2024. április 3. szerda

ápr. 3
8:24
Inspiráló karriertörténet, gépészből lett nyelvtanár (Karrier Trend)
Minden gyermeknek vannak álmai, vágyai, amelyet felnőttként szeretne majd elérni. Az életünk folyamán ez az álomkép folyamatosan változik. Ahogy tapasztalunk, gyakorlatot szerzünk úgy realizálódik körülöttünk a világ. Ma egy inspirációs történetet hoztam nektek, amely bizonyítja, hogy változtatni bármikor lehet, ha van az embernek kellő akarata és
ápr. 3
8:27
Rabszolgák is részt vehettek a Biblia megírásában (Könyves Magazin)
Egy brit teológus új könyvében állítja, hogy rabszolgák segítették a Biblia megírását és hirdetését, amivel jelentősen hozzájárultak a keresztény tanítás születéséhez és elterjedéséhez.
ápr. 3
8:27
Mikor kell gumiabroncsot cserélni a mezőgazdasági gépeken? (Agrofórum)
A szakemberek több szempontot is mérlegelnek annak érdekében, hogy az optimális időpontban kerüljön sor a traktorok gumiabroncsainak cseréjére.
ápr. 3
8:27
Brutális katasztrófa Tajvanon (Magyar Hírlap)
Az elmúlt 25 év legerősebb földrengése rázta meg az országot.
ápr. 3
8:27
Az Eu hallgatott a gazdákra, lazítanak a Kap szabályozásán (Agrárágazat)
A gazdák követeléseinek megfelelően kiigazítja, lazítja a Kap-szabályozás számos elemét az Eu a mezőgazdaságban.
ápr. 3
8:27
Szorul a hurok a transzneműek nemváltása körül Szlovákiában (Mandiner)
Az élet nem habostorta északi szomszédunknál sem.
ápr. 3
8:27
Varasodásveszélyes állapot, védekezni kell! (Mezőhír)
A húsvétkor érkezett hőhullámban hirtelen kivirágoztak az almafák, támad a varasodás. Így védekezhet ellene.
ápr. 3
8:27
Pöttinger Vitasem: Bevált technológia új részletekkel (GépMax)
A Vitasem vetőgépek 2,5 és 4,0 méter közötti munkaszélességben, különféle magágyelőkészítő gépekkel párosíthatók.
ápr. 3
8:27
Érdek vagy ellenérdek van a gyártó, a kereskedő és a fogyasztó között? (Transpack)
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a nem megfelelő csomagolás a termékvisszaküldések 20–30%-át teszi ki.
ápr. 3
8:27
Greensmith betegen nyerte meg a Szafari Rallyt (Racing)
Gus Greensmith kívülről nézve igen sima versenyen tudott győzelmet aratni a Szafari Rallyn a WRC2-ben, azonban a verseny után kiderült, egyáltalán nem volt ereje teljében.
ápr. 3
8:27
2024. április 3. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
ápr. 3
8:30
Fontos szinten billeg a forint (Portfolio)
Kedden egész nap a 395-ös szinten billegett az EUR/HUF kurzusa, ami kritikus abból a szempontból, hogy itt húzódik egy több hónapos emelkedő trendvonal, ami ha letörik, akkor érdemi forinterősödés is kialakulhat. Szerdán is ezen szint közvetlen közeléből folytatódott a kereskedés. A délelőtti eurózóna inflációs adat, majd a délutáni amerikai foglal
ápr. 3
8:30
Életveszélybe került egy háromhónapos magyar kisbaba – aztán jött a fordulat (naphire.hu)
Szívszorító felvételen, ahogy édesanyja mentette meg párhónapos csecsemőjét.
ápr. 3
8:30
K&H;: cél a megfizethető és zöld energia (Digital Hungary)
Egy lengyel tanulmány szerint több európai ország egy évtizeddel korábban elérte a 2030-ra kitűzött fenntartható energiacéljainak egy részét. Magyarország nem áll jól, de vannak arra utaló jelek, hogy a lemaradás 2030-ig ledolgozható. A K&H fenntarthatósági indexe szerint a fenntarthatósági jelentést készítő nagyvállalatok elkezdték megkövetelni be
ápr. 3
8:33
Drámai végjátékban győzött a Kisvárda (Infostart)
A bajnokságban utolsó előtti helyen álló Kisvárda a bosnyák Aleksandar Jovicic két góljának is köszönhetően 3–2-re legyőzte házigazdaként a 12-szeres kupagyőztes MTK-t a labdarúgó MOL Magyar Kupa keddi negyeddöntőjében, ezzel elsőként bejutott a legjobb négy közé.
