuk az ügy tanulságait.
Kétszer is lecserélte címszereplőjét és főszereplőjét a Pókember-filmuniverzum, mióta Tobey Maguire és Kirsten Dunst a 2002-es filmben szerepelt, de még mindig arról kérdezik őket, milyen volt az ikonikus csókjelenetet forgatniuk. Ez talán a legemlékezetesebb jelenet a Sam Rami rendezte trilógiából, és rendszeresen szerepel a legjobb filmes csókok
Queen Bey szabad utat követel a fiatal, újító zenészeknek. Szerinte a zeneipar rákfenéje, ha begyöpösödve csak a klisék mentén állítanak elvárást a fiatal kollégák elé. A friss szemlélet, ami előre visz.
A tavasz beköszöntével és a korai felmelegedéssel lassan másfél hónapja magunk mögött hagytuk a téli időjárást, így az kertészek nagy része munkához látott, és elkezdte kicsinosítani, felújítani a kertjét. A gyümölcsfaoltványok ültetésével és kiválasztásával már foglalkoztunk az előzőekben – de vajon mire kell odafigyelnünk az első években a növény
Évek óta amerikai diplomaták százai panaszkodnak rejtélyes egészségügyi problémákra. Sokan az orosz katonai hírszerzést okolják az un. Havanna-szindrómáért.
Véghajrájához érkezett az idén először meghirdetett márciusi lakásbiztosítási kampány: április 2-áig, vagyis ma éjfélig mondhatók fel a meglévő lakásbiztosítások az éves évfordulóhoz kötött szokásos felmondási időszakon túl, és legkésőbb 30 napon belül érdemes új szerződést kötni. A felmondásnak még ma be kell érkeznie a biztosítóhoz, tehát már nem
A H&M bejelentette következő tervezői együttműködését a feltörekvő tehetséggel, Rokh-kal. A ruhatár alapdarabjaival a legkülönfélébb módokon kísérletező koreai designer, Rok Hwang a rendhagyó eleganciával és játékos testreszabhatósággal átszőtt darabjainak köszönheti népszerűségét.
Tovább csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménymutatója márciusban, részben a kereslet erőteljesebb visszaesésére, miközben a cégek továbbra is optimisták.
Európában a helyi szigorú szabályozás miatt a videókonferenciás szolgáltatás már tavaly külön vált az irodai szoftvercsomagokról. Áprilistól mindez a világ más régióiban is megtörténik.
A Brent nyersolaj határidős jegyzése hordónként 89 dollár fölé emelkedett, ezzel tavaly október vége óta nem látott szintre került a jegyzés a növekvő geopolitikai aggodalmak és a korábban vártnál nagyobb kereslettel kapcsolatos várakozások közepette.
Nagyon megszigorította a kommentálás szabályait a Telex a napokban és megtiltotta olvasóközönségének az internetes linkek használatát a hozzászólásokban. Eddig az olvasók tudományos folyóiratok vagy elismert hírlapok cikkeire való hivatkozásokkal nyilvánosan cáfolhatták meg a lap egyes állításait, mostantól viszont erre már nincs lehetőség. A portá
A szerző Vetter Szilvia fontosnak tartja, hogy az olvasó képbe kerüljön a jelenlegi jogi környezettel, és hogy az emberek ne csak a házi kedvencekre, hanem a haszon- és vadállatokra vonatkozó szabályokkal is tisztában legyenek.
A színész szerint a Varga Judit-interjú célja, hogy a közügyek helyett bulvárról legyen szó. Azt is mondta, hogy egészen addig, amíg Magyar Péter nem volt útban a kormánynak, Varga Judit hallgatott.
A nagyfeszültségű fűtőkészülékek vékony fűtőrétege speciális eljárással van ráragasztva a nagy érintkezési felülettel rendelkező hőcserélőre. Ennek eredményeképpen a három új HVH készülék rendkívül gyorsan felmelegszik és rendkívül jó hatásfokkal rendelkezik. A működés során mind a hőmérséklet, mind pedig a hőteljesítmény fokozatmentesen szabályozh
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint a digitalizáció és a fenntarthatóság a kulcs. Az átalakuló világban a cégvezetőknek mindkét területen naprakész tudással kell rendelkezniük - mondja az egyetem vezetőképző akadémiájának dékánja Barbara S
Nagy, erős, kényelmes, hibrid, összkerékhajtású, tele van minden digitális luxussal és vezetéstámogató rendszerrel. Ezek a jelzők mára a piac számos típusára ráillenek, az elegancia, a nyugodt magabiztosság és a tapintat viszont már kevésbé. Mit tud az új Nissan X-Trail, amit mások nem, miként tudja megkülönböztetni magát az európai piac legnépeseb
Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács áldozatvédő dokumentuma, mely a legfontosabb irányelveket és gyakorlati teendőket összefoglalva átfogó stratégiát tartalmaz a nők elleni erőszak visszaszorítására.
A tavasz beköszöntével egyre inkább kerülnek le a ruhadarabok, sokan pedig most határozzák el, hogy nyárra megszabadulnának néhány kilótól. Számukra jó hír, hogy most még épp időben vannak ahhoz, hogy egészséges és kiegyensúlyozott fogyással megszabaduljanak akár tíz kilótól is. Ehhez pedig csupán néhány szabályt kell betartaniuk.
A General Electric bejelentette, hogy véget ért a vállalat három részre való szétválásának folyamata, ami egy új fejezetet nyit az amerikai ipari óriás történetében.
Április 4-én érkezik a mozikba Csáki László első animációs filmje, a rendszerváltás idején játszódó, humoros, valós eseményeket feldolgozó, felnőtteknek szóló Kék Pelikan. A premier apropóján a filmet forgalmazó JUNO11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – az egyetlen lapszám erejéig ismét olva
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - írja a hatóság.