2024. április 9. kedd

ápr. 9
8:36
A munkahelyét fosztotta ki egy férfi, mert nem volt pénze az esküvőjére (Blikk)
Egy harmincéves német férfi a munkahelyét fosztotta ki azért, hogy kifizethesse az esküvőjét.
ápr. 9
8:36
Hatalmas a baj a magyar határon, már a rendőrség is megszólalt (ATV)
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta naponta még mindig több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
ápr. 9
8:36
Egynapos MTM-1 képzésre van lehetőség jelentkezni (autopro)
A részvétel feltétele az MTM-1 Alap tanúsítvány.
ápr. 9
8:39
Tóth Vera feljelentette a Momentumot, ez volt az ok (SzMo)
Az énekesnőt azzal vádolták meg, hogy szabálytalanul kaptak 39 millió forintos támogatást a Magyar Falu Program keretében egy kisboltra. Tóth Vera megtette a feljelentést.
ápr. 9
8:39
Kutatók szerint lehet, hogy a halál után is tudatunknál maradunk (Hamu és Gyémánt)
Mind a kutatókat, mind az átlagembereket régóta foglalkoztatja a kérdés: mi történik az emberrel haláltusája közben és közvetlenül azután? Korábbi állatkísérletek során már bebizonyosult, hogy a klinikai halál beállta után az agy magas elektromos aktivitást mutat – és ugyanez az embereknél is megfigyelhető, írja az Interesting Engineering.
ápr. 9
8:39
Tudta, hogy Pavarotti csak úgy lépett színpadra, hogy mindig volt nála egy kis tészta? (Magyar Hírlap)
Ez volt az oka a legendás tenor furcsa szokásának.
ápr. 9
8:39
Tíz paksi atomerőműnek megfelelő villamosenergiát használnak az amerikai adatközpontok - akár áramellátási zavarok is jöhetnek az USA-ban miattuk (Növekedés)
Évtizedes stagnálás után újra növekedésnek indult az áramfogyasztás az Egyesült Államokban, csatlakozva a fejlődő országok áramigényének folyamatos növekedéséhez. A váratlan, és az amerikai áramszolgáltatókat is teljesen felkészületlenül érő jelenség mögötti egyik fontos tényező, hogy exponenciális ütemben növekszik a nagy felhőalapú szolgáltatások
ápr. 9
8:39
Jövőre két négynapos hosszú hétvégénk lesz, karácsonykor öt napon át pihenhetünk (Telex)
Viszont három szombat is munkanap lesz. Nagy Márton kihirdette a 2025-ös munkarendet.
ápr. 9
8:42
Kamikaze drón zuhant a zaporizzsjai atomerőmű egyik épületére (Infostart)
Az eszközt lelőtték, ráesett az egyik épületre, de a robbanótöltet nem aktiválódott.
ápr. 9
8:42
Immár hivatalos: 2025-ben három szombati munkanap is lesz! (HR Portál)
2025-ben a karácsonyi ünnepekben zsinórban öt munka nélkül töltött nappal lehet kalkulálni.
ápr. 9
8:42
A Rally Hungary alatt Veszprémbe látogat a Humda Zöld Életre Valók roadshow (ProfitLine)
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Életre Valók komplex e-mobilitási roadshow-ja április 12. és 14. között Veszprémbe látogat a Rally Hungary ideje alatt- közölte az ügynökség az MTI-vel.
ápr. 9
8:42
5000 forint, és Matolcsy György szerint nem lenne kötelező mindenkinek befizetni (Portfolio)
"Nem hiszem azt, hogy érdemes egy kötelező kamarai rendszerben olyan kamarát fenntartani, ahol a felmérések szerint a tagok 80-90 százaléka nem veszi igénybe a kamarai szolgáltatásokat" - így válaszolt Matolcsy György a parlamentben a kötelező kamarai tagságot firtató kérdésre. A Telex beszámolója szerint az MNB-elnök Parragh Lászlónak, a Magyar Ke
ápr. 9
8:42
Nemet mondott Magyar Péternek, most kitálal egy alvópárt vezetője (naphire.hu)
A Gemištnek szólalt meg Almási-Kecskés Gusztáv, aki nemrég Magyar Péterrel tárgyalt mint az Unió – Magad Ura Szövetség egyik prominense. A pártnak csak prominensei vannak, ugyanis még csak tervezik, hogy egyszer működni fognak. A dologból nem lett semmi, mert Magyar nem ajánlott jól fizető brüsszeli állásokat az alvópárt prominenseinek.
