Magyarország Kormánya közel 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti 500 cigányzenész vendéglátóhelyi foglalkoztatását négy hónapon keresztül, így növelve a programban részt vevő vendéglátóhelyek vonzerejét is. A Muzsikáló Magyarország program célja a hagyományos kávéházi cigányzene hagyományainak megőrzése és népszerűsítése. A Ko
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
Közel ezren érkeztek a 21. Motoros Véradásra és Tájtúrára a Sóstói Múzeumfaluba vasárnap. A motorosok reggel 8 órakor gyülekeztek Nyírtéten, innen indult a tájtúra, majd az elhunyt motorosok előtt tisztelegve elhelyezték az emlékezés koszorúit. A skanzenben szervezték meg a véradást, és emellett egészségügyi állapotfelmérést is tartottak a résztvev
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
Anne Hathaway ma már sikert sikerre halmoz, volt idő azonban, amikor korántsem alakultak számára könnyen a dolgok – a színésznő nemrég bővebben is beszélt múltbeli megpróbáltatásairól egy interjúban.
Az afrikai kertészeti termelésben – ami a kontinens gazdaságának egyik meghatározó ága – a digitalizáció jelentheti az egyik lehetséges kitörési pontot. Ehhez azonban számos területen (jogalkotási, információbiztonsági, stb.) előrelépés szükséges.
A Vikár Sándor Zeneiskola ütőhangszert oktató tanárai adnak hangversenyt az érdeklődők számára az iskola hangversenytermében.2024. május 7-én, kedden szintén 17 órai kezdettel.
A magyar autópálya hálózat 35 évre kiszervezett üzemeltetése és további szakaszok építése legalább 15,1-17,3 ezer milliárd forintba fog kerülni – írja a Szabad Európa az általa kiperelt szerződéses mellékletek alapján. Ezek az összegek jóval nagyobbak, mint amelyek eddig ismertek voltak (12,6 ezer, illetve 13,7 ezer milliárd forint) korábbi számítá
Naponta legalább öt adag zöldséget vagy gyümölcsöt kellene fogyasztanunk az egészségünk megőrzéséhez a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása alapján, azonban ettől még jócskán el vagyunk maradva. Sőt, európai összehasonlításban is lenne hova fejlődnünk. Az azért bizakodásra ad okot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint
Útfelújítás volt a reptér melletti csomópontban. A BKK egy rövid kerülőutat használhatott, de a taxiknak jó nagyot kellett kerülniük, amit az utasok fizettek ki.
A Telex választási műsorában Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt vezetője és László Róbert, a Political Capital választási szakértője volt a vendég.
Magyar Péter vádjaira is reagált a Telex választási műsorában Toroczkai, aki szerint kiraknák a Mi Hazánkból azt, aki a Fidesszel kollaborálna, a készpénzhasználat ügyével pedig sokáig áltatta őket a Fidesz.
Az amerikai hírszerzés tisztviselői megállapították, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valószínűleg nem rendelte el Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető februári halálát - közölte egy, a döntést ismerő tisztviselő.
A hódmezővásárhelyi polgármester pártja rosszul áll az aláírásgyűjtéssel, ő pedig hisz benne, ha a Magyar Péter-hullám lecseng, jön majd egy még nagyobb, a rendszert elsöprő hullám. Márki-Zay Péter a Telex választási műsorában elemzett.
Az egyre több embert érintő cukorbetegségről még mindig sok téves információ kering. A legfontosabb, hogy ismerjük fel a tüneteket és étkezzünk megfelelően - ebben segítünk most.
Felfüggeszti egy hónapra az észtországi Tartuba tartó járatait a Finnair, amelynek két repülőgépe is kénytelen volt visszafordulni Helsinkibe a múlt héten, mert a GPS-zavarok miatt nem tudtak leszállni a tartui repülőtéren.
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetek többségében ez a legelőnyösebb eszköz mind a vállalkozások, mind azok hitelezői számára, egyelőre a szakmai körökben is
A Magyar Cetelem Bank nevében ismételten adathalász telefonhívásokkal támadnak csalók- adta ki a figyelmeztetést a bank. Az adathalász kísérletek, csalások célja, hogy az elkövetők olyan adatokat csaljanak ki gyanútlan személyektől, amelyeket felhasználva hozzáférhetnek a csalás elszenvedőjének pénzéhez.
Kanada Napot tartottak a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. A belvárosi iskolában már hagyomány, hogy minden tanévben egy- egy nemzetre fókuszáló tematikus napon ismerkednek meg a tanulók az adott ország szokásaival, kultúrájával és ételeivel.