2024. május 15. szerda

máj. 15
19:30
Megkérdezték a merénylő fiát, hogy az apja gyűlölte-e Ficót: "Így mondanám, nem rá szavazott" (hirado.hu)
A merénylet feltételezett elkövetőjének fia a szlovák hírportálnak nyilatkozva azt mondta: sokkolták a történtek, majd hozzátette, hogy édesapja legálisan tartott fegyvert.
máj. 15
19:30
Sokkolták a történtek – Megszólalt a Fico elleni merényletet elkövető férfi fia (SzMo)
Arra a kérdésre, hogy az apja gyűlölte-e Ficót, azt felelte: Így mondanám, nem rá szavazott. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondhatok.
máj. 15
19:30
A Bridgerton család nyomában: ezeket a forgatási helyszíneket te is meglátogathatod (Life)
Bridgerton rajongók figyelem! Megmutatjuk a legszebb, forgatási helyszíneket, amelyekért érdemes Angliába utazni, és amelyet ti is felkereshettek.
máj. 15
19:30
A merénylő fia szerint apja nem volt Robert Fico szavazója (Demokrata)
Kiderült, a merénylő legálisan tartott fegyvert. A merénylő fia állítja, fogalma sem volt arról, hogy az apja mit tervezett.
máj. 15
19:30
Illegális fakitermelés: még mindig Borsod-Abaúj Zemplén és Pest a legkockázatosabb vármegyék (Helló Sajtó!)
A Nébih elkészítette a 2023-as év ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a hazai illegális fakitermelésről és kereskedelemről szóló összefoglalóját. Heves és Veszprém vármegyék kockázati besorolása két kategóriát romlott, míg Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyéké javult.
máj. 15
19:36
"Egyszer már megélte ezt" - Hátborzongató részletek derültek ki a kapuvári kettős gyilkosságról (BorsOnline)
Veronika húgát, Máriát is ugyan itt gyilkolták meg.
máj. 15
19:36
Újabb európai vezetők ítélték el a Robert Fico elleni merényletet (hirado.hu)
Újabb európai vezetők ítélték el közleményben a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni szerdai merényletet.
máj. 15
19:36
Egy író lőtt rá Robert Fico szlovák miniszterelnökre, reagált a Szlovákiai Írószövetség (Könyves Magazin)
Szlovákia kormányfője, Robert Fico ellen szerda kora délután lőfegyverrel követett el merényletet egy férfi.
máj. 15
19:36
Menczer Tamás: Magyarország békéje csak a magyarok támogatásával őrizhető meg (Demokrata)
Óriási a nyomás a háborúpártiak részéről, Európából és az Egyesült Államokból is, figyelmeztetett a Fidesz kommunikációs igazgatója.
máj. 15
19:42
Maruzsa Zoltán: Idén 200 ezer notebook kerül az iskolákba (hirado.hu)
Ennek legfontosabb lépése az oktatásban résztvevők felszerelése digitális eszközökkel, notebookokkal.
máj. 15
19:42
Erősödött szerdán a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
máj. 15
19:42
A Premier League-ben a VAR eltörléséről szavazhatnak a klubok (m4sport.hu)
A Wolverhampton kérelme nyomán nyár elején arról fognak szavazni az angol labdarúgó Premier League klubjai, hogy eltörlik-e a VAR-t már a következő szezontól.
máj. 15
19:42
Újabb településeket foglaltak el az oroszok Ukrajnában (vg.hu)
Az új orosz védelmi miniszternek egyensúlyt kell találnia a katonai kiadások és a lakosság ellátása között.
máj. 15
19:42
Ez a legjobb magyar válogatott keret? Marco Rossi nem akar alibiző játékosokat (BorsOnline)
Természetesen a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki kerete megosztotta a közvéleményt. A Szpíker Korner legújabb adásában Marco Rossi választottjai kapcsán beszélgettünk.
máj. 15
19:42
Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin (Demokrata)
A régiók leköszönő kormányzói miniszterként vagy elnöki tanácsadóként folytatják.
máj. 15
19:45
Jennifer Aniston lebuktatta Rachel "hibátlan" frizuráit (Metropol)
A Jóbarátok divatot is diktált Rachel frizuráival.
máj. 15
19:48
"Bomba" - Bevállalta, melltartóra vetkőzött Szabó Zsófi (Ripost)
Merész szelfivel mutatta meg, milyen remek formában van!
máj. 15
19:48
Nyáron legalább egy-két alkalommal grillezik a magyarok többsége (Márkamonitor)
A Kert Bisztró és az Opinio piackutató közös, reprezentatív felmérése. Míg a hazai grillezők harmada azt állítja, hogy sosem hibázik, addig a többiek a leggyakrabban túlsütik vagy még nyílt láng felett megégetik a gondosan előkészített húsokat és zöldségeket.   A kutatásban megkérdezett, 16 és 59 év közötti válaszadóknak országszerte közel háromneg
máj. 15
19:48
Felkapaszkodtak: sztárok, akik csak a párjuk miatt lettek híresek (Life)
Gondoltad volna, hogy Julia Fox, vagy Georgina Rodriguez nem önerőből lett híres?
máj. 15
19:48
Ginop Plusz: 800–850 milliárd forintra pályázhatnak idén a vállalkozások (Üzletem)
Az idén hat felhívást terveznek megjelentetni közvetlenül kis- és közepes vállalkozásoknak.
máj. 15
19:48
Gyulaváriban gondozták a hadisírokat (Gyulatelevízió)
Az eligazítás percei után több szervezet közös munkája révén tisztultak meg szerda délelőtt a hadisírok a gyulaivári református temetőben. A Magyar Honvédség a május utolsó vasárnapján lévő Hősök Napja alkalmából, az előtte levő két hétben rendezi meg az Országos hadisír karbantartási programot. Ezt Békés vármegyében a Toborzó iroda szervezésében
máj. 15
19:51
Merényletet követtek el a szlovák kormányfő ellen (HírTV)
Párizsban, ott volt tudósítónk, Zöldhegyi Katalin. aki arról beszélt, hogy mik a legfrissebb francia és belga reakciók.
máj. 15
19:53
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt (HírTV)
Többször meglőtte egy 71 éves férfi Robert Fico szlovák kormányfőt Nyitrabányán. A gyanúsított azt mondta, "Robo, gyere ide", majd öt lövés dördült - számolt be a HírTV Híradója.
máj. 15
19:54
Cseh külügyminiszter: Nem megvalósítható a hadköteles ukrán férfiak visszaküldésének javaslata (hirado.hu)
Jan Lipavsky, a Kalózpárt képviselője a szerdai kormányülés előtt újságíróknak azt mondta, nem érti, hogyan lehetne egy ilyen javaslatot megvalósítani.
máj. 15
19:54
Megrázó felvétel: videóra vették azt a pillanatot, amikor a támadó rálőtt Robert Ficóra (SzMo)
A politikus a testőreivel együtt az őt üdvözlő tömeghez sétált, mikor a merénylő közvetlen közelről több lövést is leadott rá.
máj. 15
19:54
Szenzáció, ezen a napon Miskolcra jönnek Brad Pitt és Snoop Dogg pincészetének borkülönlegességei (Promotions)
Május idusán ismét életre kelnek Miskolc történelmi macskaköves utcái. Ráadásul Brad Pitt nevével fémjelzett, Chateau Miraval provanszi rozé pezsgőivel is találkozhatnak az érdeklődök.
máj. 15
19:54
Megjósolta a merényletet Robert Fico (Demokrata)
Azt jósolta, hogy a túlfűtött indulatok előbb-utóbb erőszakos cselekménybe torkollnak.
máj. 15
19:54
Ellopta, majd eljátszotta a felhasználók pénzét a Solana egyik fejlesztője (BitcoinBázis)
A Solana-alapú Cypher decentralizált tőzsde egyik fejlesztője bevallotta, hogy több mint 300 ezer dollárnyi digitális valutát lopott el a felhasználóktól,
máj. 15
19:57
MInden uniós tagállam vezetőjét sokkolta a Fico elleni merénylet híre (HírTV)
Párizsban, ott volt tudósítónk, Zöldhegyi Katalin. aki arról beszélt, hogy mik a legfrissebb francia és belga reakciók.
máj. 15
20:00
Horváth József a hirado.hu-nak: A szlovák kormányfő védelmében több hiányosság is szembetűnő volt (hirado.hu)
A szlovák miniszterelnök elleni merénylet számos biztonsági kérdést felvet. Az elkövetés utóhatásáról, a magyarországi kiemelten védett személyekre vonatkozó biztonsági protokoll esetleges változásáról Horváth Józsefet, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadóját kérdeztük.
máj. 15
20:00
Megszólalt Fico merénylőjének a fia (ATV)
A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett lőfegyveres merénylet feltételezett elkövetőjének fia szerint apja "nem szavazott Ficóra" - közölte az aktuality.sk szlovák hírportál, amelynek az érintett nyilatkozott.
máj. 15
20:00
"Külföldi ügynök" nem viselhet többé választott tisztséget Oroszországban (hirado.hu)
A korábban hatályos normák nem korlátozták a "külföldi ügynökök" passzív választási jogát, de azt megtiltották számukra, hogy közhatalom szerveinél kinevezett pozíciókat töltsenek be, köztisztviselők, valamint választási bizottságok tagjai legyenek.
máj. 15
20:00
Most dől el a Tesla sorsa, a kiélezett harcban a kisbefektetői szavazatok dönthetnek Elon Musk 56 milliárdos bércsomagjáról (vg.hu)
A menedzsment fizetett tanácsadókkal győzködi a mezei részvényeseket.
