2024. április 25. csütörtök

ápr. 25
17:48
A Semmelweis Egyetem felvételijén kellemetlen személyes kérdésekkel bombázták a diákokat (Femcafe)
Egy gimnazista úgy érezte, hogy volt egy idős férfi, aki mindenbe bele akart kötni. Később neki a súlyát is elkezdte erősen kritizálni.
ápr. 25
17:48
"Egy bugyit hagyjál már itt nekem" – mondta János, amikor Nelli kiköltözött tőle (Sassy)
Kapcsolatuk elején Nelli elég távolságtartó volt, és mindig azt mondta, a férfi állandóan az intim szférájában van.
ápr. 25
17:48
Már idén milliárdos üzletté nőheti ki magát a női élsport (Helló Sajtó!)
A TMT Predictions 2024 kutatása szerint a piac teljes bevétele 1,28 milliárd dollár lehet, amely 300 százalékkal haladhatja meg a 2021-es prognózis értéket. A Deloitte szakértői szerint a sportszponzorációs kiadások eltolódhatnak a női sportok irányába.
ápr. 25
17:51
Kövér László: A filmmel mindenekelőtt az emberi szabadságot kell megvédeni (Demokrata)
Kövér László a huszonegyedik századot a vizualitás, a látvány évszázadának nevezte.
ápr. 25
17:51
Kövér László megkergült? Kokit kaphat a karmelitában az elszólása miatt (Nyugati Fény)
Elárulta, miért fontos
ápr. 25
17:51
Olcsó, villámgyorsan tölthető, 1000 kilométeres akkut mutatott be a CATL (Villanyautósok)
A CATL eszelős fejlesztési tempót diktál.
ápr. 25
17:54
Bagdy Emőke a gyermekbántalmazásról beszélt: döbbenetes adatokról számolt be (Blikk)
Prof. Dr. Bagdy Emőke szerint a törvényi védelem fontos, szükséges, de a gyermekek megóvását a szülők tanításával, valamint a családok és az iskola szorosabb együttműködésének elősegítésével kellene kiegészíteni, ugyanis enélkül nehezen változtatható meg az a fájdalmas tény, hogy Magyarországon a 2016 óta készülő Gyermekjogi jelentések tanúsága sze
ápr. 25
17:54
"Együttműködésben a hazai antimikrobiális rezisztencia csökkentéséért" konferencia (Agroinform)
Az antibiotikumok alkalmazásának állategészségügyi kihívásairól és humángyógyászati jelentőségükről is szó lesz.
ápr. 25
17:54
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök súlyos kijelentése (ATV)
Lukasenka erről az összfehérorosz népgyűlés ülésén beszélt, amelynek résztvevői megválasztották őt a népgyűlés elnökévé. Ihar Karpienka, a központi választási bizottság elnöke elmondta, hogy Lukasenka volt az egyetlen jelölt erre a posztra.
ápr. 25
17:54
Döbbenetes fordulat: megadta magát az Orbán-kormány (naphire.hu)
Gulyás Gergely a Kormányinfón megerősítette a sajtóértesüléseket.
ápr. 25
17:54
GVH: Indokolt a versenytörvény egyes módosításainak halasztása (Helló Sajtó!)
A GVH elnöke a széleskörű szakmai konzultáció lefolytatása érdekében versenypártolási munkacsoport létrehozását kezdeményezte, hogy a minden érintett számára megnyugtató garanciák beépülhessenek a tervezett rendelkezésekbe.
ápr. 25
17:56
Megsemmisítették Harvey Weinstein egyik ítéletét eljárási hibák miatt (ATV)
New York legfelsőbb bírósága hatályon kívül helyezte csütörtökön a volt hollywoodi producer, Harvey Weinstein szexuális bűncselekmények miatt hozott 2020-as ítéletét. Ez volt az az ügy, ami elindította a metoo-mozgalmat, melynek eredményeként nők több száz férfit vádoltak meg szexuális visszaéléssel világszerte.
ápr. 25
17:56
Emelkedő kereskedelmiingatlan-piaci kockázatok mellett továbbra is erős a banki sokkellenálló-képesség (Helló Sajtó!)
