"Ezt az egypercest már a shanghaji reptérről töltöm fel, tegnap befejeztük a forgatást, és már útnak is indultunk hazafelé. Amikor vágom ezeket a szösszeneteket, nosztalgiázom is kicsit, segít összegezni azt a temérdek emléket, amit gyűjtöttünk az elmúlt hetekben. A mai epizódban új, nagyobb és kényelmesebb buszt kapunk, kínaiul tanulunk, megkóstol
Christian Lindner pénzügyminiszter a közelmúltban kifogásolta a németek munkához való viszonyát, szerinte mentalitásváltásra van szükség. Egy tanulmány szerint ugyanakkor soha ennyit nem dolgoztak a németek, mint a múlt évben. Sőt a politika közreműködésével lehetne még ennél többet is. Most akkor mi az igazság?
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára elmondta, a munka nem volt hiábavaló, hiszen egyre több a családbarát munkahely.
A jelenlegi polgármester most kicsit bizakodóbb az esélyeit illetően, mint 2019-ben volt, hiszen öt éves tapasztalata van már. Ugyanakkor a kormánypárti jelöltet évek óta nem látta a kerületben.
Az üzemanyag-kereskedőknek két hetük van arra, hogy a benzin és a gázolaj árát a régiós átlagra csökkentsék Magyarországon – mondta Nacsa Lőrinc, a Kdnp frakciószóvivője.
HR input-output manager, alias portás. Anyagmozgatási szakreferens, azaz rakodómunkás. Ez humoros, de a munkaerőpiac szempontjából fontos, a jelentkező is tisztában legyen vele
Az Ikrek legyenek szinglik, vagy párkapcsolatban élők, megtehetik, hogy megválogatják, kivel töltik az idejüket, a szingli Oroszlánok pedig ellenállhatatlanná válnak.
Kübekháza polgármestere huszonkét év után nem indul újra a választásokon, inkább újságíró vagy ápoló lenne, de azt sem zárja ki, hogy részt vesz az országos politikában. Magyar Péterről azt mondta, hogyha bárki ütést tud mérni a rendszerre, annak örül.
Hírszerzési és nyilvános információk elemzéséből jutottak erre. Néhány európai ország titkosszolgálata nem osztja az amerikaiak elképzelését. Aki így látja, "nyilvánvalóan nem ért semmit a modern Oroszország működéséről" - mondta Navalnij munkatársa is.
Elstartolt a Helló Nyíregyháza! a Kossuth téren. Koncertek, helyi sztárok, gyermek- és kézműves foglalkozások, a jó idő és derű garantált. Várnak mindenkit a Kossuth térre, ezt üzeni Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára kiemelkedő élelmiszeripari fejlesztéseket adott át.
A home office miatti alacsony kihasználtság, a megemelkedett finanszírozási költségek és a gazdasági növekedés visszafogottsága válságba taszította a kereskedelmi ingatlanok, köztük az irodák piacát a fejlett országokban. Különösen az USA-ban és Németországban pánikolt be emiatt a részvénypiac, elég a New York Community Bank és a Pfandbriefbank zuh
A legújabb GLAMOUR Book tavaszi száma a technológia körül forog, ami meghatározza, formálja a modern világunkat. Az izgalmas és elgondolkodtató riportok és interjúk mellett a bookazine-ban található divatanyagot is a technológiai újítások határozzák meg; modellt pedig négy meghatározó kortárs művész állt – köztük Nagy Katica színésznő is, akit lenc
Om Fahad azzal vált ismertté, hogy furcsa ruhákban táncolt a videóin, több tízezer követője volt, de tavaly börtönbüntetésre ítélték közerkölcs megsértése miatt.
A BMW márkakereskedések közreműködésével szervezett országos roadshown professzionális instruktorok, azaz Walter Csaba és csapata vezetésével, valamint a BMW több márkanagykövete társaságában próbálhatták ki a BMW i modellcsaládjának tagjait a meghívott vendégek. Tíz magyar BMW márkakereskedés szervezésében két héten át tesztelhették a bajor prémiu
Szerződése van a világ aktuálisan legjobb csapatával, amellyel megnyerte éppen a vb-címet, majd inkább elsétál, könnyfakasztóan sok pénzt otthagyva. Alighanem sokan nem lettek volna képesek erre.