Az afgán gazdaság nehéz helyzetben van; az infrastruktúra gyenge, a szegénység széles körben elterjedt. A külföldiek ennek ellenére egyre többen érkeznek az országba.
Ahogy szinte minden évben, idén is világszerte tüntetésekkel, könnygázzal, zavargásokkal telt május elseje. Isztambultól Madridon át Párizsig tömegdemonstrációkat tartottak.
A tarja a magyar konyha egyik közkedvelt alapanyaga, ami nem is csoda. Sokoldalúan felhasználható, nem túl zsíros, nem túl száraz, és a legjobban grillezhető húsok egyike. A következő receptek természetesen ebből a húsféléből készültek.
Marcel Ciolacu május elsejei üzenetében egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottak.
Az Artisjus-díjas énekesnő talán megszámolni sem tudja, hogy hányszor állt már színpadon. De amire Falusi Mariann most készül, arra még sosem volt példa.
Az idei első negyedévben a vártnál jobbnak bizonyult a GDP-növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes kalkuláción alapuló keddi jelentése alapján. Az unióban Magyarország, két másik országgal, a második legjobb negyedéves növekedést érte el.
Újabb palotaforradalmat szerveznek a brit kormánypártban a miniszterelnök leváltására – ha a toryk súlyos vereséget szenvednek a heti önkormányzati választásokon, írja az InfoStart. Rishi Sunaknak nagy pofon volt, hogy a hétvégén a rivális Munkáspárt soraiba ült át egyik képviselője.
Akár még jó ómennek is tekinthetjük a tényt, hogy a népszerű, magyar házaspárt szó szerint kidobták egy New Orleans-i sírkertből. Polgár Árpád és Polgár Tünde a pénzt is bukták, amivel megvesztegették a portást.
A jelölteknek, jelölőszervezeteknek a június 9-ei európai parlamenti, önkormányzati és nemzetiségi választás kampányában is be kell tartaniuk az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletét (GDPR). A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a politikai célú adatkezeléseket kiemelten vizsgálja. A NAIH elnöke, Péterfalvi Attila a vá
A 2024-es Sziget Fesztivált augusztus 7. és 12. között rendezik meg az Óbudai-szigeten. Ha úgy érzed, még nem tudsz eleget a fellépőkről, ne aggódj: ebben az összeállításban bemutatjuk azt a 4 előadót, akinek a koncertjéről szerintünk vétek lenne lemaradni. Ha pedig csak napijegyben gondolkodnál, külön jó hír, hogy a 4 név közül 3 ugyanazon a napon
A Watson-Marlow Fluid Technology Solutions (Wmfts) a legújabb technológiával fejlesztette tovább a DriveSure™ szivattyút, hogy teljes panelre szerelt perisztaltikus megoldást kínáljon az eredeti berendezésgyártóknak (OEM-eknek). Az ipari Ethernet funkcióval rendelkező
Az ellenállhatatlan földieper maga a tavasz. Nincs, akit ne kötnének gyöngéd érzelmek hozzá! Hiszen ő az első pirosság, akit oly nagyon vártunk, s olyan szerényen, szelíden bújik meg a levélzuhatag védelmében. Alig engedi a napsugár felé fordítani fejecskéit, szégyenlősen lehajtja, mosolyog. Féltőn érintjük meg, magunkhoz emeljük, megszemléljük: mi
Nem árt azonban tisztában lenni azzal sem, hogyan hat a ciklusunk az arcunkra: kis odafigyeléssel, tudatossággal a nehezebb és könnyebb napokon is a legtöbbet hozhatjuk ki a bőrápolásból.
A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
A történeteink persze sokfélék, mégis van bennünk valami közös azokkal, akik hozzánk hasonló pozíciót foglalnak el a családjukban. Hogy miért? Víg Sára gyerekpszichológus segít az összefüggések megértésében.
A mezőgazdasági irányítók harmada már 65 éves vagy idősebb, valamint 10-ből mindössze 3 nő. A korosztály öregedő, a nemek aránya pedig még koránt sem egyenlő a hazai mezőgazdaságban. Jó hír viszont, hogy a képzettséggel rendelkezők száma már jelentős ideje emelkedik.
Ha nem masszírozzuk az arctisztítót ennyi ideig a bőrünkbe, nem biztos, hogy az minden előnyét ki tudja fejteni.Ha már kéznél van a kedvenc arctisztítónk, az alábbi bőrápolási tipphez nem kell bonyolult, extra lépéseket tennünk, mindössze egy kis plusz időt szánni az arcmosásra. Egészen pontosan hatvan másodpercet.Ahelyett, hogy gyorsan megmosnánk
Gyenesei Leila még csak 38 éves, de már elvesztette a szüleit. Az édesapját egy hónappal ezelőtt temette el, a gyász feldolgozásában pedig a legnagyobb segítsége a kislánya.
Az európai polgárok többsége nem ért egyet a belső égésű motorokkal szerelt gépjárművek 2035 utáni betiltásával. Ez derült ki a Századvég legújabb, Európa Projekt-kutatásából - nyilatkozta az InfoRádiónak Hortay Olivér.
Az Országgyűlés 148 igen, 3 nem és 31 tartózkodó szavazattal elfogadta kedden a munkavédelmi törvény módosításáról szóló, valamint az EU-s minimálbérekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgáló jogszabályt - tudósít az MTI.
Nincs egy hónapja, hogy a politikus a Tisza Párt alelnöke lett. Azóta úgy fest, hogy Magyar pártjánál már csak a Fideszre szavaznának többen, ha most lenne a választás.