2024. április 9. kedd

ápr. 9
10:12
Ilyet még nem láttunk: szó szerint felrobbant egy elektromos kerékpár London utcáin (Blikk)
Döbbenetes jelenet játszódott le egy londoni utcán, amikor is egy elektromos kerékpár látványos robbanásokkal teljesen megsemmisült.
ápr. 9
10:12
Év közepén indulhat az első ausztrál spot Bitcoin Etf (Kripto Akadémia)
Az ausztrál Monochrome vagyonkezelő cég azt tervezi, hogy elindítja az ország első spot bitcoin tőzsdén kereskedett alapját (ETF), amely az amerikai termékekhez hasonlóan bitcoint fog tartani és vásárolni a kriptotőzsdékről. A Monochrome nyilatkozata szerint, kérelmet nyújtott be a Cboe Australia értékpapírtőzsdéhez, hogy listázni tudja spot Bitcoi
ápr. 9
10:12
A nap kérdése: felmondott a dolgozó, megszegte a tanulmányi szerződést, letiltható-e tőle a tartozás? (Adózóna)
Munkavállaló a munkáltató által fizetett tanfolyam elvégzése után nem maradt a cégnél a szerződésben foglalt két évig, korábban felmondott. A szerződésben vállalta, hogy ez esetben megfizeti a munkáltató részére a tanfolyam költségeit, melynek díja 300 euró. Levonható-e ez az összeg a munkavállaló béréből a levonásmentes részig, azaz 60 000 forinti
ápr. 9
10:12
Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
ápr. 9
10:12
Nagy bejelentéseket tesz Nagy Márton (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mutatja be a friss versenyképességi stratégiát ma délelőtt.
ápr. 9
10:12
Hatalmas tűz pusztított Budapest XIV. kerületében: videón a rettenetes lángok, a vasút is elesett (Pénzcentrum)
A BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eseménytérképe szerint a tűz Rákosrendező vasútállomásán a Teleki Blanka utca felőli oldalon lévő megszűnt vágányok területén csaptak fel hatalmas lángok formájában- összegezte a Népszava.
ápr. 9
10:12
Durva baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton (naphire.hu)
Összeütközött egy személyautó és egy kistehergépkocsi Budapest X. kerületében a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Köki terminál után, ezért az utat lezárták - közölte a katasztrófavédelem kedden reggel.
ápr. 9
10:15
Tovább folynak a harcok a Gázai övezetben (Magyar Hírlap)
Az izraeli légierő megtámadott és lerombolt számos katonai épületet, katonai állásokat és hadi infrastruktúrát.
ápr. 9
10:18
Ismét egy lépéssel közelebb vagyunk az atomháborúhoz? (HírTV)
A németek, a lengyelek, az amerikaiak már az esetleges bevonulást tárgyalhatják titokban. Napról napra egyre közelebb vagyunk a harmadik világháborúhoz.
ápr. 9
10:18
Fenyegető, új vírus tűnt fel: már az Európai Bizottság is megszólalt (Portfolio)
Április elején világszerte aggodalmakat keltett a hír, amely szerint az Egyesült Államokban egy ember elkapta a madárinfluenzát (H5N1). Most az Európai Bizottság szólalt meg az ügyben, nyugtatni próbálják a lakosságot - számolt be az Infostart.
ápr. 9
10:18
Tépd le a tulipán fejét! Hidd el, megéri! (Agroinform)
A tulipán feje egy ideig szép, de utána érdemes letörni.
ápr. 9
10:18
Rekordösszegben hordják haza a magyarok a kedvenc hitelüket: mire kellhet nekik ennyi pénz? (Pénzcentrum)
A lakáshitelek mellett a személyi hitelek piacán is fellendülést hozott a február derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonatkozó friss adataiból. Ugyanakkor további hasonlóság a két hiteltípus között, hogy a fellendülés mértéke január-február vonatkozásában lényegesen szerényebb volt, mint előtte december-januárban a korábbi, 10 milliárd forintos b
ápr. 9
10:20
Egyre népszerűbbek a banki AI-asszisztensek, meglepő számok érkeztek (Portfolio)
Több mint 42 millió ügyfél használta a Bank of America virtuális pénzügyi asszisztensét több mint 2 milliárd alkalommal a 2018-as indulás óta - közölte a hitelező hétfőn a Reuters beszámolója szerint. Többek között az AI asszisztensekről, a mesterséges intelligencia üzleti hasznáról lesz szó egésznapos AI in Business c. konferenciánkon, április 23-
ápr. 9
10:20
Kritikus időszak: most dől el a gyümölcstermés sorsa (Agroinform)
Időben el kell végezni a növényvédelmi feladatokat!
ápr. 9
10:21
Hivatalos: ezeken a napokon majd akkor is pihenhet, ha nincs szabin (Mandiner)
Döntöttek a 2025-ös munkaszüneti napokról.
