Az anaemia nem önálló betegség, hanem tünet, amelynek minden esetben tisztázni kell a hátterét. A kezelés végső céljaként a vérszegénységet előidéző okot kell megszüntetni, és emellett szükséges sokszor a vérszegénység tüneti kezelése is.
Vannak dolgok, amelyekre csak és kizárólag a legnagyobb Gossip Girl-rajongók tudják a választ. Úgy gondolod, hogy te is közéjük tartozol? A GLAMOUR.hu tesztjéből kiderül!
Margus Tsahkna észt külügyminiszter szerint Oroszország tehető felelőssé azért a GPS-zavarért, amely több ezer európai járatot érintett és egy finn légitársaságot arra kényszerített, hogy felfüggessze járatait Észtországba. Szerinte bizonyítékok támasztják alá, hogy a zavarások forrása orosz területről származik.
Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy megsértette a taxizás szabályait és szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében. A londoni taxisok megelégelték, hogy jogtalanul lettek megfosztva a remekül jövedelmező állásuktól, ezért perre mennek, a tét: több száz mill
A most lezárt jogosultkutatás során az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 210 millió forint, 2016 és 2022 között beszedett jogdíj jogosultját azonosította be és fizette ki pótlólag. Az EJI folytatja a tavaly beszedett jogdíjak felosztását is.
A Seattle Times beszámolója szerint két Boeing-szivárogtató, John Barnett és Joshua Dean tragikus körülmények között vesztette életét. Az előbbi állítólag öngyilkos lett, míg az utóbbit rejtélyes fertőzés vitte el, mindketten a repülőgépgyártó vállalat belső hiányosságaira hívták fel a figyelmet - közölte a RTL.hu.
Az ismerkedés modern kori, mára szinte megkerülhetetlen, legelterjedtebb módja az online randizás. Én még nem találkoztam emberrel, aki szeretné, viszont mégis a legtöbb egyedülálló használja ezeket az alkalmazásokat – többnyire kényszerből. De hogyan változtatták meg az ismerkedés és a párkapcsolatok dinamikáját a társkereső appok?
A használt mobiltelefonokból 41 féle értékes anyag nyerhető vissza, a leadott készülékekért levásárolható pontokat lehet kapni az Elő a telóval elnevezésű május végéig tartó gyűjtési akcióban - mondta Áder János volt köztársasági elnök az oktatási intézményekben szervezett Fenntarthatósági témahéten megtartott előadásában, pénteken.
Bár a magyar kormány bemutatta a kifogásolt börtön helyszínét, bizonyítva, hogy az antifa támadással vádolt nő valótlanságot állít, politikai támogatói lelkesedése nem lankad, mindent megtesznek a győzelméért.
A Budapest Környéki Törvényszék hatálytalanította a Samsung SDI Zrt. gödi gyárának környezethasználati engedélyét – számolt be az Átlátszó. A civil szervezet szerint a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését. A bírósági döntés akadályt gördíthet a gyár bővítése elé is.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtök délután Fehérgyarmaton folytatta országjárását - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A közleményben idézik a Datahouse adatait, amely szerint Magyarországon március végéig 226 199 használt gépkocsi cserélt gazdát, 12,9 százalékkal több az elmúlt év azonos időszakában regisztráltnál. A legnépszerűbb márka az Opel, a Volkswagen és a Suzuki volt, sorrendben 10,7, 10,3, valamint 8,2 százalékos részesedéssel az eladásokban. Eddig a lege
Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa biztonságának végét jelentené, ha Oroszország győzne az ukrajnai háborúban. A vele készült interjúban elhangzottak kapcsán érdekes párhuzamokat – és ellentéteket – lehet találni a nemrég Magyarországon lezajlott CPAC konzervatív konferencián elhangzottakkal is, továbbá eléggé kiérződik belőle az is, hogy
Komplex, 260 millió forintos fejlesztést hajtott végre mezőtúri telephelyén a Ledfak Gyártó és Szereléstechnikai Kft., amely a beruházásra csaknem 182 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (Ginop Plusz) pályázatán - közölte az MTI-vel az áramelosztó, szabályozó készülé
Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
Hónapokon át tartó vita, és az előadók dalainak TikTokról való visszavonása után végül megegyezett a kínai közösségi média platform és az UMG zenekiadó. Az előadók ezután nagyobb bevételhez jutnak.
