A piac lenyűgöző fellendülése közepette számos altcoin nyújthat majd kiemelkedő teljesítményt. A 2024-es bikapiac során rendkívül körültekintően kell eljárniuk a
Egy 65 éves budapesti férfi holttestét emelték ki egy tőzegtóból Dunakeszin vasárnap - erősítette meg az MTI információját Váraljai Anita, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A legendás svéd gyerekkönyvíró, Astrid Lindgren Ronja, a rabló lánya című könyvéből sorozat készült, melynek első hat epizódját néhány napja a Netflix tűzte műsorra. Olvass bele a fordulatos regénybe! Nyitókép: Netflix
Magyarország célja, hogy a zöld gazdasági átállás nyertese legyen, így a zöldenergia termelésében és tárolásában is a világ élvonalába tartozó fejlesztéseket valósít meg. Ezt támogatja az az új rendelkezés, amely szerint villamosenergia-tároló létrehozatalára irányuló beruházás esetén adókedvezmény vehető igénybe - nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzü
Orbán Viktor a Twitter-oldalán gratulált Peter Pellegrininek, aki megnyerte a szlovák elnökválasztás második, döntő fordulóját, így ő lett Szlovákia új köztársasági elnöke.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is üzent Magyar Péternek a szombati tüntetés után. Kunhalmi úgy látja, Orbán még mindig hátradőlve kávézik, mert a Fidesz tábora továbbra is egységes, és lényegében meg sem érintette az, ami történik.
Kocsis Paulina, az X-Faktor tizedik szériájának második helyezettje fiatal kora ellenére éretten építi énekesi karrierjét. Botrányoktól mentes élete és mesterkéletlen megjelenése ritkaságszámba megy az énekesi pályán – tehetsége mellett ez is kiemeli őt a többiek közül.
Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (Wapa - World Apple and Pear Association) közzétette legfrissebb 2024. márciusi alma- és körtetermésének az adatait.
Orbán Viktor a Twitter-oldalán gratulált Peter Pellegrininek, aki megnyerte a szlovák elnökválasztás második, döntő fordulóját, így ő lett Szlovákia új köztársasági elnöke.
Az új-zélandi kormány azonnali módosításokat vezet be a vízumprogramjában, miután tavaly csaknem rekordot döntött a bevándorlók száma - derült ki az ország bevándorlásügyi miniszterének vasárnapi közleményéből.
Tudta, hogy Magyarországon a téli időszak végére a lakosság 90 százaléka D-vitamin-hiányossá válik? Ez a többi mérsékelt övi országban is megfigyelhető jelenség, amely legtöbbször a késő ősztől kora tavaszig jellemző napfényhiányra vezethető vissza. Milyen mennyiségben érdemes a D-vitamin pótlásáról gondoskodni?
Megtört az egy éve növekvő trend, visszaesett a nagyvállalatok várt árbevétel-növekedése, miközben a profit esetében továbbra is csökkenéssel számolnak – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből.
Elgázolt egy embert a vonat Jászberényben vasárnap, ezért a Hatvan-Szolnok vonalon délután jelentős késésekre kell számítani - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.
Riasztást adott ki a görög polgári védelem az Égei-tenger térségét vasárnap elérő viharok miatt, amelyek tovább szíthatják az erdőtüzeket - közölte a tűzoltóság.
A neuroticizmus olyan személyiségvonás, amely szoros kapcsolatban áll a szorongással, szomorúsággal és ingerlékenységgel.A cselekvés megbecsülésének megtanulása fontos módja a neuroticizmus káros hatásainak csökkentéséhez. A magas szorongás- és neuroticizmus-tartalmú emberek nem szeretnek cselekedni – derül ki a kutatásokból.Amikor az életben kiseb
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi munkavégzését milyen olyan tényezők hátráltatják, amelyek akár kiégéshez is vezethetnek.Számos dolog hathat arra, hogy a munkavállaló mennyire érzi jól magát a munkahelyén és milyen mértékben fenyegeti a kiégé
Kétéves viszonylatban több mint 40 százalékkal volt magasabb a kereslet márciusban a lakáseladási piacon – mondta az InfoRádióban az ingatlan.com vezető elemzője. Balogh László arról is beszélt, hogy leginkább a tavaszi hónapokban élénkül meg az ingatlanpiac, ebben az időszakban kötik a legtöbb adásvételt.
Az esküvő egyik legfontosabb kelléke az esküvői meghívó, mégis sokan nem tudják, hogy milyen alapvető követelményeket kell betartani az elkészítése során.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Bemutatjuk, ki is ez a cseroki indián felmenőkkel is rendelkező oklahomai Markwayne Mullin, aki kiáll a szólásszabadságért, a veteránokért és a határkerítésért, s aki a CPAC Hungary vendége lesz.