Izrael hivatalosan nem ismerte el, hogy a támadáshoz bármi köze lett volna, de nem is tagadta azt. Kérdés, hogy egymásnak esik-e végül a két közel-keleti ősellenség.
Amellett azonban, hogy egyre több munkahelyre hívják vissza irodai munkára a dolgozókat, terjed a "work from anywhere", vagyis dolgozz bárhonnan elv is.
Ha időben kapcsolt volna, még bejegyeztethetett volna egy pártot az EP-választásra, de így inkább meglévő pártokkal tárgyal egy fúzióról, bár "párat már Tóni kilőtt. Volt, akit megzsaroltak vagy megvettek" - mondta Magyar.
A növénytermesztők sikere nagyban függhet a vetőmagok megfelelő, hatékony védelmétől már a vetés pillanatában. Ezek a megelőző intézkedések biztosíthatják a jó termés és a sikeres gazdálkodás alapját az idei évben, ezért a gazdáknak alaposan meg kell gondolniuk, hogy milyen csávázott vetőmagot vásárolnak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A kriptopiac történelmi felfutása hamarosan bekövetkezik, melyet az elmúlt hónap rekord nagyságú, 110 milliárd dolláros beáramlása elősegített. A bálnák jelentős
Németh Szilárd szerint a Fideszből kiszorított Borbély Lénárd lepaktált a dollárbaloldallal, eközben a polgármester azzal támadja korábbi pártját, hogy nyíltan az ellenzéket segíti. Az ellenzék közös jelöltekkel és erős vízióval profitálna a fideszes belviszályból.
Berlin szívében, a Brandenburgi kapunál április első napján több százan, többnyire fiatalok ünnepelték az új "időszámítást", azaz a kannabisz korlátozott legalizálásának beköszöntését. Heves, csaknem két éve tartó politikai és közéleti vita után győztek a kannabisz, más néven a marihuána hívei, akiknek élharcosa az egészségügyi miniszter, Karl Laut
Közel 3000 embert mozgatott meg idén is a Nyuszi Futás, melyet már 31. alkalommal szerveztek meg. Az Atlétikai Centrum rekortánján óvodások, iskolások és családok futottak együtt a napsütésben, minden résztvevő éremmel távozott. A jó hangulatról a cukorágyú, a tapsi expressz, az ugrálóvár és mesefigurák gondoskodtak.
A HUN-REN ÖK Vízi Ökológiai Intézet munkatársai a felmelegedés fitoplankton dinamikára gyakorolt hatását elemezték terepi és kísérletes megfigyelésekre épülő modell szimulációk segítségével.
Szinte szó szerint hajszálon múlt 180 utas élete, amikor a London felé tartó repülőgépük jobb szárnya közelében megjelent egy illegálisan közlekedő drón, közel három kilométeres magasságban. Vizsgálják az incidens körülményeit,
Az amerikai parti őrség ideiglenes hajózási utat létesített a múlt héten összeomlott Francis Scott híd roncsai között a mentesítési munkában részt vevő járművek számára hétfőn.
Maurizio Patricello atya felszólította a Sandokanként is ismert Francesco Schiavónét, hogy fedje fel, az ún. Tűzföldön hova ásatott el a camorra évtizedeken át több 10 ezer tonna ipari és egészségügyi hulladékot, ami a lakosság rákos megbetegedéséhez vezetett.
A vándorlási veszteség és a csökkenő tranzakciószám ellenére is az Észak-alföldi régió az ország második legnagyobb és legaktívabb területe az ingatlanpiacon: Debrecen mindhárom lakástípus esetében a tájegység legdrágább városa, mutatta ki az Otthon Centrum régiós összegzése.
A Larry egy megrázó és erőteljes alkotás, amelynek ereje a hitelességben rejlik. Nem finomkodik, de nem is mond ítéletet, amikor a nincstelenséget, a családi traumákat, a fájdalmat, a küzdelmet és a haragot ábrázolja. Nem vetít elénk happy endet, mégsem a reménytelenség filmje. Arról a fájdalomról és haragról szól, amely megnémítja az embert, és ar
Pintér Bence (LMP, Momentum) egy kúriai ítéletet akart átadni egy önkormányzati cég vezetőjének, a biztonságiak és a hatóságok azonban ezt megakadályozták.
A menetrendmódosítás többek között a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Esztergom, a Győr-Veszprém, a Tatabánya-Oroszlány, a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vonal járatait érinti. A menetrend további felülvizsgálata idén is további két alkalommal - a nyári szezon kezdetén, illetve a tanév indulásakor, szept
A kedden közzétett költségvetési számok borús képet mutatnak a hazai gazdaság helyzetéről. Ennek ellenére a pénzügyminisztérium közleménye igyekszik rózsaszín képet festeni, kiemelve, hogy csökkentette az adósságot a kormány. Ami ebben a formában féligazság, hiszen az adósság 6000 milliárd forinttal nőtt, a GDP-arányos adósság valóban csökkent.