ápr. 3
8:33
Májusban jön az ELLE Awards (MMonline)
Az ELLE Hungary folytatja a hagyományt és idén már Magyarországon is másodszorra hirdeti meg a híres nemzetközi díj hazai verzióját, az ELLE AWARDS-ot. A hat kategóriában kiosztott díjak nyerteseit kategóriánként öt jelölt közül választhatják ki az olvasók. Az ELLE AWARDS hetedik kategóriájának díját, az ELLE-díjat idén is a magazin szerkesztősége
ápr. 3
8:36
Nagy a baj a magyar határon, megállíthatatlanul menekülnek az emberek (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta még mindig több ezer menekült érkezik naponta a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
ápr. 3
8:39
A 91 éves Vitray Tamás elárulta, mi a boldog házasság titka (SzMo)
A műsorvezető őszintén beszélt a friss házasságáról, és új feleségével való kapcsolatáról. Elmondta, hogy mitől működik jól a kapcsolatuk, honnan van a béke.
ápr. 3
8:39
Tisztítja a májat, javítja a látást és serkenti a hasnyálmirigy működését is (Magyar Hírlap)
Csodaital, ami számtalan előnnyel jár.
ápr. 3
8:39
A világ legrégebbi monarchiája regisztrált az Instagramra (Hamu és Gyémánt)
A japán császári család hétfőn posztok tömkelegével debütált az Instagramon, remélve, hogy sikerül a közösségi médiában megszólítaniuk a fiatalokat, ezzel is lemosva magukról a visszahúzódó, titokzatos imázst.
ápr. 3
8:39
Csütörtöktől lehet benyújtani a választási kérelmeket (Demokrata)
Csütörtöktől lehet a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.
ápr. 3
8:39
Jogsi nélkül, ittasan, más kocsijával vitt volna a haza egy lányt a 17 éves fiú (Mandiner)
Nem jutott messzire.
ápr. 3
8:39
Tovább dagad a botrány: Durva belháború tört ki a csepeli Fideszben Németh Szilárd miatt (Nyugati Fény)
Mi lesz ebből?
ápr. 3
8:41
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 54 embernek állított ki ideiglenes tartózkodást.
ápr. 3
8:42
Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást? (HR Portál)
Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt. Ennek a tendenciának a kihasználása nem csupán egyéni előnyöket rejt magában, hanem vállalati szinten is számos pozitívummal jár. Az adómentes kerékpár cafeteria kiváló lehetőséget kínál a vállalatoknak a dolgozó
ápr. 3
8:42
Üzent a Raiffeisen: szabad az út a Strabag-részvények megvásárlása előtt (Portfolio)
Gazdát cserélt az az orosz cég, amelytől a Raiffeisen megvásárolná a Strabag építőipari vállalat 28%-át, két lépésben csökkentve a tranzakcióval oroszországi jelenlétét. A bankcsoport közölte: mivel az új tulajdonost nem érintik az Oroszországgal szembeni szankciók, értékelése szerint az engedélyezés előtt álló tranzakció nem sérti a szankciós felt
ápr. 3
8:42
Közösen fejleszt autóipari szoftvert a BMW és a Tata Tech (autopro)
Közös vállalatot alapítanak.
ápr. 3
8:42
Bővült a gyulai családtámogatási rendszer (Gyulatelevízió)
Közösségi oldalán jelentette be Görgényi Ernő gyulai polgármester, hogy hogy Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pénzügyi támogatást biztosít azon gyulai családoknak, akik a gyermekáldás örömeit élhetik át, ezzel tovább bővítve a gyulai családtámogatási rendszert. A támogatás neve: gyermek fogadásának előkészítéséhez nyújtott támogatás
ápr. 3
8:44
A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről (HR Portál)
A külföldi munkavállalásnál a kiküldetés előnyeire hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keddi közleményében, hangsúlyozva, hogy sokan nem tájékozottak kellőképpen a külföldi munkavállalás lehetőségeiről és követelményeiről.
ápr. 3
8:45
A józsefvárosi ellenzék megegyezett, megvan a polgármesterjelöltjük (Infostart)
Némi huzavonát követően egy kivételével a baloldali ellenzéki pártok támogatásukról biztosították a hivatalban lévő polgármestert.
ápr. 3
8:45
Új vezetővel erősít a Mastercard (MMonline)
A Mastercard bejelentette, hogy új vezető, Márkus Gergely felel a magyar és a szlovén piacok stratégiai és operatív irányításáért.„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem bíztak meg a magyar és szlovén csapat vezetésével ebben az izgalmas időszakban. A Mastercardnál továbbra is azon dolgozunk, hogy megőrizzük piacvezető pozíciónkat azáltal, hogy
ápr. 3
8:45
Fájhat Elon Musk feje, 2020 óta nem látott dolog történt a Teslánál (Forbes)
2024 első negyedévében több mint 8 százalékos visszaesést ért el a Tesla az előző év azonos időszakához viszonyítva az autószállítások terén. Ennek okai között az európai gyárban történt tűzesetet, valamint a globális szállítási láncok kihívásait említette meg a vezetőség.