ápr. 9
8:44
Figyelmeztet az EU csúcsintézménye: folyamatosan dőlnek a melegrekordok, azonnal cselekedni kellene (Portfolio)
A Földön márciusban folytatódott a rekordmeleg sorozata, amely már a tizedik egymást követő hónapban tapasztalható. Az Európai Unió Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálata szerint a globális átlaghőmérséklet 1,68 Celsius-fokkal haladta meg a történelmi átlagot - számolt be a Bloomberg.
ápr. 9
8:45
Többszörös eltiltás alatt, bódult állapotban vezetett a taxis (Magyar Hírlap)
Százhatvanhat budapesti taxist ellenőrzött a rendőrség.
ápr. 9
8:48
Ahogy a befektetők jelentős hasznot realizálnak a Solana (SOL) révén, úgy két alulértékelt kriptovaluta iránt is növekvő érdeklődés mutatkozik (ProfitLine)
Ahogy a befektetők szerencsét próbálnak a Solana (SOL) terén, aközben sokak figyelme az alulértékelt kriptovaluták felé is fordul, amelyek robbanásszerű növekedésre állnak készen. A Pullix (PLX) és a Brett (Brett) vásárlók biztosak abban, hogy megtalálták a következő nagy lehetőséget, és nem vesztegetik az időt a haszon realizálásával. Egyes elemző
ápr. 9
8:48
Hirtelen bezuhantak a fintech befektetések, 7 éve nem volt ilyen (Portfolio)
A fintech-szektor globális finanszírozása 2017 óta a legalacsonyabb szintre esett az idei első negyedévben - derül ki a CB Insights kutatásából.
ápr. 9
8:48
Komoly baj van az elektromos autókkal: tényleg zsákutca ez a technológia? (Pénzcentrum)
Az elektromos autózás rohamos elterjedése, mint cél, úgy tűnik egyelőre vágyálom marad. A tapasztalatok szerint költségvetési támogatás nélkül nem lesz igazi áttörés az új gépkocsi eladásokban a jelenlegi árak mellett.
ápr. 9
8:48
Támadásba lendült az orosz hadsereg, egyre nehezebb helyzetben vannak Csasziv Jar védői (ATV)
Eljutottak Csasziv Jar településig az oroszok Ukrajna keleti ipari régiójában, a Donbászban. Egyes hírek szerint már megvetették a lábukat a békeidőben 13 ezer lakosú városban, amelyet ha elfoglalnak, akkor közvetlenül tűz alá tudják venni a kramatorszki agglomerációt és az ukrán ellátási útvonalakat.
ápr. 9
8:50
Repülővel készülsz nyaralni? Van egy rossz hírünk (Portfolio)
A globális légiközlekedés nyáron kihívásokkal küzdhet, mivel a kereslet már várhatóan meghaladja a járvány előtti szinteket, miközben a Boeing és az Airbus gyártási nehézségei miatt repülőgéphiánnyal szembesülnek a légitársaságok. Ez a légitársaságokat régebbi gépek használatára, és menetrendjük visszavágására kényszerítheti.
ápr. 9
8:51
Premierdátumot kapott Kevin Costner westernfilm-sorozatának első része (Igényesférfi.hu)
A májusi cannes-i filmfesztiválon tartják a Horizon: An American saga című westernfilm-sorozat első részének világpremierjét, amelyet Kevin Costner rendezett, és ő játssza a főszerepet is.
ápr. 9
8:51
Váratlan változás állt be az üzemanyagok körül, a hazai elemzőket is meglepte ez a drasztikus emelkedés (Promotions)
Aggasztó, ami az üzemanyagok körül történik.
