2024. április 25. csütörtök

ápr. 25
7:18
Új módszerek Moszkvában: mindent bevetnek a szankciók okozta gazdasági bajok ellen (vg.hu)
Egyre jellemzőbb a kis- és középvállalatok bevonása az állami, hadiipari tervek végrehajtásába Oroszországban.
ápr. 25
7:21
Egyedülálló elektromos kerékpárral erősít a Decathlon (Márkamonitor)
Hazai viszonylatban még számos kérdés és tévhit övezi az e-bike-okat, de egyre többen ismerik fel a bennük rejlő lehetőségeket. A vállalat saját eredményei által is tapasztalja a pozitív változást.   "2023-ban a vállalat teljes felnőtt kerékpár forgalmának 13%-át tették ki az elektromos kerékpárok, idén pedig már az első negyedévben jelentős növeke
ápr. 25
7:21
10 dolog, amit jó, ha tudsz a pszichológusodról (Könyves Magazin)
Hogyan gondolkodik, érez és cselekszik a terapeutád? Összegyűjtöttünk 10 dolgot, amik segítenek jobban megérteni a mentális egészségeddel foglalkozó szakembereket, és pszichológusokról szóló könyveket is ajánlunk a témához.
ápr. 25
7:21
Ultimátumot kaptak a benzinkutak (Igényesférfi.hu)
A Karmelita kolostorban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette a kormány friss döntését a benzinkutak árait érintően.
ápr. 25
7:21
Több százezer forintot is spórolhatnak a gyermekes családok, kihagyhatatlan lehetőséget kínál nekik ingyen az egyik állami szervezet (Promotions)
Egészen új a kezdeményezés, szinte egész Európában egyedülálló az ingyenes lehetőség.
ápr. 25
7:21
Rendőrök vetettek véget az Izrael-ellenes egyetemi tüntetésnek (Magyar Hírlap)
Többen őrizetbe kerültek.
ápr. 25
7:21
Közben csendben megduplázta a nyereségét Oroszországban a Coca-Cola (Mandiner)
Ahhoz képest, hogy a cég elvileg kivonult Oroszországból, sikerült nem csak az ottani forgalmát növelnie, de a nyereségét is megduplázta 2022-es évhez képest.
ápr. 25
7:21
Klára, hol van Feri? Dobrev megfeledkezett a férjéről (Magyar Nemzet)
Lyukas a memóriája.
ápr. 25
7:21
Kínai óriással fog össze a Volvo az akkumulátorok újrahasznosításáért (Villanyautósok)
A visszanyert fémek a kínai beszállítóhóz kerülnek, hogy új akkucellák készüljenek belőlük.
ápr. 25
7:21
Ellenőrizték az orvosi ügyeleteket: az esetek 39 százalékában nem találták a rendelőjében a háziorvost (Telex)
Volt, hogy a rendelőt sem találták meg a működési engedélyben foglalt címen.
ápr. 25
7:21
A férje közölte vele, ha megint teherbe esik, akkor elhagyja őket – miért van ennyi eltitkolt terhesség? (Telex)
Sok nő azért nem szól senkinek az állapotáról, mert diszfunkcionálisan működő közegben él – például bántalmazó párjától esett teherbe. De milyen más okok állhatnak még a háttérben? És miért csak a nőké a felelősség, ha egy titkolt terhesség tragédiával végződik?
ápr. 25
7:21
Milyen hétköznapinak tűnő jelek utalnak ásványianyag-hiányra? (EgészségKalauz)
Íme, a lista a 10 legfontosabb ásványi anyag hiányának tüneteivel!
ápr. 25
7:23
Brutális migránsbűncslekmények rázzák meg a nyugat-európai országokat (Mandiner)
Akár a saját segítőikről, akár iskolás lányokról legyen szó, nem válogatnak az áldozatok között.
ápr. 25
7:24
Hatalmas baleset, rohantak a mentők az Arany János utcába (Metropol)
Két autós számára rosszul indult a nap.
ápr. 25
7:24
“Itt rövidesen hajnalodik" - Szijjártó Péter már Bakuban tárgyal (ATV)
A miniszter Peking után már az azeri gazdasági vegyesbizottság ülése előtt posztolt.
ápr. 25
7:24
Hihetetlen áron kelt el Gustav Klimt egy elveszettnek hitt portréja (ATV)
Elárverezték egy bécsi árverésen Gustav Klimt egy olyan festményét, amit az elmúlt 100 évben elveszettnek hittek. A kép 30 millió euróért kelt el.