2023-ban a kereskedelmiingatlan-piac mutatószámai a szállodaszegmens kivételével kockázatemelkedést jeleztek. Az alacsony befektetési forgalom és a hozamemelkedés az ingatlanértékek csökkenésének irányába mutat.
ápr. 25
17:57
Elérhető a Väderstad új online vetőmagráta-kalkulátora (Agrofórum)
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgépgyártó vállalata online vetőmagráta-kalkulátort tett közzé, amelyet bárki használhat. A kalkulátorban a gazdálkodók könnyen kiszámíthatják az adott vetőmagráta alapján a növénykultúra vetéséhez szükséges vetőmagmennyiséget.
ápr. 25
17:57
Furcsa helyről szerzett milliókat Magyar Péter, erre talán még ő sem számított (Promotions)
A befolyó összeget jótékonysági célokra ajánlotta fel
ápr. 25
17:57
Így lehet biztonságos a gyerekek online játéka (MMonline)
Egyre többet költünk online játékokra – derült ki az Erste ügyfelei fizetési szokásainak vizsgálatából. Az elmúlt öt évben a háromszorosára emelkedett a játékosok által erre a célra elköltött összeg. A legtöbben egy alkalommal pár ezer forintot fizetnek ki azért, hogy valamelyik internetes felületen játszanak, vannak azonban olyanok is, akik több m
ápr. 25
18:00
A járáspróba - Egy fontos vizsgálat az érszűkület diagnosztikájában (WebBeteg)
Mi is pontosan a járáspróba? Mikor szükséges elvégezni ezt a vizsgálatot? Melyek a leggyakoribb típusai? Hogyan történik? Mi célt szolgál? Mire deríthet fényt a vizsgálat eredménye? Cikkünkből kiderülnek a válaszok.
ápr. 25
18:00
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének új edukációs módszerével (Digital Hungary)
A Mentor Palánták Kortárs Oktatási Program jellegzetessége az innovatív módszerében rejlik. Eszerint szinte azonos életkorúak adják át egymásnak az egészséges és fenntartható táplálkozásról szóló tudást. Dietetikus hallgatók készítik fel a hetedikes diákokat, akik társaiknak adják tovább a hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér® alapelveit. Az ú
ápr. 25
18:00
Az MNB vállalati konjunktúra felmérésének 2024 márciusi eredményei (Helló Sajtó!)
Az MNB vállalati konjunktúraindexe a februári 0-ról -8 pontra csökkent. A főindex csökkenéséhez a jelenlegi helyzet megítélésének gyengülése kisebb, a kilátások romlása nagyobb mértékben járult hozzá.
ápr. 25
18:03
Répássy Róbert: A közérdekű munka büntetés célja a közösség kiengesztelése (Demokrata)
A végrehajtást nehezíti egyebek között a munkáltatók telítettsége – mondta az államtitkár.
ápr. 25
18:03
Egyre nagyobb szószba kerül Orbán: Elszabadulhat a pokol a karmelitában az EU lépése után (Nyugati Fény)
Betelt
ápr. 25
18:03
Humor a kriptográfiában: A Koala Coin (KLC) kihasználja az ETH diadalát, miközben meghaladja az ATOM-ot (BitcoinBázis)
A digitális valuták világában egy pillanat alatt lehet vagyonokat keresni és veszíteni, miközben újabbnál újabb projektek tűnnek fel. Ennek az
ápr. 25
18:03
Egymásnak esett az ellenzék ellenzéke Pécsen, megugrott a jelöltek száma a választókerületekben (Telex)
Öt kihívója is lehet a város független polgármesterének és tizenhét körzetben már majdnem száz képviselőjelölt indulna.
ápr. 25
18:06
A denevérek nyála hozhat áttörést a magas vérnyomás kezelésében (Blikk)
Legalábbis termelnek egy olyan anyagot, amely képes erre. A közönséges vagy rőt vérszopó denevér, egy Közép- és Dél-Amerikában honos faj kizárólag vérrel táplálkozik, ezért kiváló alanya a kutatásnak.
ápr. 25
18:06
Vér tapadhat az Apple termékeihez? (Portfolio)
A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya felszólította az Apple-t: tisztázza, tudatában van-e annak, hogy termékei előállításához felhasznált ásványi anyagok között lehetnek olyanok is, amelyek a konfliktusok sújtotta területekről származnak. A kormány által megbízott nemzetközi jogászcsoport levelet küldött Tim Cooknak és az Apple francia leányv
ápr. 25
18:06
„Kukába az élelmiszerpazarlással” – plakáttervező pályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja (Helló Sajtó!)
Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúlyozva a fogyasztók egyéni felelősségét. A legérdekesebb alkotások készítőit értékes nyereményekkel díjazzák.
ápr. 25
18:08
Új lehetőség a nyelészavarban szenvedő betegek kezelésében a Semmelweis Egyetemen (Helló Sajtó!)
Az új flexibilis endoszkóp lehetővé teszi a súlyos nyelészavarok non-invazív vizsgálatát, aminek köszönhetően a szakemberek pontosabb diagnózist állíthatnak fel, és hatékonyabb kezelési tervet dolgozhatnak ki.
ápr. 25
18:09
Jobb ajánlatot kapott, Massa és Baumgartner korábbi csapatával folytatja Hideg Ádám (Racing)
A Formula 4 Winter Seriesben mutatott teljesítménye után számos ajánlatot kapott különböző csapatoktól Hideg Ádám.
ápr. 25
18:09
A gazdák kínlódnak, de a kormánynak nem sürgős a vízpótlás a sivataggá váló homokhátságon (Telex)
Három évtizede mondják a szakemberek, hogy a Duna–Tisza közi homokhátság elsivatagosodik, és ez ellen valamit tenni kell. Eddig nem sok eredmény volt, és a vízpótlás megoldása megint tolódik, pedig a szárazság egyre fokozódik.
ápr. 25
18:12
Tanácsadói üzletága miatt esik az IBM részvénye (ProfitLine)
A várakozástól elmaradó tanácsadói bevételt közölt tegnap a piac zárását követő első negyedéves gyorsjelentésében az IBM.
ápr. 25
18:12
Reagált a Magyar Posta a kamu csomagokra (ATV)
A vállalat közölte: elhatárolódnak a "kamu csomagok" tartalmi ellenőrzésének felelősségétől.
ápr. 25
18:12
Hatalmas családfák hálózata tárja fel az avar kori társadalom szerveződését (Helló Sajtó!)
Nemzetközi kutatók négy alföldi lelőhely valamennyi temetkezését genetikai elemzésnek alávetve, a régészeti kontextusból származó ezidáig ismert legnagyobb rokoni hálózatot térképezték fel a világon.
ápr. 25
18:15
Megvan, miért romlott el a hangulat Budapesten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,29 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 66 129,26 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 25
18:15
Az agrárminiszter szeretné betiltani a szalmabálák erőművi értékesítését (Demokrata)
A talaj csökkent humusztartalma miatt minden szervesanyagra szükség van.
ápr. 25
18:15
Melyik mémcoinba érdemes befektetni? Pepe, Bonk, WIF és a többiek (BitcoinBázis)
A mémcoinok gyakran kerülnek a jelentős hozamot kereső befektetők figyelmének középpontjába. A 2024-es bikafutam során a piac különösen hemzsegni látszik
ápr. 25
18:17
Matt Whitaker: Az állampolgárok a valódi döntéshozók (Demokrata)
A képviselőknek a nép akaratát kell megvalósítaniuk – mondta az USA korábbi megbízott legfőbb ügyésze.
ápr. 25
18:18
Riogatás a bankbetétekről terjedő hír – állítja az MNB (Adózóna)
Az egyik közösségi médiafelületen terjedő álhírrel szemben banki betéteihez most és az önkormányzati választások után is mindenki korlátlanul, szabadon hozzáférhet. A bankbetét biztonságos, több piaci szereplő most 10 százalék feletti ajánlatokat is kínál, s a hitelintézeteknél számos egyéb kedvező megtakarítási forma is elérhető – közölte honlapjá
ápr. 25
18:18
Fontos újítást jelentett be a NAV: ez rengeteg magyar felhasználót érint (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában pillanatok alatt ellenőrizheti adószámláját, azaz, hogy van-e tartozása, esetleg túlfizetése a NAV-nál - olvasható a hivatal közleményében.