ápr. 9
8:51
A digitális államról tárgyal a parlament (Mínuszos)
A digitális állam megvalósítása érdekében szükséges törvények módosításáról szóló javaslat általános vitáját folytatja le kedden az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a képviselők -mások mellett- a digitális állam megvalósítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájával kezdik a
ápr. 9
8:51
Egyre nagyobb külpiaci részesedésre tesznek szert a Magyarországon működő vállalatok (newtechnology.hu)
Egyre nagyobb külpiaci részesedésre tesznek szert a Magyarországon működő cégek, ezért is lenne rendkívül lényeges megelőzni a világ újbóli blokkosodását, mivel az jelentős új akadályokat gördítene a kivitel elé –
ápr. 9
8:52
Tovább zuhan Trump tőzsdei cégének árfolyama (Portfolio)
Donald Trump tőzsdei cégének részvényárfolyama nagyot esett az elmúlt napokban. A vállalat még mindig több milliárd dollárt ér, miközben alig néhány millió dollár a bevétele, ráadásul veszteségesen működik.
ápr. 9
8:54
Meghalt Csonka Valter (Blikk)
58 éves korában meghalt Csonka Valter, a Dr. Valter & The Lawbreakers énekese.
ápr. 9
8:54
Megszólalt a Magyar Posta: a társaság csak kézbesít, a csomagok tartalmának ellenőrzése nem feladata (Adózóna)
A Magyar Posta jogszabályi kötelezettsége kizárólag arra terjed ki, hogy a küldeményeket a címzettekhez eljuttassa. A társaság nem webáruház, hanem kézbesítési szolgáltató, így a megrendelt csomagok tartalmáról sem neki, sem munkatársainak nincs és nem is lehet információja. Sem a megrendelést, sem az erről szóló dokumentációt nem látja, nem is lát
ápr. 9
8:54
Lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat (Portfolio)
Baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, ezért le kellett zárni a kulcsfontosságú útvonalat.
ápr. 9
8:54
Álmosan indította a reggelt a forint, ne most induljon eurót váltani (ATV)
Gyengült kissé a forint kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 9
8:54
Letették a Magnus Aircraft új üzemegységének alapkövét (Gyártástrend)
Letették a Magnus Aircraft Zrt. új üzemegységének alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Tarány Gábor elnök-tulajdonos és Boros László vezérigazgató részvételével, a Pécshez közeli Pogányon, április 5-én. Az Óbudai Egyetemet Dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar dékánja képviselte.
ápr. 9
8:57
Ismét itt a Bajnokok Ligája - sport a tévében (Infostart)
A Real Madrid a Manchester Cityt, az Arsenal a Bayern Münchent fogadja a labdarúgó BL negyeddöntőjében. A sportcsatornák élőben adják még az úszó országos bajnokságot, a röplabda Extraliga döntőjét, az abruzzói kerékpáros körversenyt, de lesz még angol másodosztályú futball, sportmászás és baseball is.
ápr. 9
8:57
Itt a videó az Iszkander rakéta becsapódásáról (Magyar Hírlap)
A védelmi minisztérium által közzétett felvételeken látható, amint a lövedék pontosan középen hatolt be a raktár tetejébe, és az egész épületet megsemmisítette.
ápr. 9
8:57
Donald Trump az egyes államok hatáskörébe utalná a terhességmegszakítás jogi szabályozását (Mandiner)
Trump a tiltásra vonatkozóan általános kivételként javasolja az erőszak vagy vérfertőzés révén létrejött várandósságot, valamint az édesanya életét veszélyeztető terhességet.
ápr. 9
9:00
Újabb európai politikus mutatna ajtót Orbán Viktornak oroszbarátsága miatt (Menedzsment Fórum)
És Szlovákiát is küldené Magyarország után a vezető német kereszténydemokrata politikus. Nincs elég benzin, sem orvos Oroszországban. Háborús hírek keddre virradóan.
ápr. 9
9:00
Meghalt Csonka Valter (Blikk)
58 éves korában meghalt Csonka Valter, a Dr. Valter & The Lawbreakers énekese.
ápr. 9
9:00
Joe Biden reagált Ferenc pápa transzokról szóló nyilatkozatára (Blikk)
Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+-közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője hétfőn Ferenc pápa nemváltásról és genderideológiáról is szóló nyilatkozata kapcsán.
