Hidratál, segít a bőr egészségének megőrzésében, emellett pedig egyes kutatások szerint még a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát is csökkenti.
Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) és a B-EV Mobil szakértői szerint részben azért is, mert az elektromos autóknak, a hagyományos járművekhez képest, alacsonyabbak az üzemanyag- és karbantartási költségeik, állami támogatásra, illetve különböző adó- és más kedvezményekre jogosultak, v
Melyik két növény együttes termesztése oldható meg egy üvegházban úgy, hogy a fosszilis energiafelhasználás nem haladja meg az évi 100 kWh/négyzetmétert?
Ezek lesznek a helyszínei a május 1-én indult brit VRRC (Virtual Reality Racing Club) által szervezett versenysorozatnak, ahol a BMW 135Í virtuális versenyautók volánjai mögött egyetlen magyar résztvevőként a 11 esztendős, kétszeres szimulátor kamion Európa bajnok Gilyén Krisztián száll küzdelembe a számos rutinos, valódi autóversenyeken is tapasz
MG 3 A világ legnagyobb újautó-piacán éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a személyautók értékesítése áprilisban, a márciusi 5,7 százalékos bővülést követően. Kína autóexport-növekedése éves szinten 38 százalék volt áprilisban a márciusban regisztrált 39 százalékos bővülés után. A kínai autóexport ezzel új havi csúcsra, 417 000-re emelkedett ápri
Vilmos herceg pozitív híreket osztott meg feleségéről, Katalin hercegnéről. A háromgyermekes édesanya márciusban jelentette be a nagyvilágnak, hogy rákbetegséggel kezelik. Úgy tűnik azonban, hogy egyre jobban érzi magát.
Nagy Feró, a Beatrice frontembere kifejtette véleményét az Európai Unióval kapcsolatban és elmondta, kitart a normalitás mellett:: "a fiú az fiú, a lány az lány".
Az operációs rendszer frissítésekor egy olyan lemeztitkosítás aktiválódik a számítógépen, amely megvédi az adatokat, de cserébe rengeteget lassít az eszközön.
A megkérdezett utazási szakemberek szerint ezen a nyáron tovább növekszik a magyarországi repülős kiutazó forgalom. Elmondásuk alapján az előfoglalási értékesítésük magasabb volt mint a tavalyi évben, ami ígéretes szezont szezont vetít előre. Cikkünkben bemutatjuk, hogy három vezető szerepet betöltő utazásszervező milyen újdonságokkal és árualapp
Elmérgesedett a viszony két dél-koreai youtuber között, akik egy Busan kerületi bíróság ülésére voltak hivatalosak, azonban egyikük a meghallgatás előtt élő adásban késelte halálra a riválisát, majd elmenekült a helyszínről. A támadót a rendőrök később elfogták, az ügyben nyomozást indítottak.
Szombat délután közölte a Demokratikus Koalíció (DK), hogy a bíróság közmunkára ítélte a párt politikusát, Mészáros Dávidot, amiért az Orbán-kormány tagjait kérdezte pedofilbotrányról.
Két-három méter magas, csípése kellemetlen, rúgása halálos, a tojásaiért pedig meg kell küzdeni – nem, nem egy ketrecharcosra gondolunk, bár a ketrec majdnem stimmel...
Az amerikai haditengerészet a közelmúltban mutatta be legújabb innovációját, a TRITON drónt a Gabon állambeli Libreville-ben, az Obangame Express gyakorlaton. Az autonóm vizi drón, a víz felett és alatt is
Elsőkézből tudhatnak meg mindent a magyar nézők az amerikai belpolitikával és a közelgő választásokkal kapcsolatban, méghozzá a Comedy Centralon. A humorcsatorna legendás műsora, a The Daily Show ugyanis végre a hazai képernyőkre költözik. Az aktuális évadban Jon Stewart és műsorvezető kollégái mindenkinél viccesebb formában tálalják a legfontosabb
Az automata váltók annak idején olyan technológiai fejleménynek és kényelmi extrának számítottak, ami indokolta felárukat a kézi sebességváltókhoz képest. Mostanra
Drónshow, tűzijáték, világbajnokság, koncert, expó és az egyetemes egyház vezetőjének fogadása – a Lounge Group és a cégcsoporthoz tartozó Visual Europe Group eseményei összesen három arany, négy ezüst és egy
Szívszorító részletek derültek ki Karsai Dániel állapotáról. Az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász tavaly szeptemberben állt a nyilvánosság elé, és osztotta meg a történetét.
A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70 százalékát veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.
A hasmenés és egyéb emésztési problémák, komoly gondokat okozhatnak mindazoknak, akik ezektől szenvednek. Kövesse tippjeinket, hogy a mindennapok könnyebbek legyenek!
Taylor Swift Franciaországban kezdte meg rekordot döntögető Eras turnéjának európai szakaszát, méghozzá sokak meglepetésére egy szinte teljesen átdolgozott műsorral és dallistával.