NAPI Kommentár. A miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, hogy a kampány a békepártiságról, a háborúellenességről fog szólni, mert ez szolgálja legjobban a magyar emberek biztonságát.
Újabb borús számokat hozott a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: a legrosszabb bruttó heti értékesítést mutatták fel idén mindössze 40,5 milliárd forinttal. Ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb, de a FixMÁP iránti érdeklődés is jócskán visszaesett.
A flört csak egy szó, ami mindenkinek mást jelent, hiszen nem egyformán húzzuk meg azokat a bizonyos határokat. Éppen ez vezetett ahhoz a beszélgetéshez, melynek során sokan úgy vélték, hogy Petra egy méltatlan és megalázó szituációba került. És ez így igaz!
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a fiatal munkavállalókat, míg más tapasztalatok szerint jelentős bérfeszültséget okozott a generációk között. Emellett pedig az is kihívást jelent a munkáltatóknak, hogy hogyan néznek szembe a 2
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az év során eddig csökkent az infláció, és a piacok is jól tartják magukat. Ezek olyan kedvező jelek, amelyek hatására a Fidelity International a 2024-es legoptimistább forgatókönyvét lágy landolásra módosította, és arra számít, hogy a növekedés megállapodik a trend körüli szinten – ez derül ki a cég 2024. második negyedévi befektetési kitekintőjéb
Újabb borús számokat hozott a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: a legrosszabb bruttó heti értékesítést mutatták fel idén mindössze 40,5 milliárd forinttal. Ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb, de a FixMÁP iránti érdeklődés is jócskán visszaesett.
Elindult az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat megelőző kampány. A ZRI Závecz Research Intézet április első felében, politikailag meglehetősen turbulens, a választók viselkedését a szokásosnál nagyobb mértékben befolyásoló időszakban mérte fel a pártok és az EP-listák támogatottságát. Az ország felnőtt népességét 1000 fővel reprez
A tavaszi fáradtság megviselheti a szervezetedet, de a megfelelő vitamin-bevitel segíthet túllendülni az évszak kihívásain. Olvasd el tippjeinket, és kezd te is fittebben a tavaszt!
Bár egysíkú lett a Portfolio szakértői felmérése a keddi MNB kamatcsökkentéssel kapcsolatban, mégis izgalmas lesz az esemény, főleg amiatt, hogy mit kommunikál a jegybank a további kamatvágási pályáról. A keddi döntéshez ugyanis úgy jutottunk el, hogy jócskán beszűkültek a piaci kamatvágási várakozások, mégis esett a forint. Látványos ábrákat mutat
Bár a használtautó-piac az elmúlt évek során jóval átláthatóbbá vált, a kilométer-számlálók manipulálása továbbra is világszerte elterjedt gyakorlat. A vásárlók eurómilliókat veszítenek az becstelen eladók miatt, és úgy tűnik, hogy e téren egyhamar nem is várható jelentős javulás.
Az Első Nyíregyházi Lions Club április 23-án, kedden 9 órától rendezi meg a hagyományos Tehetségnapot és konferenciát, amelyre szeretettel várunk benneteket. A szervezők kérésére csatolom a meghívót és a részletes programot.
Márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül. Az esemény alkalmából a Genertel Biztosító átfogó kutatást végzett, hogy megtudja, mik a magyar lakosság lakásbiztosítással kapcsolatos preferenciái. Mitől féltjük leginkább az otthonainkat? Milyen szempontok alapján választunk lakásbiztos
Egy-egy esküvő feledhetetlen pillanatai örökre velünk maradnak. A héten a Life.hu-n az esküvő témáját járjuk körbe, ezért arra kérünk, mondj igent egy kis nosztalgiázásra!
A héten tárgyal a kormány egy esetleges üzemanyagárstop bevezetéséről, miután az elmúlt hónapokban az egekbe szökött a benzinár Magyarországon. A döntés alapját a KSH új, heti szinten megjelenő statisztikája fogja képezni, amelynek az első közlése már meg is történt a múlt héten. Felmerül azonban a kérdés: jó lehet ez az adatforrás a megfelelő korm
Az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank által alkotott konzorcium nyerte el az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására meghirdetett pályázatot. Ezeknél a bankoknál lesznek elérhetőek az uniós lakossági hitelprogramok, így az új otthonfelújítási támogatás is.