2024. május 23. csütörtök

máj. 23
13:48
Darázsfészekbe nyúlnak a srebrenicai mészárlásról szóló szavazással (Telex)
Az 1995-ben elkövetett véres mészárlásról az ENSZ Közgyűlésében szavazásra bocsátott javaslat lényege a megemlékezés és a népirtás tagadásának elutasítása. A szerbek viszont hátbaszúrást látnak bele, szerintük az egész szerb népet népirtónak bélyegeznék meg. A boszniai szerbek vezetője, Dodik pedig erre hivatkozva megint Bosznia-Hercegovina szétrob
máj. 23
13:48
Az év kultúrbuliját rendezik a Millennium Házában (Roadster)
Ilyen még nem volt!
máj. 23
13:54
Patikai csalásokra derült fény (Infostart)
Fiktív számlákkal, egyszerre több helyen feltűnő patikussal buktak le gyógyszertárak. Heti 90 órát is dolgozott papíron egy gyógyszerész, és a dokumentumok szerint olykor egyszerre volt több helyen.
máj. 23
13:54
Nem a mostani az első konfliktus Csipes és Kozák között (444.hu)
Kozák átigazolása miatt az elhagyott Csipes anyagi haszonszerzéssel vádolta versenyzőjét 2012-ben.
máj. 23
13:54
Majka ősrégi, Sebestyén Balázzsal közös fotót posztolt: "Remek srác volt. Ki tudja, mi lett azóta vele?" (SzMo)
A kép legalább 15 éves, de az sem kizárt, hogy van 20 is. A fiúk frizurája mindenesetre sokat változott azóta.
máj. 23
13:54
Tovább száguld a Nádudvari (Növekedés)
Közel az egynegyedével növelte nettó árbevételét 2023-ban a Nádudvari Élelmiszer Kft., miközben az eredmény a megelőző évi közel háromszorosára nőtt. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy az általános piaci visszaesés ellenére mindhárom üzletágban sikerült volumennövekedést elérni, valamint a gyártási hatékonyság is javult.
máj. 23
13:54
23 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílik a hátrányos helyzetűek szakmatanulására (Szakmát Szerzek)
A Tatabányai Szakképzési Centrumban tartott sajtótájékoztatón Hankó Balázs bejelentette, hogy 23 milliárd forintos pályázati lehetőség nyílik a szakképzési centrumok számára, melynek célja a hátrányos helyzetűek szakmatanulásának támogatása. A megújult szakképzés, mely a hagyományokra és az innovációra épít, nemzetközi szinten is bizonyít, és fonto
máj. 23
13:54
Nano influencerek stratégiai szerepe az élelmiszeriparban (Digital Hungary)
A digitalizáció korában, amit a gyorsan fejlődő technológiák és a folyamatosan változó fogyasztói preferenciák uralnak, az élelmiszeripar alapvető változásokon megy keresztül. Ennek az átalakulásnak az egyik kulcseleme a közösségi média, amely nemcsak a fogyasztói véleményeket és preferenciákat formálja, hanem ezeknek a változásoknak a fő hajtóerej
máj. 23
13:56
"Aljas vagy és gonosz" – Itt is van a ValóVilág12 első párbaja: ők mérkőznek meg (SzMo)
Megvolt az első kiválasztás, úgy illett, hogy a legkevésbé népszerű villalakó kihívja riválisát. Az már biztos, hogy lány fog távozni a műsorból.
máj. 23
14:00
A NATO-tag Norvégia gyakorlatilag kitiltotta az orosz turistákat (Piac és Profit)
Norvégia tovább korlátozza az orosz turisták bejutását az országba az ukrajnai háború miatt, május 29-től szinte minden beutazást blokkolnak – közölte az északi ország igazságügyi minisztériuma.
máj. 23
14:00
MNB: csak a lakossági hitelezés indult be, a vállalati még nem (Portfolio)
A hitelintézetek vállalati hitelállománya 2,5 százalékkal, háztartási hitelállománya 4,2 százalékkal bővült éves alapon 2024. március végéig – írja friss Hitelezési folyamatok kiadványában az MNB.  Az új vállalati hitelkihelyezések volumene 2024 első negyedévében érdemben elmaradt a 2023. első negyedévi szinttől, a háztartásokkal kötött hitelszerző
máj. 23
14:00
Kiszivárgott: Fico merénylője bocsánatot akar kérni (ATV)
A dokumentum részletesen beszámol arról, hogy Juraj C. miként készült fel a nyitrabányai (Handlová) támadásra. Állítása szerint azt, hogy merényletet követ el a szlovák miniszterelnök ellen, hétfőn döntötte el, de nem akarta őt megölni, kizárólag megsebesíteni.