ápr. 3
8:48
Elképesztően sokan élnek napról napra Németországban, Svájban és az Egyesült Államokban is (Portfolio)
Egy friss nemzetközi felmérés szerint a felnőttek többsége aggódik a pénzügyei miatt, főként az infláció és a gazdasági instabilitás következtében, sokan pedig rosszabb anyagi helyzetben érzik magukat, mint a szüleik voltak - jelentette a Cnbc.
ápr. 3
8:48
Nem úgy tűnik, hogy kipihente magát a forint: merre indul szerdán az euró árfolyama? (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a nemzetközi devizapiacon.
ápr. 3
8:50
Három lépéssel segíti a kormány a külföldiek magyarországi cégalapítását (Portfolio)
Három adminisztratív lépéssel is segíti a kormány azt, hogy a külföldiek, illetve a harmadik országbeli befektetők könnyebben és gyorsabban tudjanak cégeket alapítani Magyarországon – jelentette be szerdai közleményében a nemzetgazdasági tárca.
ápr. 3
8:51
Rejtélyes szuperhősnő története elevenedik meg Dakota Johnsonnal a főszerepben (Márkamonitor)
A Madame Web főhőse Cassandra Webb (Dakota Johnson), azaz Madame Web a Marvel univerzum első póknője. Eredeti karaktere 1980-ban látott napvilágot a képregényekben, a magyarok Madame Necc néven ismerhették meg egy évtizeddel később.   Érdekesség, hogy Madame Web figurájának Stan Lee, a Marvel egykori elnökének felesége, Joan Lee kölcsönözte a hangj
ápr. 3
8:51
Google Chrome-ot használsz? Hatalmas újítás jön a böngészőben, erről mindenképp tudnod kell (Promotions)
Ennek az újításnak sokan fognak majd örülni.
ápr. 3
8:51
Bondár Anna búcsúzott a Bogotai tenisztornától (Demokrata)
A magyar teniszező a 267 ezer dollár összdíjazású bogotai tornán az első fordulóban kikapott a német Tatjana Mariától.
ápr. 3
8:51
Itt van a kriptovilág 20 leggazdagabb embere (BitcoinBázis)
Talán egyetlen szektor sem járul hozzá színesebb karakterekkel a globális elithez, mint a kriptovilág. Az elmúlt évtizedben a digitális eszközök
ápr. 3
8:52
Rossz hírt közölt az Intel, zuhan az árfolyam (Portfolio)
Az Intel chipgyártó részlege 7 milliárd dolláros működési veszteséges jelentett, ami jóval magasabb a tavalyi veszteségnél. A hírre az Intel részvényei zuhanni kezdtek a keddi kereskedést követően.
ápr. 3
8:54
Még tovább erősödött a kínai szolgáltatószektor aktivitása (Portfolio)
A javuló kereslet és az új megrendelések bővülése hatására márciusban gyorsult Kína szolgáltatószektorának teljesítményjavulása – derült ki az ágazat beszerzésimenedzser-indexének alakulásából.
ápr. 3
8:54
Mozgolódik a forint, de még van hova erősödnie az árfolyamnak (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
ápr. 3
8:54
Orbán Viktor irgalmatlan tisztogatásba kezdett a Fideszben (naphire.hu)
A Fidesz EP-delegációjának felét lecserélhetik.
ápr. 3
8:57
Magyar Kupa és kézilabda BL – sport a tévében (Infostart)
Olasz és angol foci, lósport és kerékpár is szerepel a szerdai élő kínálatban.
ápr. 3
8:57
Kilőtt a Xiaomi értéke, de van egy bökkenő (Igényesférfi.hu)
A Xiaomi részvényei mintegy 16 százalékot ugrottak, miután a kínai tech-óriás múlt héten bemutatott első elektromos autója komoly érdeklődést váltott ki: egy nap alatt közel 90 ezer előrendelés érkezett a sportos EV-re.
ápr. 3
8:57
Scotland Yard: külföldre menekültek az iráni újságíró támadói (Magyar Hírlap)
Az incidens a délnyugat-londoni Wimbledon kerületben történt péntek este.
ápr. 3
8:57
Évtizedek óta nem látott erejű földrengést pusztított Tajvanon (Demokrata)
Épületek és autópályák rongálódtak meg, négy ember életét vesztette, és legalább 57-en megsebesültek.
ápr. 3
8:57
Lassan épül az ukrán védelmi vonal, az ukránok most begyorsítanának, csak van egy gond (Mandiner)
Az idő fogy, és a 2000 kilométer kicsit soknak tűnik.
ápr. 3
8:57
Tajvani földrengés: leálltak a chipgyárak is (AC News)
Az elmúlt 25 év legerősebb földrengése halálos áldozatokat, sérülteket és károkat követelt Tajvanon.
ápr. 3
8:59
Ezt tervezi Ferenc pápa a halála esetére (Mandiner)
A szentatya elárulta, milyen temetést szeretne.

Keresés