ápr. 9
10:21
Az Egyesült Államok legkülönlegesebb látnivalói (Helló Magyar)
Az Amerikai Egyesült Államok máig a turisták egyik legkedveltebb célpontja, hiszen mindenkinek tartogat valami érdekeset, valami felejthetetlent. Íme 5 kihagyhatatlan látnivaló az USA-ból:
ápr. 9
10:21
Új rekord született, elképesztő sebességgel tölthető ez az elektromos autó (Villanyautósok)
Az akkut, ami erre képes, Debrecenben is gyártani fogják.
ápr. 9
10:21
Hosszú Katinka végig vezetve visszatért. 3 számban úszik az OB-n (AC News)
Ma kezdődik az úszó országos bajnokság, az olimpiai bajnok Milák Kristófra és Hosszú Katinka is medencébe ugrik.
ápr. 9
10:23
Az RTL tulajdonosa szerint a választások nélküli Ukrajna demokratikusabb, mint Magyarország (Mandiner)
A Bertelsmann-csoport alapítványa különös megállapításra jutott a térség demokráciáját illetően, de a Kovács Zoltán által korábban felvázolt hátteret tekintve ez nem is olyan meglepő.
ápr. 9
10:24
Több mint félmilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Tovább vette saját részvényeit az OTP, pénteken közel 550 millió forintért vásárolt a bank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
ápr. 9
10:24
Olcsóbbak lettek a lakáshitelek, nőtt a hitelfelvételi kedv (Azenpenzem)
Az MNB legfrissebb adatai szerint februárban olcsóbbá váltak lakáshitelek, és csökkent a lakossági lekötött betétek kamata is. Megnőtt a hitelfelvételi kedv is, a tavalyi összeg két és félszeresére szerződtek a háztartások.
ápr. 9
10:24
Ilyen jóképű volt egészen fiatalon Jean-Paul Belmondo (Femcafe)
A múlt századi francia filmművészet egyik legkiemelkedőbb csillaga volt Jean-Paul Belmondo, aki kivételes színészi játékával örökre beírta magát a történelembe – no, meg persze azzal is, hogy elképesztően sármos vonásokkal áldotta meg a sors.
ápr. 9
10:24
Vilmos herceg hamarabb lehet király, mint hinnénk (Glamour)
Vilmos herceg hamarosan trónra léphet Károly király rákos megbetegedése okán? A szakértők szerint benne van a pakliban!
ápr. 9
10:24
Több mint félmillió gyermekpornográf felvétel eltávolítását kezdeményezték tavaly világszerte (Digital Hungary)
Megjelent a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az Inhope 2023-ra vonatkozó éves jelentése. A szervezet tagjai, köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline munkatársai, tavaly közel 540 000 online tartalom esetében találták úgy
ápr. 9
10:25
Amerikai helikopterekkel indult támadás Oroszország ellen (Mandiner)
Sajtóhírek szerint a Black Hawkokat "az ukrán katonai hírszerzés (HUR) adhatta át az önkénteseknek".
ápr. 9
10:27
Amerikai helikoptereken repültek be kommandósok Oroszország területére (SzMo)
Az orosz elnökválasztást megelőző napokban számos betörést hajtottak végre Oroszország nemzetközileg elismert területeire. Egyszer amerikai UH-60 Black Hawk helikopterek is landoltak Belgorod megyében.
ápr. 9
10:27
A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti (Agrofórum)
A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.
ápr. 9
10:27
Angol nyelven kommunikáló szabotőrcsoportot semmisítettek meg az oroszok (Magyar Hírlap)
Már több mint 5800 külföldi katonával végeztek.
ápr. 9
10:27
Világhírű pornósztár csavarta el Terence Hill fejét a Bűnvadászok-ban, az egzotikus szépségű Laura Gemser felnőttfilmesként lett ismert (Promotions)
A Bűnvadászok szendelelkű Susy Lee-je világhírű szexszimbólum volt, mikor bekerült Bud Spencer és Terence Hill filmjébe.
ápr. 9
10:27
A PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyelországi helyhatósági választásokon (Demokrata)
A fő ellenzéki erő a szavazatok 34,3 százalékát kapta a lengyel helyhatósági választások első fordulójában.
ápr. 9
10:27
Leclerc az elmúlt öt évében soha nem érezte olyannak a Ferrarit, mint idén (Racing)
A Japán Nagydíjon sikerrel véghez vitt egykiállásos stratégiája megerősítette Charles Leclerc-t abban, hogy a Ferrari idénre végre kijavította a csapatot évek óta hátráltató egyik nagy hiányosságát.
ápr. 9
10:27
Ömlenek a milliárdok a befektetési alapokba (Üzletem)
Az állampapírokból kifelé vitte a pénzt februárban a lakosság. Az államtól érkezett pénz a befektetési alapokba, a folyószámlákba és a külföldi értékpapírokba kerül – derül ki a Bank360.hu adataiból.