máj. 15
20:00
Cannes-i filmfesztivál: ők voltak minden idők legrosszabbul öltözött sztárjai (Life)
A cannes-i filmfesztivál sztárjait nézve legtöbbször ájuldozunk, olyan mesés ruhaösszeállításokat találunk. Akadnak azonban olyan világsztárok, akik nagyon mellényúltak. Mutatjuk!
máj. 15
20:00
Hogy tankolnak az űrautók, és mit csinálnak a robotfalkák? (Autószektor)
Az elsők még drágán üzemeltek, bár a technológia rohamosan javul. A vízben rejlő lehetőségeket Jules Vernénél is korábban felismerte Sir William Grove, aki 1830-ban leírta a tüzelőanyag-cella működési elvét. Utópiák és tervek után a XX. század hatvanas éveiben az Apollo és Gemini űrhajók energiaforrásaként szolgált, nem volt olcsó, de használhatóna
máj. 15
20:06
Megható fotókkal tudatta a világgal Hosszú Katinka, nagy nap ez a mai (Ripost)
Az úszónő Instagramon osztotta meg az örömhírt.
máj. 15
20:06
Kiszivárgott videó: vallott Fico merénylője (AC News)
A 71 éves lévicei Juraj Cintula ma a szlovák kormányülés után lelőtte a miniszterelnököt Handlovában. Összesen öt lövést adott le Robert Ficóra, ebből három eltalálta.
máj. 15
20:12
Az uniós intézmények vezetői aláírták az intézményközi etikai testület létrehozásáról szóló megállapodást (hirado.hu)
Az Európai Unió nyolc intézménye aláírta az új, intézményközi etikai testület létrehozásáról szóló megállapodást, a testület célja, hogy erősítse az európai döntéshozatal feddhetetlenségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát – tájékoztatott az unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke szerdán.
máj. 15
20:12
Külföldre igazol a kaposvári röplabdacsapat egyik legjobbja (m4sport.hu)
A női röplabda Extraligában ezüstérmes Kaposvárból külföldre igazol a válogatott Szedmák Réka.
máj. 15
20:12
Máris megvan az utód? Kiderült, ki veheti át Szlovákia kormányzását a lelőtt Robert Ficótól (BorsOnline)
A szlovák kormányfőt életveszélyes állapotban volt.
máj. 15
20:12
Robert Fico halálával viccelődnek a hazai baloldali kommentelők (Demokrata)
Volt olyan kommentelő, aki szerint a merénylet is azt mutatja, hogy a szomszédos ország leelőzött minket.
máj. 15
20:12
Külföldi ügynök nem viselhet többé választott tisztséget Oroszországban (Demokrata)
Vlagyimir Putyin jóváhagyta a kapcsolódó törvényi változtatásokat.
máj. 15
20:14
Új asszonyt szólít anyának és óvodába készül Imike, aki 2 percet tölthetett a szülés után elhunyt édesanyjával (BorsOnline)
Óvodába megy a Covid-fertőzés miatt elhunyt kismama fia.
máj. 15
20:15
Itt folytatja a Házasság első látásra sztárja (Metropol)
A Házasság első látásra sztárja youtube csatornát indít
máj. 15
20:15
Helyzetjelentés Szlovákiából (HírTV)
Szlovákiába érkezett kollégánk, Bende Balázs, aki a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet kapcsán elmondta, az országban nagyon megosztott a szlovák társadalom jelentős része. A többség elítéli a támadást, de sajnos vannak olyanok, akik üdvözlik ezt a súlyos tragédiát.
máj. 15
20:18
Kifeküdtünk! Will Smith-t leiskolázta a világ legviccesebb influenszere (Mindmegette)
Will Smith, Martin Lawrence és Khaby Lame esete a kinyithatatlan befőttesüveggel. Ha csak egy vicces videó lesz, amit ma megnézel, ez legyen az!
máj. 15
20:18
Újra talpra állt a forint: erősödött szerdán a pénzünk (Pénzcentrum)
Erősödött a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
máj. 15
20:18
További drágulásról beszélt Orbán minisztere (ATV)
Nem örül a jegybank kritikájának a nemzetgazdasági miniszter – így reagált az ATV Híradó kérdésére a nemzetgazdasági miniszter. Az MNB elemzése szerint ugyanis nincs összhangban a realitásokkal a kormány gazdaság-fejlesztési stratégiája. Nagy Márton beszélt arról is, hogy növekszik a fogyasztás: és az szerinte külön pozitívum, hogy minden oldalról
máj. 15
20:18
Kérdésessé válhat az egyik olasz futam jövője? (m4sport.hu)
2026-ban "veszélybe kerülhet" néhány európai helyszín – így reagáltak az olaszok.
máj. 15
20:18
Xiaomi luxusautó: indul a nagyüzem, máris duplázzák a kapacitást (vg.hu)
Másfél hónap alatt kereken tízezer fogyott a Xiaomi első elektromos luxusautójából, és tízszer ilyen hosszúra nyúlt a cég várólistája.

Keresés