Év közben, szeptember 1-től emelik több mint 14 százalékkal a folyamatosan romló állapotú magyar vasúti pálya használatáért fizetendő díjat. Az elmúlt két évtized során nem láttunk példát hasonló döntésre.
Szűk egy hónap múlva, 2024. június 12–16. között kerül sor a világ egyik leghíresebb motorsport-viadalára, a 24 órás Le Mans-i autóversenyre. A minden évben rengeteg szurkolót vonzó eseményen ezúttal a Claas is részt vesz.
Bár az albérletpiaci főszezon rajtjára még két hónapot várni kell, az albérletpiac már most megmozdult. A kínálat két év alatt 40 százalékkal bővült és már közel 14,5 ezer kiadó lakásba vagy házba várnak bérlőket a tulajdonosok. Az árak is robbantak vagy csak a kínálat?
A teljes keretösszeg kétharmadát már lekötötték a modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton; az eddigi több mint 12 ezer nyertes család átlagosan mintegy 4 millió forintos segítséget kap a zöldenergia termeléséhez és tárolásához - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM)
Világot látni kismamaként is lehet, de ehhez több dolgot is érdemes szem előtt tartani. Ez még abban az esetben is igaz, ha a várandós nőként történetesen éppen a második trimeszterben vagy.
A hét első felében elsősorban óvatos és vegyes mozgásokat láttunk a tőzsdéken, a befektetők inkább kivárásra játszottak, miközben az amerikai jegybanknak több tisztviselője azt az üzenetet hangsúlyozta a napokban, hogy a legutóbbi kedvező inflációs adat ellenére egy ideig még valószínűleg a jelenlegi magas kamatszinttel számolhatunk. Emellett az is
Az infrastruktúra és a kereskedelmi egységek is kiválnak az Antenna Hungária Zrt.-ből, amely a jövőben holding társaságként működik majd tovább – közölte a 4iG Nyrt. a BÉT honlapján. A lépés része a 4iG Nyrt. 2023. november 13-án elindított transzformációs programjának. Az Antenna Hungária Zrt.-ből kiváló infrastruktúra és kereskedelmi egységek kül
Elon Musk gyakorlatilag megfenyegette a Tesla befektetőit: a milliárdos annyi részvényhez szeretne jutni az elektromos autógyártóban, hogy a cég negyedét birtokolja, ha ez nem valósul meg, akkor leállnak a mesterséges intelligenciához köthető termékek fejlesztésével - számolt be róla a Der Standard.
Az Alteo az idei első negyedévben 2,55 milliárd forint adózott eredményt és 4,5 milliárd forint Ebitda-t ért el. Igaz, hogy ez csökkenés a tavalyi első negyedéves, történelmi rekordot hozó eredményhez képest, amely extrém körülmények között született, de így is a cég történetének harmadik legjobb Ebitda-ját produkálta. S mindezt a mostanra normaliz
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és az MBH Bank a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek a támogatása érdekében – közölték.
A a Studio NUR által tervezett új arculatnak köszönhetően újabb nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels az A’ Design Award & Competition megmérettetésen, amivel a szállodalánc – a German Design…
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. és az MBH Bank Nyrt. stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek a támogatása. A hazai középvállalatok további fejlődését tudással, támogató szakértői és vállalati közösséggel, valamint finanszírozási lehetőségekhez való hozzáférésse
A teljes keretösszeg kétharmadát már lekötötték a modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton; az eddigi több mint 12 ezer nyertes család átlagosan mintegy 4 millió forintos segítséget kap a zöldenergia termeléséhez és tárolásához – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
Egy szórólap-felirat volt hivatott csalogatni a falusi közönséget a szerény felszereltségű, hangosítás nélküli intézménybe Mérán, amely azonban zsúfolásig megtelt a helyi, táncot kedvelő közönséggel május 18-án szombaton este 19 órakor!
A természeti értékek megőrzése megköveteli a széles körű összefogást az állami intézmények, a civil és tudományos szervezetek, valamint a helyi közösségek között - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára Budapesten, a Magyar Nemzeti Parkok Hetének pénteki nyitó rendezvényén.
Az óvodában nincs kapacitás egyéni bánásmódra. Ezért az egyébként gond nélkül integrálható gyerekeket is igyekeznek szegregált ellátásba irányítani. A tudatos szülők ez ellen természetesen kézzel-lábbal tiltakoznak. Miközben emberileg megértik az óvónők aggályait, félelmeit és túlterheltségét is.
A Bridgerton-könyvek rajongói már évek óta várják, hogy megtörténjen Colin és Penelope bizonyos kocsikázása. Így amikor a 3. évadban most végre bekövetkezett, mindenki csak erről beszél. A fő fókuszt azonban egy apró gesztus vitte el, amit Luke Newton, a Colint alakító színész rögtönzött.
Az Európai Bizottság elnöke szembekerült hazájával és a német kancellárral a kínai autókra kivetendő EU-s vámok ügyében. Mutatjuk, ki lehet a nevető harmadik.
A különböző generációk fenntarthatósághoz és digitalizációhoz fűződő viszonyáról beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastja következő két adásának nyilvános felvételén Steigervald Krisztián gererációkutatóval szerdán Sopronban.
A múlt héten az első utalásokkal megkezdődtek a kifizetések a 75 milliárd forintos Napenergia Plusz Programban – tájékoztatott erről az Energiaügyi Minisztérium. Jelenleg további több mint 5 ezer támogatási kérelem áll feldolgozás, hiánypótlás alatt.
Az altcoinok méretükből és kereskedési volumenükből adódóan rendkívül volatilisek, pályájukat nehéz megjósolni. Az iparági elemzők éjt nappallá téve dolgoznak azon,
Egy átlagos munkanapon, munkaidőnk mindösszesen 5 százalékát - 24 percet fordítunk kommunikációra, azaz valós, emberi kapcsolatra épülő egyeztetésekre, beszélgetésre - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A teljesítmény csökkenéséért és az esetleges hibák gyakori előfordulásáért 86 százalék
35 százalékos készültségnél tart a Gyulai úti 1. szám alatti, volt tervező iroda felújítása Békéscsabán. A Gyulai út és az Árpád sor találkozásánál elhelyezkedő önkormányzati tulajdonú ingatlanban korszerűsítik az energetikai rendszert. A Munkácsy-negyedben található épület állapota hosszú ideje méltatlan környezetéhez, vagyis minél hamarabb reno