A kínai történelmi propagandafilm kiszorította a helyi mozikból az amerikai szuperprodukciókat, nézni őket hazafias kötelesség lett abban az elképesztő méretű mozihálózatban, amit az ország az utóbbi öt évben kiépített magának. Hszi Csin-ping látogatásakor a magyar és a kínai filmipar aláírt egy együttműködési megállapodást. Hogy miről, az nem derü
A Honor egy Magic V Flip összehajtható készüléken dolgozik, amely a legnagyobb akkumulátorral rendelkezik a kagylós telefonok között. A Digital Chat Station legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy masszív fedeles kijelzővel rendelkezhet majd, amely szintén a legnagyobbak közé tartozhat a szegmensben. A fedőképernyő burkolatának képét a kiszivárogta
Katy Perry az American Idol műsorában hajított rajóngói közé egy szelet pizzát. Hogy öniróniával tette-e emlékezve arra, hogy két éve étellel dobálta rajongóit, nem tudni, mindenesetre az udvariatlan minden rokonértelmű szavát elsütötték rá Insta-követői.
Egy régi, klasszikus recept, ami lehet, hogy eddig hiányzott a gyűjteményedből. Nem egy megúszós kaja, de néha megéri egy ilyen karakán fogást is összedobni egy otthon ülős hétvégén. Mutatom is, én hogyan készítem!
A blokklánc ökoszisztéma folyamatos fejlődésben van, és időről időre megjelennek olyan innovatív projektek, amelyek egy-egy piaci rést kívánnak újraértelmezni.
Közgyűlésén ismét Szűcs Zsuzsannát választotta meg elnöknek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). A tagság szavazatai alapján a következő négy évben is az előző ciklusban elnöki pozíciót betöltő dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember vezeti tovább a szakmai szövetséget. Szűcs Zsuzsanna az MDOSZ munkájában már huszonöt éve
Az M4 Sporton kedden vetített műsorban – Varga mellett – díjazták a legjobb vezetőedzőt is, aki a Paksi FC-t kupagyőzelemre és bajnoki ezüstéremre vezető Bognár György lett.
Ahogy arról beszámoltunk, a Vasas Jégcentrumban pénteken este sorra kerülő gála miatt Budapestre jött a legendás Evander Holyfield, aki kedden edzést tartott a Bvsc-Zugló ökölvívó-szakosztály fiatal sportolóinak az óbudai Bsk Crossfight edzőteremben.
Tanulékony, többtonnás állatok a kormánylapát és a tőkesúly ellen: fix egyes. A delfinek valószínűleg nem akarnak rosszat a rongálással, de az egyik elméletben egy traumatizált nőstény is szerepel.
Tombol a kullancsszezon, ráadásul a vérszívók igen nagy számban keserítik meg idén a mindennapjainkat. Van egy növény, aminek a szagát viszont nem viselik el. Titkos fegyver lenne?
Hűvösvölgy már szinte vidéknek számít, legalábbis az ott élők biztos, hogy nem utaznak be a belvárosi pékségekbe egy jó kovászos kenyérért. Szerencsére 2023 tavasza óta nem is kell nekik: nyílt ugyanis egy kedves családi műhely, ami a kenyéren kívül friss házi tésztát is árul.
Az asztrológia régóta szolgál iránymutatással, és ahogy közeledünk júniushoz, úgy szép lassan az is kiderül, milyen izgalmas lehetőségek várnak rád a munkahelyeden!
Nem nézi a Zsákbamacskát Molnár Andrea – árulta el a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. A táncművész és párja, Szente Vajk ritkán beszélnek a magánéletükről, így Andi most is szűkszavúan fogalmazott.
Néhány hete az Alfa Romeo került összeütközésbe az olaszországi törvényekkel, miután kiderült, hogy a Milanónak nevezett típust Lengyelországban gyártják.
Nemrég jelent meg a Stellar Blade nevű játék, ami hónapok óta heves vitákat vált ki a főszereplő Eve szándékosan szexi idomai miatt. Emiatt kicsit elsikkadt a tény, hogy a Stellar Blade amúgy meglepően jó.
Érdemes kihasználni az erős forintot a nyaralást tervezőknek – a nyári hónapokban rendre gyengülni szokott a magyar fizetőeszköz – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint érdemes kihasználni azt, hogy a bankok a Revolut támadására válaszul ma már kedvezményes díj mellett váltanak forintot.
A gyros sokak fejében szinonima a gagyi street foodra, holott egy nagy múltra visszatekintő ételről van szó, amit két nemzet is magáénak akar. A görögök koppintották le a török kaját, vagy fordítva? Ezt a történelmi vitát nem fogjuk most eldönteni, de adunk három tippet, ha a görög, sült krumplis verziót részesítitek előnyben!