ápr. 25
18:18
Nyomás alatt a Boeing (Portfolio)
A Boeing repülőgépgyártó ismét nyomás alá került, miután az S&P a héten másodszor is felülvizsgálta és "stabilról" "negatívra" módosította a kilátásokat, amit egy januári kabinpanel-robbanás és a legnépszerűbb repülőgépük gyártásának lassítása, valamint a fokozott termelés bizonytalanságok és vezetőségi változások váltottak ki.
ápr. 25
18:18
Bemutatták Kyle Larson darlingtoni retróautóját (USAracing)
Május 12-én, a Darlington Racewayen kerül sor a Nascar nagy népszerűségnek örvendő, visszatekintő hétvégéjére, aminek...
ápr. 25
18:18
Életveszélyes lett Magyarország kedvenc kirándulóhelye, súlyos döntést kellett emiatt meghozni (Femcafe)
Magyarországon rendkívül népszerű ez a hely a turisták körében, de balesetveszélyessé vált, így le kellett zárni.
ápr. 25
18:18
Ledobta a meglepetésbombát a Sziget Fesztivál, ez a világsztár is Budapestre érkezik (naphire.hu)
Kylie Minogue lesz az idei Sziget Fesztivál sztárfellépője. A beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők azt mondták, hogy a több mint 80 millió lemezt eladott énekesnő mellett még nagyon sok fellépő érkezik a színpadokra, csak győzzék a látogatók a válogatást a helyszínek között. A szervezők idén fejlesztik a vendégélményt, ami például azt jelenti,
ápr. 25
18:18
"Eszméletlenül nehéz folyamat volt megküzdeni a kitaszítottság érzésével" - Nézd meg a rendhagyó Romaként. podcast új adását (Glamour)
A Romaként. podcast rendhagyó különkiadással jelentkezik, inspirációját ezúttal az áprilisi Roma történelmi hónap adta. A videó műsorvezetője, Szőcsi Dániel, a Romaversitas Alapítvány egyik diákja az alapítvány másik két tagjával, Varga Valentina joghallgatóval és Oláh Orbán szociális munkással, podcasterrel beszélget.
ápr. 25
18:18
A vészhelyzetek előrejelzését és az emberi élet védelmét is segítheti a HUN-REN EK mikro- és nanotechnológia segítségével fejlesztett új szenzorcsaládja (Helló Sajtó!)
A mikro- és nanotechnológia eszköztárának segítségével készülő új típusú, alacsony fogyasztású mobil, illetve ruhán viselhető érzékelők a kritikus infrastruktúrák és a vészhelyzetek elhárításában részt vevő személyek védelmét segítik.
ápr. 25
18:21
Energiaügyi Minisztérium: pályázati támogatás növeli hússzorosára a hazai ipari energiatárolói kapacitást (Tiszta Jövő)
A jövő a zöldenergiáé. A kormány a futó programokban összesen 200 milliárd forinttal ösztönzi a családokat és cégeket a zöldenergia termelésére és tárolására - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
ápr. 25
18:21
Újabb rekord dőlt meg, most az óceánok vízfelszínén mértek olyat, amit eddig még nem láttak (SzMo)
Április közepe óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az évnek ebben a szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete.
ápr. 25
18:21
Pintér Béla az Elviszlekben: Senki sem mondja meg, hogy mit tehetek és mit nem (WMN)
Bár Pintér Béla darabjai jellemzően önéletrajzi ihletésűek, ő mégis ritkán beszél magáról. Most azonban megnyílt, és őszintén mesélt sikerekről, félelmekről, szabadságról és bátorságról – megmutatva az embert a rendező mögött.
ápr. 25
18:21
Bálint gazda utolsó nagy tanítása erősebbé tesz mindenkit (Promotions)
Bálint gazda kertjében beszélgetett Vujity Tvrtkoval, a legendás kertészmérnök pedig életének megrázó pillanataira is kitért.
ápr. 25
18:21
Az Európai Űrügynökség űrszondája pókok jelenlétét észlelte a vörös bolygón (Hamu és Gyémánt)
Az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars Trace Gas Orbiter nevű űrszondája marsi pókok jeleit észlelte.
ápr. 25
18:21
Lázár János: A magyarországi építőipar tíz legnagyobb vállalatából hét már magyar (Demokrata)
A kormány az elmúlt 14 évben 28 ezermilliárd forintot fordított az ország fejlesztésére.

Keresés