Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájé
Félmilliárd forint értékű turisztikai fejlesztések kezdődnek Komárom-Esztergom vármegyében, négy Duna menti településen, Lábatlanon, Péliföldszentkereszten, Piliscséven és Tokodon - közölte a vármegyei közgyűlés elnöke az MTI-vel
Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest – hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Kemény Ildikó, Robert Lantos és Mike Goodridge producerek részvételév
Különös metamorfózison mentek át a Fidesz választási plakátjai. Több helyen is zöldre, kékre és aranyra cserélték a jól megszokott narancsszínt. Főleg ott próbálják álcázni magukat a fideszes jelöltek, ahol félnivalójuk lehet június 9-én.
Közeleg május 21., a személyijövedelemadó-bevallás határideje. A NAV által megküldött bevallás-tervezetet azonban érdemes a vállalkozóknak figyelmesen leellenőrizni és kiegészíteni, ezért a K&H összegyűjtött néhány tipikus hibát és hasznos tippet, hogy elkerüljük a tévedéseket.
Valahányszor eszünkbe jut, hogy Goldie Hawn lassan már a nyolcadik X-hez közelít, el sem akarjuk hinni, ami nem meglepő, hiszen a Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő még mindig remek formában. Ennek okát szerencsére nem titkolja!
Nemrégiben még a 90-60-90 centiméter volt az ideális alak. Ma már az az ideális, amivel rendelkezel, hiszen az élet túl rövid, nem érdemes önmagad nyomasztásával tölteni. A Dior női tervezője ismét feminista tettet hajtott végre: újratervezett egy ikonikus öltözéket, sokkal inkluzívabbra.
A "városi egér" vidékre költözik, és kertet épít az internet segítségével, pedig eddig még a szobanövényeit sem tudta életben tartani. Bénázás minden mennyiségben.
Szabó Győző nem tartja mumusának a parkolást, ennek ellenére élénken él benne néhány frusztráló élmény ezzel kapcsolatban. A Jászai Mari-díjas színész minden szerepét valódi kihívásnak tartja, legújabban pedig épp egy morcos parkolóőrt alakít, akiről a történet végén váratlan dolog derül ki a nézők számára.
Bár nem minden sarkon szalad bele az ember borjúhúsba, de ha mégis sikerül háztól, vagy a hentestől beszerezni, és szeretnénk eltérni a klasszikus borjúpaprikástól, akkor ez egy igazán jó opció lehet. Nálunk a gyerekek nem ették, hanem… szóval bejött nekik is.
A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint a júniusi önkormányzati választáson 7680 polgármesterjelölt vesz részt, akik közül többségük, 6297 függetlenként indul.
Sok jelölt képviselőként, polgármesterként vagy vármegyei közgyűlés tagjaként is mandátumot szerezhet a június 9-ei önkormányzati választáson, azonban a jogszabályok szigorúan megszabják, milyen mandátumokat lehet egyszerre betölteni.
Két hiba, kiesés a Q1-ben – Fernando Alonso szombatján minden rosszul alakult. A kicsúszását a fékezési pont és a körök hiányára vezette vissza. Látszólag már előre feladta a versenyét
Max Verstappen a két McLaren nyomása alatt is meg tudta nyerni az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjét, miközben Sergio Pérez és Fernando Alonso is korán kiesett.
Napi két liter folyadékok kellene az embernek innia minimum, hogy kiszolgálja a szervezete igényeit - most egy nem mindennapi kutatás világít rá, mennyire nem mindegy, mit iszunk.
Max Verstappen a két McLaren nyomása alatt is meg tudta nyerni az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjét, miközben Sergio Pérez és Fernando Alonso is korán kiesett. A Sergio Pérez és Fernando Alonso balesetét is hozó utolsó szabadedzés után az időmérőre is maradt a száraz idő Imolában – mint ahogy a helyenként felkavarodott erősorrend és a zűrös esemén
A sorozat népszerűségére a TikTok is azonnal reagált. Most itt a Bridgerton-filter, amellyel bárki megnézheti, melyik karakter lenne az AI szerint és kipróbálhatja, hogy nézne ki valamelyik szereplő bőrébe bújva.
Világszerte több mint 150 millió ember életét menthették meg a különféle védőoltások az elmúlt ötven évben - derül ki az Egészségügyi Világszervezet új tanulmányából.
Az Xpeng AeroHT, az Xpeng leányvállalata, 2026-ra tervezi repülő autójának piacra dobását, amely egy kétüléses, elektromos utasszállító drónnal is rendelkezik, és jelenleg a kínai légiközlekedési hatóságoknál zajlik a tanúsítási folyamat - írja a Cnbc.
Egy adószámos magánszemély falusi szállásadással foglalkozik. Egy szobát ad ki, a szobában két ágy van, étkezést nem biztosít. Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy kell-e neki szja-t és szochót fizetnie, és mi a hipa alapja. A kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
A délutáni órákban nagyon úgy néz ki, hogy összeomlott az OTP Bank telefonos applikációja. Megkeresésünkre az OTP elmondta, technikai okok állnak a háttérben, és nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy ügyfeleik mielőbb újra tudják használni a jelenleg korlátozott szolgáltatásokat.