2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 10,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal bővült.
Az Európai Unió államai az elmúlt időszakban jelentősen növelték a nap- és szélerőmű-kapacitás bővítésére irányuló céljaikat, de a villamosenergia-hálózat és rugalmasságának fejlesztésére vonatkozó tervek jelenleg messze elmaradnak az ehhez szükségestől több elemzés egybehangzó eredményei szerint. Megfelelő energiarendszer-tervezés nélkül Európa az
Végrehajtók fogják kitenni közös lakásukból az angyalföldi gyilkosként hírhedtté vált T. Róbert édesanyját. Az ingatlan elárverezték a férfi tartozásai miatt. A börtönben ülő gyilkos súlyos milliókat kaphat az ingatlan után - miután levonták belőle a tartozásokat.
Vajon a te gyermeked is okosabb, mint az átlag? Nos, már a pici babák is mutatnak olyan jeleket, amelyekből kiderül, ha átlagon felüli intelligenciával rendelkeznek!
Érdemes tisztában lennünk azokkal a csalási, manipulációs technikákkal és kommunikációs fordulatokkal, amelyekkel megpróbálnak átverni minket, hiszen a kiberbűnözés egyre gyakoribb: az Igazságügyi Minisztérium Áldozatsegítő Szolgálatához beérkező esetek 7%-a, az azonnali pénzügyi segély iránti kérelmek 26%-a ebbe a kategóriába tartozott tavaly. A M
A bodzát évszázadok óta használják gyógyászati célokra, különösen Görögországban, Skandináviában, Portugáliában és Marokkóban. A bodza a világ egyik legszélesebb körben használt gyógynövénye, amellyel a népgyógyászatban lázta és reumát, isiászt, fertőzéseket és egyéb betegségeket kezelnek. Napjainkban a bodzából készült teákat és gyógynövénykészítm
300 főt is meghaladó létszámmal vettek részt a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat és a Mályvavirág Alapítvány közös jótékonysági futógáláján, melyet a vállalat szarvasi vetőmag-feldolgozó üzemében rendeztek meg.
A megosztó pénzügyi elemző, Jim Cramer ismét ledobta a bombát a közönségére. Kijelentette, hogy a Bitcoin (BTC) jobb befektetés, mint a MicroStrategy részvénye (MSTR). A CNBC-n futó Mad Money legújabb epizódjában Cramer azt tanácsolta nézőinek, hogy „ha Bitcoinnak akarnak kitettséget, vásároljanak közvetlenül Bitcoint”, ezzel kritikát fogalmazva me
Meghaladta a tízezret a kedvezően elbírált támogatási kérelmek száma a modern napelemes rendszerek telepítését támogató pályázaton. A mostanáig megítélt több mint 40 milliárd forint állami hozzájárulás a zöldenergia termelésében és tárolásában segíti a háztartásokat - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban hárommal kevesebb munkanap volt, mint 2023 márciusában.
Az EU közös nyilatkozatát a grúziai, sokat bírált külföldi ügynökökről szóló törvénye miatt a magyar kormány nem engedte át, így az egyhangúság hiányában az uniós külügyi fődiplomata, Josep Borrell adott volna ki egy állásfoglalást. A végső szöveget azonban a magyar biztos, a bővítési ügyekért felelős Várhelyi Olivér nem fogadta el – számolt be a P
A cég szerint a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően tudjanak koncentrálni a mesterséges intelligenciával és a metaverzummal kapcsolatos fejlesztésekre.
A tagországoknak a kiszabott kvótának megfelelő létszámban illegális bevándorlókat kell fogadniuk, ha ezt elutasítják, akkor személyenként húszezer eurós büntetést kell fizetniük.
A bpiautosok.hu portál olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt május13-án az M5 kivezető – Gyáli úti – felüljáró után. A képre kattintva megnézheti a videót Az eset áldozata egy Renault volt, valamint nem sokon múlt, hogy a kamerás autó is összetörjön. A felvétel vége után a következők történtek az olvasó beszámolója szerint: "Az inci
A 30 éves Mohamed Amrát betöréses lopásért ítélték el, de a marseille-i ügyészség is vádat emelt ellene egy halálos áldozatot követelő emberrablás miatt, mégsem volt szigorúan megfigyelt rab.
Jelentősen emelkedik júliustól a német parlament képviselőinek havi fizetése. A Bundestagban helyet foglaló 736 honatya havi fizetése ugyanis hat százalékkal emelkedik az eddigihez képest. Az erről szóló döntés ellen egyedül az ellenzéki Baloldal Pártja tiltakozott, utalva arra, hogy évtizedek óta a legnagyobb arányú fizetésemelésről van szó.
A túlsúlyos emberek nagyobb valószínűséggel vesznek ki betegszabadságot - derül ki egy európai tanulmányból. Mivel az Egyesült Királyságban az emberek kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, ennek az eredménynek gazdasági következményei is lehetnek - mutat rá a The Guardian írása.
Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amiben Jerome Powell tegnapi szavai is szerepet játszott, miután a Fed-elnök arról beszélt, hogy a jelenlegi kamatszint elégséges az infláció leszorításához. Eközben Ázsiában jellemzően esést láttunk a tőzsdéken, főleg a kínai piacok gyengesége miatt, miután tegnap az USA jelentős vámteheremelést jelentet
A havi infláció ütemének 10% alá lassulására hivatkozva hatalmas, 10%-pontos kamatvágást jelentett be 40%-ra az argentin jegybank, miközben a napokban az IMF is jóváhagyott egy hitelkeretet az országnak, az új elnök radikális gazdaságpolitikája elismeréseként.
Az eÁfával kapcsolatos jogszabályok idén január 1-jétől hatályosak, és első alkalommal 2024.február 1-jétől nyílt lehetősége az adózóknak arra, hogy az eÁfa rendszeren keresztül – a webes felületen, vagy az ún. M2M gép-gép kapcsolattal (a továbbiakban: M2M) – nyújtsák be az áfa bevallásaikat. A Deloitte szakértői röviden összefoglalták az eddigi ta
Azonnal fizet a biztosító, ha 60 percnél többet késik a repülőgép egy fejlesztésnek köszönhetően, amely Magyarországon is elérhetővé tette ezt a fajta biztosítást. Hasonló fintech fejlesztésekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Részletek és regisztráció itt!
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,3, az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2024. márciusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A címben szereplő kéréssel fordult honfitársaihoz Macron elnök, aki azt szeretné elérni, hogy polgártársai ellensúlyozzák a katasztrofálisan romló születésszámot. Franciaország termékenysége a második világháború vége óta a legalacsonyabb szinten van – talán ironikusan, hiszen a franciák a világ legnagyobb szerelmeseinek tartják magukat.
A nagy magyarországi politikai handabandázás közben elterelődött a figyelem a világgazdaság valóságos folyamatairól. Miközben Orbán Viktor a magyar nagyvállalatok régiós terjeszkedéséről álmodik, addig a világméretű multik ronggyá verik a piacon még a legnagyobb európai cégeket is.
A vér-retina gát kulcsfontosságú szerepet játszik a látás védelmében, megakadályozva, hogy mikrobiális kórokozók elérjék a retinát és gyulladásos reakciókat váltsanak ki. A Missouri Egyetem orvosi karának kutatói azonban felfedezték, hogy a Covid-19-et okozó koronavírus képes áttörni ezt a védelmi vonalat, amely a long Covid miatt hosszú távú követ