2024. május 10. péntek

máj. 10
17:12
Óriási orosz zászló jelent meg az európai nagyváros egén, mindenkiben megállt az ütő a jelenet láttán (Promotions)
Elhűlve nézte a lakosság, nem tudták hova tenni az eseményt.
máj. 10
17:12
Utoljára Puskás Ferenc volt képes hasonló bravúrra! (Mandiner)
A Panathinaikosz volt az utolsó görög csapat, amely (1971-ben) európai kupadöntőben szerepelhetett. Az együttes szakvezetője az Aranycsapat legendája volt.
máj. 10
17:12
Végre kiderült, mikor jobb a szex: reggel vagy este? (Sassy)
Természetesen akkor, amikor mind a ketten akarjátok. De mikor kellene akarnotok mind a kettőtöknek? Egy vizsgálatból kiderült.
máj. 10
17:14
Magyarország már a Kína számára is fontos országok közé tartozik - Mandiner Harctér Győrből (Mandiner)
Milyen lehetőségeket rejt a magyar-kínai kapcsolatok erősödése, Hszi Csin-ping látogatása? Nevezhető még Európa világhatalomnak? Megkérdőjeleződik Putyin és Zelenszkij legitimitása?
máj. 10
17:15
Sorban dőlnek a rekordok, már hét fővárosi kerületben is egy millió forint fölött a négyzetméterár (Piac és Profit)
A főváros hét kerületében millió fölé emelkedett a négyzetméterár - összegezte pénteki elemzésében a Duna House.
máj. 10
17:18
Újabb kérdőjelek a pedagógus-béremelés körül: mikor jön az európai minimálbér? (Blikk)
Nem csitul a kormány és a pedagógus szakszervezetek közti számháború: bár az átlagok szintjén a kormány látszólag teljesítette az EU-nak tett pedagógus-béremeléssel kapcsolatos vállalásait, ám félő, hogy az óvodapedagógusok emelés utáni bére nem éri el a bejelentett 32,2 %-os szintet. De itt a kormány újabb házi feladata: év végéig elő kell teremte
máj. 10
17:18
Ipari méretekben tolták a bliccelést: bérlethamisító banda ellen emeltek vádat, rengeteget kaszálhattak (Pénzcentrum)
Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy profi bérlethamisító páros és társaik ellen, akik nagyüzemben árulták a hamis bérleteket - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
máj. 10
17:18
Majka kisfia egy cuki bakiba szaladt bele, de a híresség még csak most tárta a világ elé a felvételt (Femcafe)
Az éneklés már Majka fiának is megy, a szövegbe pedig a legnagyobb előadók is bele tudnak bakizni néha. A soha nem látott felvétel rengeteg lájkot tudott bezsebelni.
máj. 10
17:18
Smink nélküli Kardashian, Justin Bieber, akinek nincs mobilja – Világsztárok, akik taníthatnák a határhúzást (WMN)
Végtelenül felszabadító lehet, amikor nemet mondunk. Azoknak, akik ráadásul reflektorfényben élnek, még szélesebb spektrumban kell képviselniük a saját érdekeiket. Cikkünkben olyan hírességeket gyűjtöttünk csokorba, akik valamilyen módon példát mutatnak határhúzásban.
máj. 10
17:18
Tragédia: hat évvel Avicii halála után elhunyt egykori barátnője is (Sassy)
Két évig voltak együtt, nagyon nehezen tette túl magát a sztár DJ halálán.
máj. 10
17:21
A 80 éves Mick Jagger újra apai örömökre vágyik: 8 gyermek után bővítené a családját (Blikk)
Sokan azt gondolhatnák, hogy 80 évesen, nyolc gyermek után Mick Jagger már nem akarja bővíteni a családját. Azonban a Rolling Stones énekesének párja, Melanie Hamrick szívesen vállalna még egy gyermeket vele. A világsztár pedig nem is vetette el ezt az ötletet, sőt kifejezetten lelkes a gondolattól.
máj. 10
17:24
Időjárás: Érdemi csapadékra nincs esély? +Videó (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 5 és 14 fok között várható.