ápr. 25
7:24
Édesanyja 25 éves ruhájában szülinapozott Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas lánya: mindenki az ifjú Carys szépségén ámul (Femcafe)
A 21 esztendős sztárcsemete természetes báját és magabiztos stílusérzékét is édesanyjától örökölte.
ápr. 25
7:24
Hogyan merít az OTP AI stratégiája a Waze-től? (Fintech)
Amikor a Waze applikáció az ismeretlen utcákon vezet minket biztos kézzel, ritkán gondolunk arra a bonyolult technológiára, amely mindezt lehetővé teszi. De mi van, ha ezt a technológiai precizitást és előrelátást a banki szektorra alkalmazzuk? Az eFinance és Fintech Fesztiválon Kaszás Zoltán, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, pontosan ezt a kérdés
ápr. 25
7:27
Nagyon nem erre számítottunk! Ilyen lesz a hétvégén az időjárás (Blikk)
Meglepő fordulat!
ápr. 25
7:27
A szőlőültetvényekben is jelentős károkat okozott a fagy Németországban (Agrofórum)
Súlyos fagykárokat okozott hétfőről keddre virradó éjszaka a fagypont alatti hőmérséklet Németországban a szász borvidékeken.
ápr. 25
7:33
Az élet legnagyobb rejtélye (Magyar Hírlap)
A genetikai kód megfejtése.
ápr. 25
7:33
Így tarthatod biztonságban a Bitcoinjaid, ha el kellene hagyni az országot (BitcoinBázis)
Politikai vagy gazdasági instabilitás idején egy országból az elmenekülés kemény valósággá válhat. Ilyen körülmények között a vagyon megőrzése még jobban
ápr. 25
7:33
5 tünet, ami a máj gyulladását jelezheti - a hányinger az egyik (EgészségKalauz)
Milyen tünetekre kell figyelnünk, hogy még időben észrevegyük a hepatitiszt?
ápr. 25
7:36
Villanyszerelő lett a Megasztár fiatal énekese (Blikk)
Szeleczki Dávid a Megasztár ötödik évadában tűnt fel, azóta viszont keveset hallani róla. Az énekes, aki időközben családot alapított, most villanyszerelőként dolgozik.
ápr. 25
7:36
Erősödött a forint árfolyama csütörtök reggel (Adózóna)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
ápr. 25
7:36
Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják (HR Portál)
A miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztivál résztvevőinek sok sikert kívánt a megmérettetéshez, hangsúlyozva, hogy a magyar szakképzés már ott van Európa élvonalában.
ápr. 25
7:36
Megint nagyot fog esni az üzemanyag ára, eddig érdemes várni a tankolással (Ripost)
A héten már másodjára kaptak jó hírt a magyar autósok.
ápr. 25
7:36
Látogasson el díjmentesen az Ipar Napjai kiállítására! (autopro)
Látogasson el a rendezvényre, regisztráljon a díjmentes belépőért!
ápr. 25
7:36
Egy hónapos eltolódás várható a Balatonnál az extrém időjárás miatt (Infostart)
A dél-balatoni szőlészetekben a korai enyhe időjárás miatt nagy sietségben van a szőlő, akár korábbra is eshet az idei szüret.
ápr. 25
7:36
Nem találta csütörtök reggel az útját a forint (vg.hu)
Nem túl rózsásak a forint kilátásai: a dollár árnyékában egyre nehezebben boldogul a hazai deviza.
ápr. 25
7:36
Valami nagyon furcsa dolog történik idén a Balatonnál (naphire.hu)
A korai enyhe időjárás miatt hatalmas sietség van a Balatonnál.
ápr. 25
7:39
Legénykedik a forint csütörtök reggel! (Privátbankár)
A forint árfolyama csütörtök reggelre erőre kapott a főbb devizákkal szemben a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
ápr. 25
7:39
Nem várt helyen csapott össze az amerikai csúcsfegyver az orosz védelemmel (Mandiner)
Amerika és Oroszország nem csak az orosz-ukrán konfliktus esetében áll "a sakktábla két oldalán".
ápr. 25
7:39
Olyan fejlesztés történik Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, amire nagyon régen vártak (Magyar Nemzet)
A Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) plusz projektjein keresztül több mint 350 millió forint értékű fejlesztés valósulhat meg.