A Bpiautósok által publikált eset Kőbányán történt, a Gyömrői úton, a Kőér utcai kereszteződésben. A suzukis szabálytalanul, a külső íven, a kanyarodósávból akart előzni a jobbkanyarban, de az autója alulkormányzottá vált, és a járdasziget fémkorlátján felpattant a levegőbe. "Jött mögöttem, nagyon tolta neki. Kisoroltam előle, de addigra elértük
Elérte a Balatont a rossz idő, a lehűlés, sőt, jégeső csapott le hazánk legnagyobb tavánál. Mint megírtuk, vihar szakítja ketté az országot, és riasztásokat is kiadta a meteorológusok. A pusztításról videófelvétel is napvilágot látott.
Fővárosi listát állít Magyar Péter pártja, és már be is jelentették első polgármester-jelöltjüket: a 18. kerületben Balogh Balázst indítják - írta meg a HVG. A kerületben ezzel Balogh a nyolcadik induló. Karácsony Gergely híradónknak azt mondta, a listaállítás egy jogos igény egy párt részéről, a baj azzal van szerinte, hogy népszerű ellenzéki polg
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért felelős alelnökévé nevezte ki Andrew Prestet, aki eddig a Nagykereskedelmi Üzletág vezetője volt. Korábbi pozícióját a vállalaton belülről érkező Bihari Pál foglalja el. Az átalakítás hozzájárul ahhoz, hogy a régió 16 országában jelen levő AutoWallis a
Acapulco és Szakadék címmel jelenik meg két új száma Péterfy Bori & Love Bandnek, a szemfülesek a hétvégi Kobuci koncerten már dúdolhatták az énekesnővel. Bori fantasztikus lendülettel vetette bele magát 2024-be, jelenlétére pedig nagy szükség van. Hamarosan pedig nem mindennapi kerekasztal-beszélgetésen mondja el véleményét.
Varga Judit exférje szerint nem az döntött a kerületek kiválasztásánal, hogy ellenzéki, vagy kormánypárti polgármester van. Az volt a szempont, hogy a kerületi lakosok döntő többsége változást szeretne-e vagy sem.
J.K. Rowling vitathatatlanul sokat hozzáadott a világhoz a Harry Potter történetekkel, amelyek az elfogadást hirdetik. Ehhez képest elszomorító, hogy a valóságban a transzközösségek Voldemortjaként más véleményen van az író Daniel Radcliffe szerint.
Japán és malajziai kutatók egy olyan innovatív eljárást tesztelnek, amely lehetővé teszi a kivágott pálmafák biomasszává való átalakítását. A felfedezés hozzájárulhat a megújuló energiaforrások diverzifikálásához és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez - közölte a Nikkei Asia.
Elérte legnagyobb magasságát a kormány több mint kétmilliárd forintos támogatásával megvalósuló tornaterem, amelyet szeptembertől használhatnak a gyulai református általános iskola diákjai - közölte közösségi oldalán Görgényi Ernő (Fidesz-Kdnp) polgármester.
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
A bicskei kegyelmi botrány miatt idén februárban lemondott köztársasági elnök lakást egyelőre nem igényelt, titkárságot viszont igen. A titkárságvezető is sokat visz haza havonta.
Tenyészállatok bírálatával kezdődött az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Hódmezővásárhelyen. A húsmarhák bírálatát nagy érdeklődés fogadta, ahol a tenyészállatok mellett az érdeklődőknek a fajták megismerésére is lehetőségük nyílt.
A hajtrendek évről-évre változnak, de egy stílus mindig örök marad: a bob frizura. Ha sokakhoz hasonlóan az elmúlt évben te is valamilyen bob hajvágást választottál, de most szeretnél kicsit változtatni a stílusán, akkor ez a fazon biztosan elnyeri majd a tetszésedet!
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (Eit) idén is meghirdette az Eit Jumpstarter programot. Az Eit Jumpstarter az egyik legtágabb ágazatközi program, amelyet olyan korai stádiumú innovátorok számára terveztek, akik szeretnének megerősödni és elindítani üzleti tevékenységüket – hívja fel a figyelmet az Nkfi Hivatal.
Újabb jelentős iratokkal, dokumentumokkal ajándékozták meg a Kállay-leszármazottak a nyíregyházi gyűjteményt. Ezek bemutatása és értékelése mellett megismertették a városnapi várostörténeti, és egy új pénztörténeti kiállítás anyagát. A múlt emlékei mellett szó esett a Kállay-házba szervezett gyermeknap programjáról is.
Magyarországnak versenyképessége javítása érdekében szüksége van a kínai kapcsolatokra, a két ország közötti együttműködés erősítésére - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.