Tudja, mi az a boszorkánypogácsa, katakönyöke és nyögvenyelő? Egy olyan szakácskönyvet készítettünk el, aminek ötletgazdája Jókai Mór volt, de a kivitelezés 162 évet csúszott.
A fintech-forradalom egyik mérhető sikertörténete, hogy miként vált az adomány és előfizetés jellegű közösségi finanszírozás a hagyományos forrásgyűjtési módszerek – mint a klasszikus banki finanszírozás vagy a kockázati tőkebefektetések – alternatívájává. Ebből a gyors fejlődésből az is következik, hogy kevésbé egységes a kép a köztudatban a „crow
Megerősítette Magyarország adósbesorolását pénteken az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő. A friss osztályzat kapcsán megszólalt a Nemzetgazdasági Minisztérium és Varga Mihály pénzügyminiszter is.
Patriot és más rakéták, romboló lőszerek, különböző radarok, 152 és 155 milliméteres lövedékek, fegyverzetek szállítására alkalmas taktikai járművek és drónok elhárítására alkalmas eszközök vannak a 6 milliárd dolláros csomagban.
Az Auchan Magyarország is csatlakozik ahhoz az akcióhoz, amelynek célja, hogy minél több, már nem használt mobilkészüléket, GPS-t, tabletet és ezekhez használt töltőt, kábelt gyűjtsenek vissza a magyar háztartásokból, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot. Az Auchan áruházakban kihelyezett gyűjtődobozokban április 22. és május 22. között lehet
Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával. Egy most terjedő e-mailes csalásban csalók magánszemélyeket próbálnak meg rábírni arra, hogy egy „MNB által támogatott” víruskezelő programot töltsenek le. Az MNB a közleményében kiemelte hogy a jegybank nem készít és támogat víruskezelő p
A Fenntarthatósági témahét alkalmából "Kukába az élelmiszerpazarlással" címmel indít plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúl
A vízivás fontosságát kiemelten hangsúlyozni kell az iskolások körében - mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára április 26-án.
A Klopp-csapat összeomlására nincs magyarázat. De van-e talpraállás? A Liverpool szinte végig remekül teljesített az angol első osztályban, de az utolsó hetekben valami eltört náluk. Még nem bukták el végleg az aranyéremért folytatott harcot, de az, hogy utolsó öt meccsükből hármat elvesztettek, mégiscsak komoly problémára utal. Az első intő jel
Figyelmeztette és megfelelésre kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó vállalkozást, a Cup Revolution Kft.-t, mert a cég megtévesztő módon kommunikált a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásairól a fogyasztók számára - közölte a Gazdasági Versenyhivatal Közszolgálati Ko
Azok, akik előrendelték a Solana második generációs mobiltelefonját, hamar visszakaphatták a készülék árát az airdropoknak köszönhetően. Két macskatémájú mémcoin projekt,
Mirkóczki Ádám egri polgármester egy kiszivárgott hangfelvételen arról tárgyal a kormányközeli Rádió 1 Eger vezetőjével és a Sztárbox Média Kft. tulajdonosával, hogy miként tudnának közpénzt kifolyatni az önkormányzat költségvetéséből a városvezető saját médiumába. A trágár kifejezésekkel tarkított párbeszéd bárki számára meghallgatható. A Media1-n
A jövő a zöldenergiáé. A kormány a futó programokban összesen 200 milliárd forinttal ösztönzi a családokat és cégeket a zöldenergia termelésére és tárolására - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2024. március 18-áig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen Kaü-azonosítójuk (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás). A telefonos, az Sms-es, a webűrlapos, a postai és a személyes igényléssel idén mintegy 124 ezren éltek. A tervezeteket a Nav folyamatosan postázza a
Március 18-áig kérhették az szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen KAÜ-azonosítójuk (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás). A telefonos, az SMS-es, a webűrlapos, a postai és a személyes igényléssel idén mintegy 124 ezren éltek. A tervezeteket a NAV folyamatosan postázza az igény
Janicsák Veca hisz az életen át tartó tanulásban, így 34 évesen örömmel ült vissza szeptemberben az iskolapadba, miután tavaly felvették a Szegedi Tudományegyetem államilag finanszírozott pszichológia szakára. Az énekesnőnek régi vágya vált valóra ezzel, és a mindennapokba is könnyen be tudja illeszteni a vaskos kötetek tanulmányozását.