ápr. 25
7:41
Mégis lehetséges a béke? Tárgyalóasztalhoz ültek az oroszok és az ukránok! (Mandiner)
Sikerült is megállapodni gyerekek hazatéréséről, ami szimbolikus lépés lehet. Van remény?
ápr. 25
7:42
Az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke lemondásra szólította fel a Columbia Egyetem vezetőjét (ATV)
Mike Johnson, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke lemondásra szólította fel a Columbia Egyetem vezetőjét, emellett komoly szankciókat is belengetett azon egyetemek ellen, amelyek nem tudják megfékezni az antiszemita megmozdulásokat.
ápr. 25
7:42
Hétvégére visszatér a korai nyár (vg.hu)
Csütörtökön 14-15 fok körül alakul a hőmérséklet.
ápr. 25
7:45
11 megfizethető csirkés fogás hó végére (Mindmegette)
Hó végén általában jobban figyelünk az árakra, ilyenkor nem mindegy, milyen összeget hagyunk ott a kasszánál. Szerencsére pénztárcakímélő alapanyagból is készülhet finom és laktató étel – íme 11 megfizethető, mégis tartalmas csirkés étel!
ápr. 25
7:45
Keresik a bajai szovjet hadifogolytábor áldozatait (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) hadisírgondozói három, második világháborús bajai tömegsír feltárását végzik ezekben a hetekben.
ápr. 25
7:45
Házasság első látásra: Andris végre bevallotta, mit érez Petra iránt (BorsOnline)
Drámaian alakult a Tv2 párkapcsolati reality-je.
ápr. 25
7:45
Felvillant a remény: lehozhatják Suhajda Szilárd holttestét a Mount Everestről (SzMo)
Serpák indulnak útnak, hogy a rengeteg szétszórt tárgytól megtisztítsák a hegyet. Terveik szerint holttesteket is lehoznának.
ápr. 25
7:45
Szíjjártó László: Nem lehet titkos tervek alapján, parancsuralmi módszerekkel rendbetenni az egészségügyet (SzMo)
A kelleténél tovább vagy csak papíron bent tartott betegek, és az egyidőben több helyen dolgozó orvosok miatt a minisztérium ellenőröket küld a kórházakba, de az Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint ez semmit sem fog megoldani.
ápr. 25
7:45
"Úgy fogják nézni, mint annak a rendje!" - Gáspár Győző reagált a negatív kommentekre az újrainduló valóságshow kapcsán (SzMo)
Idén ősszel újraindul a show Gáspárék címmel. A Tények Plusz szerda esti adásában Gáspár Győzőék elmondták azt is, hogy mit gondolnak a rengeteg negatív kritikáról, ami a show újraindulására érkezett.
ápr. 25
7:45
Erre senki sem számított: a hercegi pár 14 év házasság után beadta a válókeresetet (Life)
Mindenki azt gondolta, hogy kapcsolatuk megingathatatlan, és a legnagyobb bajban is összetartanak. Nem így történt, tönkrement a házasságuk, pedig álompának számítottak.
ápr. 25
7:45
Rájuk lesz érdemes figyelni Európában a Politico szerint (Magyar Nemzet)
Több magyarellenes politikus is felkerült a listára.
ápr. 25
7:45
Magyarországon is csatába küldik a világ (egyik) legjobb tévéjét (Forbes)
Samsung 2024-es magyarországi tv választék.
ápr. 25
7:47
Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából szerdán Magyarországra (Magyar Nemzet)
Az ukrán–magyar határszakaszon 4561-en léptek be Magyarországra szerdán, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 4822-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
ápr. 25
7:48
Vastag Csaba: "Elvettem életem nőjét, jöhetnek a gyerekek!" (Blikk)
Vastag Csabáék hamarosan belevágnak a babaprojektbe, hiszen az énekes nem titkolja, az a vágyuk, hogy négy gyermeket neveljenek.
ápr. 25
7:48
Szoboszlai a rossz példa, a pénz nem minden (Metropol)
Úgy járhatnak Lipcsében, mint tavaly Szoboszlai Dominikkal.
ápr. 25
7:48
Szabálysértési rekord: 12 évnyi horgászattól eltiltást és 3,5 millió forint bírságot kapott egy horgász (Agroinform)
Az elképesztő mértékű büntetések sem tántorították el.

Keresés