A szakmai bizottság elfogadta Martinek János szövetségi kapitány előterjesztését a világbajnoki csapat összeállítását illetően, így – amennyiben később az elnökség is rábólint erre – tíz magyar öttusázó utazik Csengcsouba.
II. Nagy Katalin cárnő a világpolitika mágusai közé tartozott. Elszegényedett német nemesi családból került látszólag varázslatos módon az Orosz Birodalom élére, de nem pusztán a szerencse révén. Eltökélt volt és gátlástalan, emellett előszeretettel hódolt a test örömeinek. Élete nagy szerelmére és későbbi támaszára is választott hazájában talált r
A befektetési alapokban kezelt vagyon 6 milliárd forinttal csökkent, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 15 618 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, a tőkevonzás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként az összvagyon gyakorlatilag nem változott az év negyedik hón
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek. Egy jó fül és fejhallg
Gyakran hallani, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakarékosság segítségével. De hogy néz ez ki a gyakorlatban? Van más lehetőség is?
2024 pünkösdvasárnapján a Margitszigeti Színpadon újra felcsendül a Mária evangéliuma című rockopera. A darab különlegessége, hogy a kétezer évvel ezelőtt megtörtént jézusi eseményeket az édesanya, Szűz Mária szemszögéből láttatja. A zeneiségében és érzelemvilágában is kihívást jelentő címszerepet Bordás Barbara klasszikus énekművész, színésznő ját
Az euróövezetben és az Európai Unióban is nőtt a gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben éves és negyedéves összehasonlításban egyaránt – az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges számításai szerint. Az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt 0,3 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a tavalyi utolsó negyedév
A fővárosi vezetést a döntéshozatalban a szakmai szempontok vezéreljék, és vegyék figyelembe az autósok érdekeit is. Ezt kéri a Magyar Autóklub (MAK) arra reagálva, hogy Ámon Ada, a főváros klíma- és környezetügyi főosztályvezetője egy podcast műsorban azt mondta, minden tíz évnél idősebb autót ki kell tiltani a fővárosból.
Az önkiszolgáló kasszák bevezetése jó ötletnek tűnt, ám egyre több kereskedő érzi úgy, hogy amióta a vásárlók ezzel az egyszerű fizetési lehetőséggel is élhetnek, több termék tűnik el, mint amikor csak a hagyományos kasszák működtek.
A tárcavezető, aki egyúttal a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti elmondta, hogy Dublin folyamatosan egyeztet az ügyben más országokkal is.
Ismered a népszerű magyar turistacélpontokat? Tudod, hol találhatóak Magyarország térképén? Következő kvízünkben ismert helyeket kell összekötnöd a tájegységgel, ahol megtalálhatóak. Lássuk, mire mész vele!
Portrécikkünkben arra keressük a választ, miért volt a hétfőn elhunyt Alice Munro a novellairodalom egyik legnagyobb alakja, egyben az emberi lélek apró rezdüléseinek legegyedibb krónikása.
Egy kisbaba feküdt Taylor Swift párizsi koncertjén a a dühöngő padlóján, ami felhábíorította az embereket. Most megszólalt az aréna és az össztűz alá került szülők egy rokona is.
Kína határozottan ellenzi azt, hogy az Egyesült Államok belpolitikai okokból visszaél a 301. szakaszban lefektetett vámfelülvizsgálati eljárással, és további vámokat vetett ki egyes kínai termékekre.
A 2021–2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén mintegy 800-850 milliárd forint forrásra jelenik meg felhívás a vállalkozások számára – mondta Greinstetter Balázs, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) gazdaságfejlesztési programok végreh
Európa a kevésbé fejlett technológiájú mikrochipek esetében is korlátozná a kínai termékek beáramlását: az elektromos járműipar ellátásában próbálják megakadályozni az ázsiai ország árudömpingjét. Az Európai Bizottság megkezdi a mikrochip-beszállítók és -vásárlók raportját az régebbi chipek beszállítói láncairól. Az Egyesült Államok januárban már h
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek – figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME). Az Egyesült közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kertek, parkok gyepén, vagy korhadó fák közelében, esetleg a komposztnál akár nagy tömegben
Tizenegyezer négyzetméter járda- vagy tizenkétezer négyzetméter útfelújítás is megvalósulhatott volna, illetve tizenhat játszótér is megépülhetett volna a főváros helyett elvégzett feladatok árából.
Ha Gianluca Pegolo, a Sassuolo 43 éves kapusa pályára lép a hátralévő két forduló egyikében, a harmadik helyre ugorhat a legidősebb Serie A-játékosok listáján. A névsor elég impozáns, érdemes is tán lajstromozni, kik húzhatták magukra Itáliában a mezt bőven túl a negyvenen is.
Nem Lengyel Árpád, a Carpathia hajóorvosa volt az egyetlen magyar, aki segített a Titanic túlélőinek mentésében. A Carpathia fedélzetén 20 ember halt meg, öten pedig beleőrültek az átélt traumába.
Megnyílt szerdán az a platform, amelyen keresztül hozzá lehet jutni a párizsi olimpiára megvásárolt jegyekhez, illetve tovább lehet azokat adni, értékesíteni.
A befektetési alapokban kezelt vagyon 6 milliárd forinttal csökkent, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 15 618 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, a tőkevonzás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként az összvagyon gyakorlatilag nem változott az év negyedik hón
Örvendetesnek nevezte a VII. kerület polgármestere, hogy a kormány végre belátta, több rendőrre van szükség Erzsébetvárosban, és jelezte, ennek érdekében az önkormányzat kész segíteni.
Azokhoz a munkáltatókhoz térnek vissza motiváltan, felkészülten a munkavállalók a szülés utáni szabadságról, amelyek támogatták a távozás folyamatát, és a szabadság idején is tartották a kapcsolatot a dolgozóikkal - derül ki a Profession.hu MTI-hez eljuttatott felméréséből.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint - mondta a nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását - erősítette meg a spanyol sajtó a spanyol királyi palota által kiadott hivatalos program alapján.