ápr. 9
10:27
Fico maximálisan ki fogja használni Pellegrini győzelmét (Telex)
Szoros verseny helyett több mint 6 százalékpontos különbséggel győzött Pellegrini a szombati szlovák elnökválasztáson. Robert Fico miniszterelnök ezt a kormánykoalíciója melletti választói kiállásnak tekinti, az eddigivel szemben az új államfő nem fog keresztbe feküdni számos vitatott lépésének. Ezzel megnyílik az út a közmédia vagy az igazságszolg
ápr. 9
10:29
A V-Híd Rally Hungary sztárjai: Hayden Paddon (Racing)
A 36 éves Hayden Paddon igen korán eltudta kezdeni rally karrierjét, ami során előbb hazájában, majd a nemzetközi bajnokságokban ért el egyre jobb eredményeket. Az új-zélandi versenyző a WRC-ben is sikeresen szerepelt, ahol a 2016-os futamgyőzelem jelentette a csúcsot. Első teljes ERC-szezonja során pedig azonnal bajnoki címet is tudott szerezni.
ápr. 9
10:30
Súlyos vallomást tett Udvaros Dorottya: 22 év munkájának lehet vége, még nem tudni, mi lesz vele (Pénzcentrum)
Egy, a színházi világban terjedő hír szerint Udvaros Dorottya 22 év után ott hagyhatja a Nemzeti Színházat írja a Blikk.
ápr. 9
10:30
Meghan még mindig neheztel a rákkal küzdő Katalin hercegnére (Femcafe)
Különösen nehéz időszakot él át a brit királyi család: Károly király és menye, Katalin hercegné egyaránt rákbetegséggel küzd, a família Montecitóba szakadt ága, Harry és Meghan mégsem hajlandó békejobbot nyújtani nekik.
ápr. 9
10:30
Lady Gagát eljegyezték? Hatalmas gyémántgyűrű csillog az ujján! (Sassy)
Az énekesnő 2019 óta randizik barátjával, Michael Polanskyval. Lehet, hogy a férfi végre feltette a nagy kérdést.
ápr. 9
10:30
Lenyűgöző látvány: képeken a hétfői teljes napfogyatkozás (Roadster)
Hónapok óta készültek rá a tengerentúlon.
ápr. 9
10:33
Az ellenzéki PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyelországi helyhatósági választásokon (Magyar Hírlap)
A részvételi arány a PKW szerint 51,94 százalékot tett ki.
ápr. 9
10:33
Mely kriptovaluták vezethetik a következő bikapiacot? (BitcoinBázis)
A 2024-es bikapiac kezdetekor a befektetők lelkesen kutatják a legnagyobb megtérüléssel kecsegtető befektetési alternatívákat, mivel ebben az időszakban rengeteg projekt
ápr. 9
10:36
A rekordmeleg március után "egy eddig ismeretlen területre" léphetünk (444.hu)
Most márciusban 1,68 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az ipari forradalom előtti időkben.
ápr. 9
10:39
Milák remek idővel tért vissza, Hosszú is ízelítőt adott abból, mire képes (Infostart)
Elkezdődött a 126. úszó országos bajnokság, két nagy visszatérővel.
ápr. 9
10:39
Milák remek idővel tért vissza (Magyar Hírlap)
Hosszú is elsőként döntős.
ápr. 9
10:39
Jelentős változások a streamingpiacon (MMonline)
Ha csak az előfizetői számok alakulását vizsgáljuk, tulajdonképpen nem zártak rossz évet 2023-ban a meghatározó globális streamingszolgáltatók, sőt, olyan is akadt köztük, amelyik jelentősen növelte a táborát. Azonban egyre komolyabb árat kell fizetniük a népszerűségük megőrzéséért, ami mind a tartalomra fordított összegben, mind az új üzleti model
ápr. 9
10:39
Így álltak be David Pressman celebvendégei Magyar Péter mögé (Mandiner)
Izgalmas összefonódások sejlenek fel a háttérben.
ápr. 9
10:41
Megvillant Milák Kristóf a Duna Arénában (Mandiner)
Az olimpiai bajnok első helyen jutott a 100 gyors döntőjébe az OB-n.
ápr. 9
10:42
Eljött az igazság pillanata az állampapíroknál, megy a pénz a befektetési alapokba (ProfitLine)
Az állampapírokból kifelé vitte a pénzt februárban a lakosság. Az államtól érkezett pénzeső a befektetési alapokat, a folyószámlákat és a külföldi értékpapírokat öntözte meg - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
ápr. 9
10:42
Teljes csőd az életem - elárasztotta a TikTokot az őszinteség (ATV)
Legyen szó a tegnap esti vacsora receptjéről, a közelmúltban egy galériába tett utazás képeiről vagy Beyoncé új albumának kritikájáról, a mindennapi életünk és gondolataink megörökítése a közösségi médián már annyira mindennapos, hogy már nem is annyira egyértelmű a határ, hogy valójában mi számít túlzott megosztásnak.
ápr. 9
10:42
A rekordmeleg március után "egy eddig ismeretlen területre" léphetünk (444.hu)
Most márciusban 1,68 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az ipari forradalom előtti időkben.
ápr. 9
10:42
Indiában vásárol lítiumos akkumulátorokat a Hyundai (autopro)
Az indiai piacon terjeszkednének.

Keresés