2024. április 29. hétfő

ápr. 29
19:15
Születésnapi csoda! Varnus Xavér elugrott a halál elől (BorsOnline)
A világ legismertebb orgonavirtuóza hétfőn ünnepli 60. születésnapját, ami bizonyos tekintetben nevezhető az elsőnek is. Varnus Xavér ugyanis csak a reflexeinek köszönheti, hogy vasárnap este nem találkozott szemtől szembe teremtőjével.
ápr. 29
19:18
Dübörög a kampány - hogyan állnak a pártok? (ATV)
Leadta az európai parlamenti listájára érkezett ajánlásokat a Mi Hazánk. Dúró Dóra elnökhelyettes híradónk kérdésére azt is elmondta, hogy már Budapesten is összejött a kellő számú aláírás a főpolgármester-jelöltséghez, ezt azonban várhatóan pár napon belül fogják leadni. Az LMP és a Momentum arról tájékoztatta híradónkat, hogy határidőre biztosan
ápr. 29
19:18
Hivatalos, hatalmas dobásra készül az Aldi: mit tud erre lépni a Tesco, Lidl, Spar? (Pénzcentrum)
Az Aldi a közelmúltban intenzív erőfeszítéseket tett piaci részesedésének visszaszerzésére a 133 milliárd dolláros ausztrál szupermarket-szektorban, ahol most a szektor értékének 10%-át képviseli. Eközben a fő versenytársak, Coles és Woolworths az ágazat mintegy 65%-át uralják és politikai nyomás alatt állnak az áremelések miatt. Az Aldi eladásai n
ápr. 29
19:18
Ekkor nézz fel az égre: minden kívánságod valóra válhat május elején (Ripost)
Varázslatos látványban lehet részünk.
ápr. 29
19:18
Az üldözőboly élére állna a VCARB (m4sport.hu)
Új fejlesztéseket visznek Miamiba.
ápr. 29
19:18
Őrületes bírság szakadhat a nyakadba, ha rosszkor nyírod le a füvet a kertedben (Femcafe)
Persze ezt lehet arra fogni, hogy a saját ingatlanom, és akkor nyírok füvet a kertemben, amikor akarok, de ez nincsen mindig így.
ápr. 29
19:18
Kevesebbet szellentő tehenekkel lassítanák a klímaváltozást (Agrofórum)
A Curtin Egyetem új tanulmánya kimutatta, hogy a kevésbé „gázos” tehenek tenyésztése és a mezőgazdasági területek természetes állapotukba történő visszaalakítása jelentősen mérsékelheti a metánkibocsátás emelkedését, ami jelentős szerepet játszik az éghajlatváltozásban.
ápr. 29
19:18
Csak Szentkirályi Alexandra adta le eddig az induláshoz szükséges ajánlásokat (Magyar Nemzet)
Hidvéghi Balázs szerint az elsöprő támogatás annak köszönhető, hogy a fővárosiak változást akarnak Budapesten.
ápr. 29
19:18
Badacsony elválaszthatatlan a Szürkebaráttól (Magyar Mezőgazdaság)
A történelmi Badacsonyi borvidék évek óta nagy sikernek örvendő rendezvénysorozata a Bortriatlon, és ennek első tematikus állomásaként, 2024. május 3-5. között rendezik meg a Szürkebarát Hétvégét.
ápr. 29
19:20
Korrupcióval vádolják az ukrán mezőgazdasági minisztert (Agrofórum)
Az ukrán bíróság április 26-án, pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter őrizetbe vételét, mert állítólag részt vett mintegy 7 millió dollár értékű, állami tulajdonban lévő földterület illegális megszerzésében.
ápr. 29
19:21
5 egyszerű és olcsó leves, amiben a májgombócé a főszerep (Mindmegette)
A májgombóc az egyik leggyakrabban készített levesbetét, nem véletlenül: gyorsan elkészül és tartalmasabbá teszi még a legegyszerűbb levest is. Íme, a mi öt kedvenc májgombócleves-receptünk!
ápr. 29
19:21
Sok a panasz az Aldi dupla kasszás megoldására (Infostart)
Az ötlet elsőre jónak tűnt, de nem nagyon vált be.
ápr. 29
19:21
Megvan, kik lesznek a ValóVilág 12. évadának műsorvezetői (SzMo)
Május 5-én 21 órakor indul a ValóVilág 12. évada, amelyben mindenre elszánt, vadonatúj villalakók költöznek be a legendás luxusbörtönbe.
ápr. 29
19:24
Német elnök: A 2004-es uniós bővítés "európai örömpillanat" volt (hirado.hu)
A német elnök Csehország uniós csatlakozása 20. évfordulója alkalmából érkezett Prágába.
