Az szja-tervezetük postázását kérőknek most küldi ki az adóhatóság (NAV) az iratokat. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt felülvizsgálandó vagy befizetendő, visszaigényelhető adót tartalmaz.
A tavaszi fagyok, más néven "késői fagyok"– különösen a gyümölcstermesztésben – ilyentájt, fagyosszentek előtt a kertészek legnagyobb aggodalma. Valóban hatalmas károkat képes okozni egy hirtelen jött mínusz, de védekezni is lehet ellene. A héten virulens tartalomként söpört végig a világhálón egy dél-tiroli felvétel, amelyen óriási szőlőültetvénye
Nagyinterjú a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, aki szerint káros az úszóról szóló sok cikk, és elveszi a reflektorfényt a többi sportolóról. Beszél a párizsi várakozásokról, a régi és mostani körülményekről, illetve a Hungaroring fejlesztéséről is.
A svájci központi bank vezetője aggodalmát fejezte ki a jegybanki Bitcoin valutatartalékok megjelenésével kapcsolatban. A Svájci Nemzeti Bank elnöke fenntartásait
Csütörtökön napközben megcsörrent a telefonom. Aznap kb. a harmincadik hívás volt, és még nem volt dél. Hullafáradt voltam, hajtós volt a hét. Vidékről hívott egy hölgy, pénteken mennének megnézni/átvenni Budapestre egy korábban megrendelt autót. És az utolsó előtti pillanatokban úgy gondolták, jó ötlet lenne átvizsgáltatni. Mint az alábbiakból kid
Mi a helyes eljárás abban az esetben, ha a munkáltató a 8 órás munkaviszonyt 4 órás munkaviszonyra módosítaná, de a munkavállaló nem fogadja el a részmunkaidős foglalkoztatást? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
Az, hogy a nagyszüleim együtt vannak, gyerekként sosem volt kérdés. Annyira egyértelmű volt, mint hogy a Föld forog, a víz folyékony vagy hogy a gyertya elalszik, ha elfújják. Azonban felnőttfejjel – pláne párkapcsolatban élve – az ember elgondolkodik a férfi-női dinamikákon, valamint azon, hogyan lehet egy hosszú házasságot működtetni. A nagyszüle
Alig várnak javulást az idei évre a magyarországi gazdasági helyzetben a német cégek, amelyek főként a kereslet visszaesésétől, valamint a szakképzett munkaerőhiányától szenvednek. Egyre kevésbé elégedettek a hazai jogbiztonsággal, valamint a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával, valamint egyre kevesebben elégedettek a támogatásokhoz való hozzáféré
Már jár a Tiszaderzs és Tiszanána közötti kerékpárosok és gyalogosok számára létrehozott komp, amely egyszerre 9 főt visz át a túloldalra. Április 23-án adták át a Tiszaderzs és Tiszanána között közlekedő, kerékpárosok és gyalogosok számára használható kompokat, amelyek bő fél óra alatt viszik át a túloldalra az utazókat. A kompokkal újabb kerékpár
A paradicsompiros épület erős karakterrel bír, nem mellesleg gazdaságilag és ökológiailag is fenntartható. Odabent pedig egy letisztult, a természetet nagyvonalúan beengedő térben zajlik az oktatás.
Farkas Gergely református lelkész szívesen inspirálódik az igehirdetéseihez zeneszövegekből és irodalomból, barátai között tudhatja a 30Y frontemberét, Beck Zoltánt és Grecsó Krisztiánt is, barista végzettsége van, a kávézást hasonlónak érzi a gyülekezeti élethez.
Az öregedés elleni küzdelem nem új keletű törekvés az emberiség történelmében, de a modern tudományos kutatások és az innovációk révén ma már sokkal több eszköz áll rendelkezésünkre ennek a természetes folyamatnak a lassítására. A genetikai öregedés mérséklésére irányuló kutatások különösen az utóbbi években kerültek előtérbe, amikor a tudósok rájö
A kolibrik számára az élővilág többi tagjának mozgása csigalassúnak tűnhet: amíg az ember egyet pislog, ezek a kicsiny madarak többszázszor csapnak szárnyukkal és amíg egyet dobban a szívünk, az övéké kilencet vagy tízet is ver. A kolibrik viszont néhány területen "alulteljesítenek", sok más madárral ellentétben egyáltalán nem tudnak járni például.
A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? A harminc alattiak vagy az idősebbek kezelik ügyesebben a pénzügyeiket? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az a friss országos kutatás, amelynek eredményeit abból az alkalomból hozta nyilvánosságra az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, hogy az idén
A történelem első olyan dízelmotorját, amelynek belső hőtani hatásfoka 53,09 százalékos, a kínai Weichai Power cég mutatta be, a Tianjinban zajló Belső égésű motorok Világkongresszusán. Az eseményen elhangzott: a csapat
Mit tud az átlagember a pónikról? A válasz általában az, hogy kisméretű lovak, a legtöbb házikedvencnek való, elöl harap, hátul meg rúg… Hogy ez mennyire nem így van, beszélgetőpartnerem, Takács Zoltán fogja bebizonyítani.
Magyarországon a függőség általános probléma, sokkal többeket érint, mint azt szeretnénk beismerni. Ezek a kapcsolatok sokszor spirálszerűen ismétlik ugyanazokat a mintákat és kívülről nézve talán érthetetlennek tűnhet számunkra, hogy miért nem változtatnak a benne lévők. De milyen együtt élni egy függővel? Hogyan segíthetjük a szenvedélybeteg felé
Ha a „mindig lehet tenni valamit” filozófiát gyorsan elsajátítjuk, akkor még menthetőnek látszik az öreg kontinens autóipara. Ehhez gyors cselekvés és józan ész szükséges.
A választhatóság joga nem kötődik ahhoz a településhez, amelyen a jelölt lakcíme található, vagyis a választópolgár bármely településen, választókerületben választható.
A hazai filmipar az elmaradt és elhalasztott külföldi produkciók pótlása miatt január óta erőteljes felfutást mutat az iparág. A trendeket látva 2024 lehet az olyan első év, amikor a magyarországi gyártás volumene átszámítva meghaladja az egymilliárd dollárt.
Az enyhe tél hatására jelentősen megnőtt a kullancsok száma a természetben, ami fokozott óvatosságot követel meg mindenkitől, aki szabadidős tevékenysége során zöld területekre látogat. A Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán az InfoRádióban beszélt arról is, hogy az aranysakálok Európába hurcolták a Hyalomma nemzetségbe tartozó, rendkív
Kínai hitelből, illetve kínai technológiával valósítaná meg a kormány a Budapestet délről elkerülő V0-ás teherforgalmi vasúti folyosót és a belvárost a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel összekötő új vonalat - tudta meg a Telex kormányközeli forrásokból. Az ATV Híradónak Vitézy Dávid aggasztónak nevezte, hogy a repülőtéri vasutat nem a tömegközl
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tegnapi nap folyamán egy meglepő kép kezdett el terjedni Lando Norrisról a különböző közösségi média felületeken. A brit fiatal arca számos helyen megsérült, azonban azt nem lehet tudni pontosan, hogy mit történhetett. A közösségi médiában megjelent információk szerint Norris a mai nap folyamán Amszterdamban tartózkodott, és a Király Napja alkalm