máj. 10
17:24
Ez lehet a startup-ok kitörési lehetősége (Portfolio)
"Innovációra Magyar!" címmel idén harmadik alkalommal rendezte meg a Joint Venture Szövetség (JVSZ) nagyszabású interaktív konferenciáját, amelyen nagyvállalatok első számú vezetői, kormányzati szakpolitikai szakértők és startup vállalkozások alapítói mutatták be az innováció területén az aktuális hazai és nemzetközi trendeket, magyar sikereket és
máj. 10
17:24
A Virtu Restaurantban ebédelt a kínai elnök, Hszi Csin-ping és felesége (Hamu és Gyémánt)
Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatásának utolsó napján a MOL Campus 28. emeletén található Virtu Restaurantban ebédelt együtt a magyar kormányfővel, Orbán Viktorral – az eseményhez feleségeik is csatlakoztak.
máj. 10
17:24
Tele vannak az ukrán börtönök, akár húszezer elítélt is mozgósítható (Demokrata)
Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök, érvelt az ukrán igazságügyi miniszter.
máj. 10
17:24
Rendkívüli közleményt adott ki a rendőrség a Kemecsén történt iskolai bántalmazásról (Nyugati Fény)
Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
máj. 10
17:24
Mindenkit lenyűgözött a magyar Star Wars plakát (Mandiner)
Az egyik filmes portál kiemelte a plakát különlegességét is.
máj. 10
17:24
"Migráns, menj haza!": Bőrszíne miatt vertek meg egy külföldi férfit Budapesten (Telex)
2020 decemberében öt ember kötött bele egy arab férfibe.
máj. 10
17:30
A kínai elnöki látogatás tanulságai: "Magyarország a saját méreténél sokkal jelentősebb szerepet tud játszani" (Infostart)
Diplomáciai és gazdasági szempontból is nagy jelentőségű volt a kínai elnök Magyarországi látogatása ; mondta az InfoRádióban Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa.
máj. 10
17:30
Bóka János: Az EU fokozatosan veszti el gazdasági versenyképességét (ATV)
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter értékelése szerint az Európai Unió ma versenyképességi lemaradásban van más globális szereplőkhöz képest.
máj. 10
17:30
Putyin nem váltott, Misusztyin marad a miniszterelnök (444.hu)
A moszkvai alsóház már jóvá is hagyta az elnök jelölését.
máj. 10
17:30
43 évesen, szőke hajjal felismerhetetlen a Szulejmán Mahidevran szultánája: hihetetlen, mennyit változott a sorozat óta a színésznő (Femcafe)
Nur Fettahoglu a szultán első asszonyát alakította a Szulejmán című sorozatban 2011-től egészen 2014 júniusáig, és bár karaktere igencsak megosztó volt intrikáinak hála, az vitathatatlan, hogy a török színésznőre nők milliói irigykedtek akkoriban szépségének köszönhetően.
máj. 10
17:30
Eger sétára csábít: a felújított belváros, a híres vár, az elénk táruló panoráma és a környék is kihagyhatatlan (SzMo)
Tartsatok velünk egy virtuális túrára, megmutatjuk milyen a város tavasszal. A híres egri borvidék mellett van itt bőven látni- és felfedezni való hely. Akár csak pár órára is, de érdemes ellátogatni ide.
máj. 10
17:30
Beleszaladt: rendőrautó kamerázta a pofátlanul siető autóst (Autószektor)
Az érintett útszakaszon nem ő volt az első járművezető, aki így közlekedett és felháborodást váltott ki az arra járó, szabályosan haladó sofőrökből - írta a videóhoz a rendőrség. A képre kattintva megnézheti a videót Azt már mi tesszük hozzá, hogy volt itt záróvonalátlépéstől a szabálytalan előzésig minden, hiszen a kanyarodó sávból ment tovább egy
máj. 10
17:30
Kiderültek a részletek: jön az új Békemenet (naphire.hu)
Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).
