Az ellenzéki pártok többsége által támogatott Juhász Péter Kovács Alex Gábor ex-MSZP-s önkormányzati képviselővel mérkőzik meg, akit a Tiéd a Belváros szervezet támogat.
Az eredeti megállapodás szerinti ütemterv mentén halad a Mercedes új kecskeméti gyáregységeinek építése - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn közösségi média oldalán.
A K&H mobilbank működésében átmeneti kimaradások tapsztalhatók - ez az üzenet fogadja az ügyfeleket akik hétfő délután ügyet intéznének a telefonjukon keresztül.
Az Európai Unió kormányai a válság utáni helyreállítási alap (RRF) eredetileg elkülönített 723 milliárd eurónak kevesebb mint egyharmadát kapták meg. Emiatt már Brüsszelben is aggódnak, hogy kifutnak az országok az időből, mivel 2026 júniusáig nemhogy elkezdeni, hanem lezárni kellene a projekteket, tehát egyre jobban szorítja az egyes kormányokat a
Jó a Sugar. Amit az Apple TV+ letesz az asztalra, az mind arannyá válik? Mit csinál az almás cég, amire másik streaming-szolgáltató nem képes? Miért érzem azt, hogy minden saját gyártású tartalmuk a maximális minőséget képviseli?
Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), akik idén immár harmadjára hirdetik meg revitalizációs versenyüket. A cél, hogy egy elhagyott épület…
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Liverpool menedzsere csalódott volt a 2-2-es döntetlen után, tanácsot is adott az ellenfélnek. A listavezető Ágyúsoknak megelőlegezett egy újabb győzelmet.
Magyarország célja, hogy a zöld gazdasági átállás nyertese legyen, így a zöldenergia termelésében és tárolásában is a világ élvonalába tartozó fejlesztéseket valósít meg. Ezt támogatja az az új rendelkezés, amely szerint villamosenergia-tároló létrehozatalára irányuló beruházás esetén adókedvezmény vehető igénybe - nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzü
A Gryphon Digital Mining (“Gryphon”) tőzsdén jegyzett bitcoin bányászati vállalat jelenleg 100%-ban megújuló energiával bányászik bitcoint a vállalat által nyilvánosságra
Még egy hétig regisztrálhatnak a környezetért tenni akaró önkéntesek hazánk legnagyobb szemétszedési akciójára, a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! programsorozatra - hívta fel a figyelmet Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár a minisztérium hétfői közleménye szerint.
Kritikusan száraz az Alföld, megismétlődhet a tragikus 2022-es év az agráriumban. Minden érintett félnek nagyon gyorsan tennie kellene valamit, az égiektől nem várhatjuk a változást.
A Pécsi Tudományegyetem és a Prodiák Iskolaszövetkezet együttműködési megállapodást írt alá, hogy közös erővel alakítsanak ki egy olyan egyedülálló Hallgatói Karrierút programot, amelynek segítségével a diákok releváns munkatapasztalatot szerezhetnek már a tanulmányaik mellett, ezzel elősegítve a diplomaszerzést követő helyi elhelyezkedést, vállala
Oroszország hétfőre virradóra újabb csapásokat mért számos ukrajnai célpontra drónok és rakéták bevetésével, melyek egy részét az ukrán légvédelemnek sikerült megsemmisítenie – közölte az ukrán légvédelem.
"Európában a közpénzek minden egyes centje a minőségi munkahelyek védelmére és létrehozására kell, hogy irányuljon" – hívta fel a figyelmet Esther Lynch, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára (ESZSZ) a háromoldalú szociális csúcson Brüsszelben, ahol aggasztónak vélte, hogy a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma Európában egy év alatt m
Tarr Zoltán, a református egyház korábbi zsinati tanácsosa volt a szombati tüntetés egyik felszólalója. Azt mondta, azért kellett megszólalnia, mert az egyházi testületek válaszra sem méltatták.
A közlemény szerint a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt teljes állomány csaknem háromezerrel gyarapodott márciusban. A 2920 darabos bővülés jelentősen felülmúlja az idén februárban regisztrált előző, 2594 darabos csúcsot. Hasonlóképpen példátlan mértékű volt a márciusi növekedés a tisztán elektromos kategóriában, első alkalommal lépve át a
Bár az átutalásos csalások kárértéke 2023 végén csökkent, a további javulás érdekében a KiberPajzs program résztvevői 2027-ig meghosszabbítják az együttműködésüket - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke hétfőn Budapesten.
A szérumból meghatározott nátriumion-koncentráció fontos információt szolgáltat a szervezet folyadék- és sóháztartásáról. Mitől térhet el szintje a normálisról, és az milyen tünetekkel járhat?
A mesterséges intelligencia megkerülhetetlen, nem csak az ügyfeleket, de minden intézmény minden dolgozóját érinteni fogja - hangzott el a Deloitte Risk? Respond! podcast legújabb adásában. A mesterséges intelligencia pénzintézeti felhasználásairól, a kihívásokról, szabályozásról beszélt Dr. Barta Gergő a Deloitte vezető Mesterséges Intelligencia s
A főváros XII. kerületében, Hegyvidéken elkezdődött az ellenzéki pártok előválasztása. Budapesten idén eddig csak a XXII. kerületben döntötték el ilyen módon, hogy az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok kit indítanak. A következő hetekben még lesznek előválasztások, de nem mindenhol és azokon nem is vesz részt minden párt.
A legújabb jelentés szerint az erőforráshiány költségnövekedéshez, az ellátási lánc akadozásához és a termelés lelassulásához vezet. A legtöbb vállalkozás támogatja a körforgásos gazdaságra vonatkozó szabályozásokat, és több ilyen célú beruházást tervez az elkövetkező három évben, annak ellenére, hogy nincs egységesített megközelítés, és lassú az a
Felgyorsítják az „állami feladat ellátásához nem szükséges” ingatlanvagyon értékesítését– jelentette be Nagy Márton, a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről (MNV) tartott sajtótájékoztatón. Jelenleg egyébként – derült ki – 256 ezer vagyonelem szükséges a központi költségvetési és egyéb állami szervezeteknek feladataik ellátásáh
Illés Fanni világbajnok úszóval a Heavy Tools olimpiai ruha bejelentő eseményén beszélgettünk, és sportolónőként megosztott velünk olyan dolgokat is, amin érdemes elgondolkoznunk!
A "fenntarthatóságért tanulás" a jövő pedagógiájának kulcsa; ekkor a pedagógus a gyerekekkel együtt keresi a fenntartható megoldásokat - hangsúlyozta Szűcs Attila, a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetének mesteroktatója Áder János korábbi államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosz