Pályázati lehetőség nyílik a szakképzési centrumok számára 23 milliárd forintos keretösszeggel, amely a hátrányos helyzetűek szakmatanulását és rugalmas tanulási utak kialakítását célozza meg – jelentette be az innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár kedden, a Tatabányai Szakképzési Centrumban tartott s
A héten is ülésezett az NMHH Médiatanácsa, mely két rádiós frekvenciapályázat végeredményéről is döntött. Eldőlt például, hogy az egyedüli pályázó, a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft. kapja a Gyöngyös FM 101,7 MHz rádiós frekvencia használati jogosultságát a következő 10 évre és arról is határoztak, ki kapja a Salgótarján 100,4 MHz rádiós frekve
A magyar rock történetének két legendás koncertfelvételét jelenteti meg vinylen a Moiras Records. A Piramis 1979-es ifiparkos fellépése végre teljes hosszában lesz elérhető, a Hungaria 1980-as bemutatkozó élő műsora pedig először kerül kiadásra.
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el. Több tanulmány is bizonyítja, hogy a term
Minden szabályozott piacra bevezetett értékpapír kibocsátója határidőben közzétette a tavalyi pénzügyi évről készített éves jelentését. A tőzsdei befektetőknek döntéseikhez célszerű a felügyelet honlapján közzétett, az éves beszámolókhoz kötődő könyvvizsgálói véleményeket is áttekinteni - írja az MNB.
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és
Februártól teljesen új marketingkommunikációs stratégiát indított az ALDI, most pedig a tematikus megjelenések is azt üzenik: a vásárlók nemcsak magas minőséggel, hanem alacsony árakkal is találkoznak, ha felkeresik a diszkont kereskedelmi lánc üzleteit. Az új filmeket is a stratégia megalkotója, a Mediator készítette.Az ALDI februárban jelentette
Felemás hangulatban telt a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően azonban Európában óvatos emelkedést láthautnk a tőzsdéken, és délután Amerikában is az emelkedésé lehet a főszerep az Nvidia vártnál jóval erősebb gyorsjelentését követően. Ami a gazdasági eseményeket illeti, nagyobb piacmozgató hatása a délután Amerikából érkező lakáspiaci és m
Videó! A kormány felelőtlennek tartja azokat a nyilatkozatokat, amelyek katonai beavatkozást tartanak szükségesnek Ukrajna területén, mondta Gulyás Gergely.
Körbevette a kínai hadsereg Tajvant, és bejelentés nélkül hadgyakorlatozik; a szakértő szerint ez erős üzenet, és beszélt a kínai katonák partraszállásának lehetőségéről is.
A kriptovaluták pezsgő világában számos kevésbé ismert érme mutat ígéretes növekedési jeleket. A 2024-es bikafutam lendületében a befektetők aktívan keresik
Litvánia, Lettország, Észtország és Finnország aggodalmát fejezte ki szerdán amiatt, hogy Oroszország állítólag egyoldalúan megváltoztatná a közte és több északi állam között húzódó tengeri határokat.
Napjainkban már számtalan olyan gyógymód közt válogathatunk a mozgásszervi panaszok rehabilitációjában, amelyek anélkül támogatják a gyógyulás folyamatát, hogy bármilyen káros mellékhatással járnának. Ezek egyike a kineziológiai szalagok (kinesio tape) alkalmazása.
Az elmúlt évek üzleti tranzakciói nyomán az ország egész területén egyetemes áramszolgáltatóvá válik az MVM július 1-től, ami jelentős informatikai változásokkal is jár, és emiatt június végétől két hétig korlátozások várhatók az MVM ügyintézési csatornáin – jelezte az Indexnek adott interjúban Mátrai Károly.
Nehéz lenne találni olyan várossal kapcsolatos felmérést, amelyet még nem rangsoroltak: a sétálhatóságtól és az élhetőségtől kezdve a leggazdagabbakig és a legnaposabbig végtelen sok lista létezik. De mi a helyzet azokkal a városokkal, ahol a legjobb nyugdíjba vonulni? A Paying Too Much nevű biztosítási weboldal legújabb felméréséből kiderül.
Vízóra-leolvasónak adják ki magukat a trükkös tolvajok, így próbálnak meg idős embereket átverni és kifosztani. Most azonban két bűnözőnek nem volt szerencséje, ugyanis a rendőrök Budapesten elfogták őket.
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az eddigi 76 ezres havi rekordérték immár biztosan a múlté.
Különös jelentősége van a Siemens Energy beruházási programjának, amelynek keretében a vállalat új üzemcsarnokot épített, képzési központot nyitott és napelemparkot is telepített - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Minden szabályozott piacra bevezetett értékpapír kibocsátója határidőben közzétette a tavalyi pénzügyi évről készített éves jelentését. A tőzsdei befektetőknek döntéseikhez célszerű a felügyelet honlapján közzétett, az éves beszámolókhoz kötődő könyvvizsgálói véleményeket is áttekinteni - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
A kormány áttekintette a háborús helyzetet, amely szerintük Ukrajna számára kedvezőtlenül alakul, és a sorozás a kárpátaljai kisebbséget is érintheti. Az Európai Unió Bíróságán több magyar eljárás is folyamatban van. Ezek közül a menekültügyi rendszer miatt hozott korábbi ítélet végrehajtásával kapcsolatban újabb elmarasztaló döntés és pénzbírság v
Mindenki ellenőrizze a választáshoz szükséges okmányai érvényességét, mivel az európai parlamenti és önkormányzati választáson voksolni kizárólag a választás napján érvényes okmányokkal lehetséges.
Amennyiben Szaúd-Arábia nem tesz eleget emberi jogi kötelezettségeinek és nem valósulnak meg a jogi reformok, a FIFA vezetőségének fel kell készülnie arra, hogy megtagadja az országtól a 2034-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.
A közelmúltban három jelentős összegeket érintő sikertörténet is íródott a PEPE mémérmének, illetve főleg a befektetők megfelelően időzített vásárlásának köszönhetően.
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, különleges fejleménynek
Sokan a lábfájdalmat érzik elviselhetetlennek, mások életét a lábzsibbadás, a gyengeség-érzet vagy az égő érzés keseríti meg. De mit lehet tenni ellene?
Személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolni a személyazonosságot, a lakcímüket, személyi azonosítójukat pedig a lakcímkártyával.
Egy Facebook-posztban verbális molesztálással vádolta meg a hatszoros olimpiai bajnok kajakos az egykor szintén ötkarikás aranyérmes, jelenleg edzőként dolgozó Csipes Ferencet, és a jövőben nem hajlandó vele dolgozni.