máj. 10
17:30
Kártalanítják a több milliárd dolláros csalás károsultjait (Fintech)
Kártalanítják az FTX kripto tőzsde károsultjait, miután a korábbi alapító-vezérigazgató ellopta az ügyfelek pénzét.
máj. 10
17:36
Történelmi csúcsot állított be a BUX (Portfolio)
A pozitív nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedéssel zárt, ezzel új történelmi zárócsúcsot állított be a BUX index. A hajnalban jelentős két blue chip közül az OTP 0,5 százalékos mínuszban, a Mol pedig 1,2 százalékos pluszban fejezte be a napot.
máj. 10
17:36
Bóka János: Három oka van az Európai Unió lemaradásának (Demokrata)
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter értékelése szerint az EU ma versenyképességi lemaradásban van más globális szereplőkhöz képest.
máj. 10
17:36
Dráma az egészségügyben: Újabb szakrendeléseket állítanak le a Keszthelyi Kórházban (Nyugati Fény)
Leállítják az onkológiai szakrendeléseket is
máj. 10
17:36
Evans defekt miatt kiszállt a csatából, navigátora mobiltelefonról olvasta az itinert a Portugál Rallyn (Racing)
Elfyn Evans kiszállt a győzelemért folytatott csatából, miután defektet szedett össze a Portugál Rally második péntek délutáni szakaszán, ahol navigátora, Scott Martin mobiltelefonról olvasta az itinert. A verseny első helyére már Kalle Rovanpera lépett.
máj. 10
17:42
Fokozódott az aszály az Alföldön és a Tiszántúl középső részén (ProfitLine)
Az elmúlt napokban a déli, délnyugati országrészben kellő mennyiségű esőhöz jutottak a fejlődés kezdeti szakaszában járó napraforgó- és kukoricaállományok, ugyanakkor az Alföld és a Tiszántúl középső tájain fokozódott az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
máj. 10
17:42
Korrupciós botrány miatt lemondott a leendő EU-biztosjelölt, Málta miniszterelnök-helyettese (ATV)
Chris Fearne pénteken közölte Robert Abela kormányfővel, hogy "nemzeti érdekből" távozik posztjáról. Egyben arra kérte a miniszterelnököt, hogy a korábbi tervekkel ellentétben ne jelölje a következő Európai Bizottság tagjai közé. A politikus ugyanakkor tagadta, hogy jogsértést követett volna el.
máj. 10
17:42
Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a nyertes odaajándékozta autóját játékostársának (SzMo)
A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.
máj. 10
17:42
Szentkirályi Alexandra: Karácsonynak is fáj a foga a nokiás dobozokra (Demokrata)
Videó! Karácsony Gergely újabb Gyurcsány-fiókát akar hozni a Városházára, figyelmeztetett a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
máj. 10
17:42
Háború: szorul a hurok, ezért tömegével vihetik az ukrán bűnözőket a frontra (Növekedés)
Tíz-húszezer elítéltet lehetne mozgósítani a hadban álló fegyveres erőkhöz a büntetés-végrehajtási rendszerből, nem utolsósorban azért, mert Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök - jelentette ki Denisz Maljuszka a BBC ukrán kiadásának adott és pénteken megjelent interjújában.
máj. 10
17:42
Baloldali fiatalok akartak szétverni egy konferenciát Rómában (Mandiner)
A Vatikánhoz közeli kongresszusi központban Ferenc pápa is beszédet mondott.
máj. 10
17:42
Itt vannak gigatorlódások a péntek délutáni csúcsban (Autószektor)
A 26-os km-nél csak egy sávon lehet haladni. Az M6-os autópályától, összesen 13 km-en keresztül szakaszosan torlódik a forgalom, ráadásul a kínai delegáció miatt is megállították az autóút forgalmát. A delegáció az M5-ös autópályán hagyja el Budapestet és az M0-s autóút - M4-es autóút útvonalon halad a repülőtér felé. Ezzel kapcsolatos, hogy az M5-
máj. 10
17:42
Környezetvédelmi minimumot vezetnének be a Balatonnál (Telex)
A Balatoni Zöld Minimum fő célja az, hogy elősegítse a jelenlegi zöldfelületek, természeti kincsek megóvását, illetve a balatoni beépítések további növekedését megállítsa.
máj. 10
17:42
Görög Zita: "Voltam szerető. Egy bizonyos kor fölött már mindenki volt mindenféle szerepben" (Sassy)
A modell az Adom a napom vendége volt, ahol azt is elárulta, miért nem próbálta ki a drogokat.
máj. 10
17:42
Sorozatgyártási mérföldkő Senjangban: a BMW Brilliance Automotive elkészítette a hatmilliomodik autót (Helló Sajtó!)
