Kiemelték, az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint május 18-án, szombaton 22 órától május 20-án, hétfőn 22 óráig lenne érvényben. Képünk illusztráció, a fotó forrása: hirado.hu A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüg
Bóka János úgy értékelte: az elmúlt ötéves intézményi ciklus alapvetően a kudarcok időszaka volt az Európai Unióban, amely számos olyan történelmi kihívással szembesült, amelyre nem tudott megfelelő választ adni.
Az OTP múlt pénteken publikált gyorsjelentését követően az Autonomous Research továbbra is vételre ajánlja a bankrészvényt, emellett pedig megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát is.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, egy bírósági körlevél került a Népszava birtokába, ami alapján azt írták, hogy a tanárok már nem számítanak közfeladatot ellátó személyeknek. Most azonban a Belügyminisztérium cáfolta ezt a hírt."Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetend
"Ha akarod, bármit elérhetsz, bármivé válhatsz!" – hangzik korunk sokszor emlegetett önsegítő varázsigéje. A változásnak azonban hozadékai mellett feltételei és korlátai is vannak. Sőt az is megeshet, hogy a sikeres változás a mindenkori jelen otthonos megélésére való képesség elsajátítása.
Nagyjából két évvel a koronavírus-járvány okozta sokk után úgy tűnik, mostanra újra megjött a magyarok utazási kedve, sőt új dimenzióba lépett. Az Everguest megbízásából készített friss Tárki - kutatás szerint az idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást terv
Elege lett a brit kormánynak az úgynevezett woke-ideológiából, amelyet most határozottabb lépésekkel akar kordában tartani. Ezt jelentette be Rishi Sunak kormányfő "józan ész államtitkára".
A hatalmas bitcoin állományáról híres MicroStrategy (MSTR) cég bekerült az MSCI World Indexbe, amely 23 fejlett piac nagy és közepes kapitalizációjú vállalatait tömöríti. A vállalat a világjárvány idején került a címlapokra azzal, hogy készpénztartalékának nagy részét bitcoin vásárlására fordította. Jelenleg 214 400 BTC-t birtokol, átlagos bitcoin
Három a magyar igazság - tartja a mondás, amely Szinetár Miklós életében is érvényesülni látszik, hiszen háromszor nősült meg, 40 éves kora után találta meg az igazit. Elárulta, mi miatt mentek tönkre a korábbi kapcsolatai.
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gazdálkodók május 23-áig online, azt követően pedig – június 15-éig – összeírók segítségével személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre – közölte a KSH szerdán az MTI-vel.
A forint elmúlt időszakban látott erősödő trendje az Egyensúly Intézet szerint csak átmeneti, a következő időszakban több tényező miatt is gyengülni fog.
Május 16-án Romhányi-tárlat nyílik a Csili Művelődési Központ könyvtárgalériájában. A kiállítást a költő lánya, Romhányi Ágnes nyitja meg és október 4-ig bárki ingyenesen megtekintheti.
A Bizottság előrejelzése szerint az idei és jövő évi növekedés várhatóan jórészt a magánfogyasztás bővülésén alapul majd, de ezt részben visszafogja a lakosság megtakarítási hajlandósága.
Pont akkor játszatta a fiataljait a Diósgyőr, amikor a kiesés elől menekülő Újpest jött soron, a 7-0-s zakó után aztán simán verték a tavasszal addig veretlen FTC-t.
Még idén elkezdik forgatni Nagy-Britanniában a Wolfland című thrillert, amelyet Sean Brosnan rendez, apjával, Pierce Brosnannal a főszerepben - számolt be róla a Variety.com.
Az Egyensúly Intézet előrejelzése alapján az infláció átmenetileg újra növekedni fog 2024-ben, azonban a bérek vásárlóereje 7,1 százalékkal fognak növekedni. A GDP idén 2,4 százalékkal nőhet, míg jövőre a 3 százalékot is meghaladhatja a növekedés. A konjunktúra újraindulásával idén újra csökken fog Magyarországon munkanélküliségi ráta. Az agyt
A tárcavezető, aki egyúttal a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti elmondta, hogy Dublin folyamatosan egyeztet az ügyben más országokkal is.