ápr. 29
19:24
Két Ai randizik a Betone új podcastjában (Üzletem)
Elveheti-e az Ai az kreatív szakemberek munkáját?
ápr. 29
19:24
Adhatsz a kutyádnak magvakat? Ezt az 5-öt mindenképp (in.hu)
Az egészséges étrendhez érdemes tápanyagokban gazdag magvakat is fogyasztanunk. Legalábbis nekünk, embereknek.Legyen szó chia pudingról, lenmaggal készült zabpehelyről vagy kendermagos palacsintáról, szeretjük a magvakat. De mi a helyzet a háziállatainkkal? Adhatunk-e például tökmagot a kutyánknak? Egyáltalán ehetnek a kutyák magvakat? Szakértőkhöz
ápr. 29
19:27
Tudja, milyen szörnyű titok lappang a vak Blanca múltjában? (Blikk)
A fiatal, vak lány is bekapcsolódik a nyomozásokba a Blanca című olasz krimisorozatban.
ápr. 29
19:27
Komoly pénzt kaphatnak, Gulácsi Pétert még a nyáron eladhatják (Metropol)
Gulácsi Péter tavaszi formája föladja a leckét a főnökeinek.
ápr. 29
19:27
Réz: csúcson az egyik legfontosabb ipari fém ára (vg.hu)
A rézpiac egyelőre jól ellátott, a mostani emelkedést a befektetők táplálják.
ápr. 29
19:30
"Hagyd el a csapatomat" – Szalah egész Liverpoolt magára haragította Klopp miatt (Ripost)
Nagyon nincsenek kibékülve a hisztiző világsztárral.
ápr. 29
19:30
Döbbenet Bőnyben: A reggeli iskolai késelésről nyilatkozott a támadó kislány anyja (Nyugati Fény)
Nem tértek magukhoz
ápr. 29
19:30
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával (Magyar Nemzet)
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
ápr. 29
19:33
Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak, német befektetők lephetik el az országot (Portfolio)
Nagy az esélye az EU-tagságra Montenegrónak a német kancellár szerint, a montenegrói miniszterelnök szerint pedig a jogállamiság erősítése német befektetőket is becsalogathat az országba, akiknek ez szintén fontos.
ápr. 29
19:36
A világ legidősebb családja elárulta a hosszú élet titkát: nem mindegy, mi kerül az asztalra (Life)
Ha hosszú és egészséges életet szeretnénk élni nincs más dolgunk, mint követni az egyik legidősebb olasz család trükkjét: az ételben rejlik a titok nyitja.
ápr. 29
19:36
A G7-es csúcstalálkozó ellen tüntettek Torinóban (Magyar Nemzet)
Klímaaktivisták, baloldali szervezetek, valamint palesztinpártiak tüntettek, hogy szót emeljenek a a világ vezető nagyhatalmainak gazdasági és klímapolitikája ellen. A Torino melletti Venariában összegyűlt tüntetők a G7-csoport vezetőinek fotóit égették és megbénították a környék forgalmát.
ápr. 29
19:36
Magyar Péter szerint a gyerekek megállnak a növésben Dobrev Klára plakátaitól (naphire.hu)
Dr. Molnár Csaba a Facebook-oldalán osztotta ki Magyar Pétert.
ápr. 29
19:38
Benyújtották a javaslatokat: így módosulhat az alaptörvény (Magyar Nemzet)
Megakadályoznák hazánk EU általi eladósítását, továbbá az államfő nem adhatna kegyelmet a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekben.
ápr. 29
19:39
Megjelent a teljes rendőrségi jegyzőkönyv Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről (Infostart)
Újabb részletek derültek ki a volt igazságügyi miniszter és akkori férje 2020-as konfliktusáról.
ápr. 29
19:39
Húsz éve az EU-ban: Budapest már a belépéskor fejlettnek számított, a többi régió lassan halad (vg.hu)
Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerülne – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter egy konferencián, amelyet Magyarország húszéves európai uniós tagsága alkalmából szerveztek.
ápr. 29
19:39
Feltámadt a forint estére: erősödés látszik a számokban (Pénzcentrum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
ápr. 29
19:39
Hatalmas fájdalom: őt gyászolja Vajna Timi (BorsOnline)
Kiderült, kit siratott Vajna Timi.
ápr. 29
19:41
Biden-Trump összecsapás: Amerika-szerte idegesek a befektetők (vg.hu)
Tanácsadók győzködik a befektetőket, nehogy kitárazzanak.
ápr. 29
19:42
Lázár: Rogán Antalnak semmi köze nem volt a kegyelmi botrányhoz. Otthon aludt. (444.hu)
A miniszter arról is beszélt, hogy nem kizárt, hogy nem lesz politikus 2026-ban.