A legutóbbi 1 millió darab új autó elkészítéséhez mindössze 15 hónapra volt szükség, hiszen a senjangi üzem tavaly februárban ünnepelte a sorozatgyártásban legyártott ötmilliomodik autót.
máj. 10
17:48
Jelentős lezárások lesznek Budapesten egész hétvégén - térképek (Infostart)
Szombaton és vasárnap is tömeges sportrendezvény lesz a fővárosban, amelyek felbolygatják a közlekedést: érkezik a Tour de Hongrie és az Európa-napi futóverseny.
máj. 10
17:48
Változott az erdőtörvény végrehajtási rendelete! (Agroinform)
Kihirdették az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtási rendeleteinek módosításairól szóló jogszabályokat.
máj. 10
17:48
Ennyit költenek a magyarok telefonra, meglepő eredmény született (Femcafe)
Ma már tényleg fontos, hogy megbízható okostelefon legyen a zsebünkben, de a magyarok azért emiatt nem hajlandóak csillagászati összegeket elkölteni.
máj. 10
17:48
Nem hitték el egy férfinak, hogy vak, ezért nem engedték be kutyával az étterembe (SzMo)
"Nem most jöttem le a falvédőről!" - mondta a seattle-i étterem felszolgálója, majd közölte, hogy ha még egyszer bepróbálkozik ezzel a trükkel, rendőrt hív. Csakhogy a fiatal férfi tényleg látássérült.
máj. 10
17:54
Félelmetes felvétel terjed a neten Magyarország soron következő orosz megszállásáról... Orbán Viktor és Magyar Péter is megjelenik (Blikk)
Félelmetes felvétel terjed a neten, amelyen nem csak Zelenszkij ukrán elnök kapitulációja látható, hanem az is, hogy nem sokkal később az oroszok elfoglalják Magyarországot. Is.
máj. 10
17:54
Brutális videó érkezett, ahogy német tüntetők megtámadják a Tesla gyárát (Portfolio)
A Tesla berlini üzemének bővítése ellen tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, amikor megpróbálták megrohamozni a létesítményt. Az üzem bővítése környezeti aggályok miatt váltott ki ellenállást. A megmozduláson mintegy 800 résztvevő és legalább egy őrizetbe vétel volt.
máj. 10
17:54
Magyarországnyi meggytermést veszítettek a lengyelek (Agroinform)
A lengyel terméskiesés miatt keresleti piac alakulhat ki.
máj. 10
17:54
A felelős macskatartás kulcsfontosságú az Év Emlősének fennmaradásához (Tiszta Jövő)
Számos magyar macskatartó ismeri, ennek ellenére mégsem gyakorolja a felelős macskatartás elveit, további veszélybe sodorva ezzel a fokozottan védett vadmacskákat – derült ki a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, az ELTE Etológia Tanszék és a Budakeszi Vadaspark egyedülálló közös kutatásából, amely a rangos Biological Conservation sza
máj. 10
17:54
Kalapáccsal esett neki a Magna Cartának két 80 éves nő Londonban (Mandiner)
Egy tiszteletes és egy nyugdíjas biológiatanár volt a két, mindenre elszánt elkövető.
máj. 10
17:54
Megjelent az Új Európai Bauhaus Útmutató (Üzletem)
Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának megbízásából készült dokumentum már megvalósult projekteket mutat be városrehabilitáció, infrastruktúra, energiahatékonyság, valamint innovációs és szakképzési központok témában.

Keresés