ápr. 9
9:00
Érkeznek a banki gyorsjelentések, mire számít a piac? (Portfolio)
A korábban vártnál nagyobb profitnövekedés jöhet idén az amerikai bankoknál a Fed lassabb kamatcsökkentésének köszönhetően. Elemzők szerint egyes hitelintézetek az első negyedéves eredmények ismertetésekor ennek köszönhetően felemelhetik profit-előrejelzésüket – írja a Financial Times. A betétbiztosítási díjak miatt az első negyedévben azonban még
ápr. 9
9:00
Itt van már a magyar határon a baj: tömegek érkeznek Ukrajnából (naphire.hu)
Csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából hétfőn.
ápr. 9
9:02
Az EU lesújt Kínára, magyarországi cégeken csattanhat az ostor (Portfolio)
Margrethe Vestager, az Európai Unió versenyjogi főnöke keddi amerikai látogatása során beszédet tart, amelyben összehangolt erőfeszítéseket szorgalmaz majd Kína gazdasági előrenyomulásával szemben. Az Európai Bizottság már vizsgálja a kínai autógyártók állami támogatásait, amelyek célkeresztjében a Magyarországra készülő BYD, valamint az állítólag
ápr. 9
9:03
Választások - új iránymutatások vonatkoznak a fővárosi listaállításra (Infostart)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének kezdeményezésére tartalmilag módosította négy korábbi iránymutatását, emellett a Fővárosi Választási Iroda (FVI) vezetőjének kezdeményezésére kiadta a fővárosi lista állítására jogosító jelöltállításokkal kapcsolatos új iránymutatását is - közölte az NVI a
ápr. 9
9:03
Kvíz: Ismert magyarok kacifántos vezetéknevei - hogyan írjuk helyesen őket? (SzMo)
Ismert magyar emberek a történelmünkből és a művészvilágból, akiknek a vezetéknevének helyesírása néha fejtörést okoz. Te tudod, hogyan írjuk helyesen ezeket a neveket?
ápr. 9
9:03
Torlódások, útzárak, útfelújítások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közzé az Útinform.
ápr. 9
9:03
A Fehér Ház is reagált Ferenc pápa transzneműségről szóló nyilatkozatára (Demokrata)
Joe Biden a jövőben is az Lmbtq+ közösség jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz.
ápr. 9
9:03
Két hónap múlva választás, jövő héten startol a hivatalos kampány – összeírtuk, mit érdemes tudni (Mandiner)
Mutatjuk a legfontosabb információkat a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásról.
ápr. 9
9:03
Még tartja magát a forint, de nem a legjobbak a kilátásai (Forbes)
Még mindig 390 forint alatt az euró árfolyama, de kedd reggelre enyhén gyengült a magyar fizetőeszköz a devizapiacon.
ápr. 9
9:04
Az évtized befektetése? - Óriási növekedés előtt állhat ez a piac (Portfolio)
Elemzők szerint India részvénypiaci kapitalizációja a következő két évtizedben akár 40-60 ezermilliárd dollárra is nőhet, amit az erős befektetői bizalom és a gazdasági növekedés hajt, miközben az ország tőzsdei teljesítménye és vállalati profitnövekedése továbbra is vonzó marad a befektetők számára - írta meg a CNBC.
ápr. 9
9:06
Aki azt hitte, ráér még szandált venni a gyereknek, annak van egy rossz hírünk: ma 30 fok lesz (444.hu)
És a meleg velünk marad, a jövő hét elején már lehetnek helyek, ahol éjszaka sem lesz kevesebb 17 foknál.
ápr. 9
9:06
Káosz és torlódás a M0-s autóúton: aki csak teheti, kerüljön! (Portfolio)
Jelentős torlódás alakult ki az M0-s autóút déli szektorában, miután tereléseket építettek ki.
ápr. 9
9:06
Mostantól tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban (444.hu)
Keddtől. De ez visszamenőleg nem érvényes.
ápr. 9
9:06
Heti horoszkóp: az újhold hihetetlen szerencsét hoz 3 csillagjegy számára is (Sassy)
A Hold energiáját mindenféleképpen használjuk, de ezen a héten félreállunk az útból, hogy ez a három csillagjegy jóllakjon.

Keresés