ápr. 29
19:42
Kilvinger Bálint lesz az élvonalba jutott győri férfi kézilabdacsapat vezetőedzője (m4sport.hu)
Két korábbi válogatott játékos érkezése várható.
ápr. 29
19:42
A brüsszeli elit feláldozta az európai gazdálkodókat a környezetvédelem oltárán (Demokrata)
Alapvető változásra van szükség az uniós mezőgazdasági politikában – mondta Nagy István miniszter.
ápr. 29
19:42
A Kelexo 0,055 dolláros előértékesítése nagy érdeklődést vált ki az Ethereum és Ripple befektetők körében 100-szoros nyereségre számítva (BitcoinBázis)
Ebben a cikkben az Ethereum (ETH) és a Ripple (XRP) piaci dinamikáit elemezzük, és megvizsgáljuk a jövőbeli trendeket a nemrégiben
ápr. 29
19:44
Még nem oldotta meg a problémáit a Haas (m4sport.hu)
A főnök felfedezett valamit, ami aggodalomra adott okot.
ápr. 29
19:45
"Sajnálom" – Búcsúzott szüleitől az öngyilkos 17 éves fiatal, édesapja talált rá (BorsOnline)
Hátborzongató szöveges üzenetet kapott a tinédzser fiú, mielőtt öngyilkos lett.
ápr. 29
19:45
Agrárkérdésekről tárgyaltak az uniós miniszterek (HírTV)
Számos ponton könnyíteni kényszerül Brüsszel az agráriumot érintő rendelkezéseken.
ápr. 29
19:45
Szuper hír Szoboszlai Dominiknak, üzent a fradisták kedvence (Metropol)
Szoboszlai Dominik lehet a liverpooli edzőváltás nyertese.
ápr. 29
19:45
Vegyesen zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyes zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
ápr. 29
19:45
Még csak most jött be az 5G, de máris itt az 5.5G: már Magyarországon is beindult a tesztelés (Pénzcentrum)
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. Az 5.5G technológia valós idejű, interaktív és magával ragadó digitális élményt ígér egy olyan világban, ahol a várakozások szerint már jövőre több mint 30 milliárd eszköz k
ápr. 29
19:45
Megmagyarázta az iváncsai akkumulátorgyárat üzemeltető cég, hogy miért a földre ültették a dolgozókat (SzMo)
Az RTL Házon kívül című műsorának vasárnap esti adásából az derült ki, hogy bizarr állapotok uralkodnak Iváncsán az akkumulátorgyárban, ahol a legszigorúbb előírások párosulnak a legfurcsábbakkal.
ápr. 29
19:48
A testvére még "horgászbottal" sem piszkálta volna meg, de számára világhírnevet hozott Poirot szerepe (hirado.hu)
Május 2-án lesz 78 éves Sir David Suchet angol színész, akinek legismertebb alakítása Hercule Poirot. Agatha Christie belga detektívjének szerepét 1989-ben öltötte először magára, majd 2013-ban búcsúzott el leghíresebb szerepétől, összesen hetven epizódban nyomozott. Összegyűjtöttük a legérdekesebb tudnivalókat róla.
ápr. 29
19:48
A kisagy új funkciója mindenkit meglepett (Helló Magyar)
Meglepődnél, mi mindenre képes a kisagyad - ez pedig egy egészen forradalmi felfedezés.
ápr. 29
19:48
Ausztrália lehet idén a következő, aki engedélyezi a Bitcoin ETF-et (BitcoinBázis)
Ausztrália pénzügyi szektora jelentős változások előtt áll, mivel 2024-ben több nagy Bitcoin-alapú, tőzsdén kereskedett alap (ETF) bevezetésére készül. Ez az
ápr. 29
19:48
Szoboszlai végveszélyben? Brutális igazolásra készül a Liverpool a magyar sztár posztjára (naphire.hu)
Sajtóhírek szerint Teun Koopmeiners lehet a Jürgen Klopp utáni időszak első igazolása a Liverpool FC-ben.
ápr. 29
19:51
Nincs is annál jobb, mint erdei fülesbaglyokat figyelni (Infostart)
Az állomány felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
ápr. 29
19:51
OTP: ez a bank lehet Csányi Sándorék célpontja (vg.hu)
A hétfő este elhintett új információmorzsák alapján elképzelhető, hogy a Baltikumban venne bankot az OTP.
ápr. 29
19:57
Nagy István: Brüsszel feláldozta a gazdálkodókat a környezetvédelem oltárán (vg.hu)
Az agrárminiszter szerint változásra van szükség az uniós mezőgazdasági politikában.

Keresés