máj. 23
14:00
Utófinanszírozással vagy szállítói kifizetéssel lehet megkapni az otthonfelújítási támogatást (Bank360 blog)
A június 3-án induló Otthonfelújítási Hitelprogram keretében folyósított kölcsönt és támogatást utófinanszírozással vagy közvetlen szállítói finanszírozással folyósítják a számlák ellenőrzése után. A konstrukció így is nagyon megéri a felújítóknak.
máj. 23
14:00
Szívbemarkoló posztot tett közzé Orbán Viktor (Mandiner)
"Ezért állunk ki a béke mellett és állunk ellen a háborús őrületnek" – írta a miniszterelnök.
máj. 23
14:00
Szoboszlaiék edzőt keresnek, lehet jelentkezni (Forbes)
Versenyképes fizetés, juttatások, remek kilátások – új edzőt keres a Liverpool focicsapata és Szoboszlai Dominik.
máj. 23
14:00
Sokkoló részletek a magyar kajakozóknál kirobbant botrányról: Kozák Danuta szerint "kb. meztelen" volt, amikor Csipes Ferenc verbálisan molesztálta (naphire.hu)
A 37 éves klasszis versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc "erősen befolyásolt állapotban" masszázs közben, amikor ő "gyakorlatilag meztelen" volt, verbálisan molesztálta.
máj. 23
14:02
A "rossz turisták" ellen lázadnak világszerte (Mandiner)
Akik olcsó sört isznak a tengerparton, és otthagyják az üres üvegeket a homokba szúrt csikkekkel együtt – különösen a britekre vannak kiakadva a turistaparadicsomok.
máj. 23
14:06
Dobrev Klára átadta bizonyítékait az ügyészségnek Sulyok Tamásról: "Semmit sem változtat a tényen, hogy Polt Péter mihez kezd a dokumentumokkal" (Blikk)
Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője benyújtotta a Legfőbb Ügyészségnek azokat a dokumentumokat, melyek szerinte bizonyítják, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök egy köztörvényes bűnöző, aki a 2000-es években ügyvédként törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben játszott át magyar termőföldeket külföldieknek pénzért, strómanokon és
máj. 23
14:06
Újabb megrázó felvétel került elő a szingapúri repülőbalesettel kapcsolatban (Infostart)
A felvételen többek közt az látszik, hogy a mentősök hordágyon visznek el egy embert, miközben a többi utas között eluralkodott a pánik.
máj. 23
14:06
Megtévesztők lehetnek a Natur Tanya állításai – versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Natur Tanya Hungary Kft.-vel és a Naturweb Kft.-vel szemben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozások több, a weboldalaikon reklámozott termékkategória esetében is megtéveszt
máj. 23
14:06
Az olimpiai láng útján tervezett támadást egy francia incel (444.hu)
Nőgyűlölet, mentális problémák, olimpia.
máj. 23
14:06
A Ninja Warrior és a Sztárban Sztár tehetsége Amerikában próbált szerencsét (Joy)
Budavári Fülöp nevét sokan megjegyezhették a Ninja Warrior és a Sztárban Sztár műsorok kapcsán, hiszen a tehetséges és jóképű fiatalember riporterként vett részt a két nagysikerű produkcióban.
máj. 23
14:06
Magyar Péter: Tovább vergődik a rogáni propaganda (SzMo)
Szerinte most a TISZA Párt volt alelnökét támadják anélkül, hogy közölnék a cikkekben: amikor átvette a pártot, Deák Boldizsár kilépett belőle. Magyar azt is felidézte, hogy Deák korábban a Fidesz politikusa volt.
máj. 23
14:06
Fotókkal: Dobrev Klára nyilvánosságra hozta a Sulyok Tamás bűnösségét igazoló összes dokumentumot (Nyugati Fény)
Dobrev Klára megosztotta
máj. 23
14:06
Drasztikus lépésre szánta el magát Norvégia: így akarja bosszantani Oroszországot (Mandiner)
A norvég igazságügyi miniszter nem akar oroszokat látni az országában.
máj. 23
14:06
Az egekbe szökhet ezeknek a kriptovalutáknak az árfolyama az Ethereum ETF jóváhagyása után (BitcoinBázis)
Az Ethereum-alapú ETF potenciális jóváhagyása euforikus állapotba hozta a teljes kriptoközösséget. Ahogyan folytatódik a bikapiac, számos altcoin a piaci átlagot
máj. 23
14:06
Alaszka narancssárgává váló folyói mutatják meg, hogy valami nagyon elromlott (Telex)
A felmelegedés miatt a tartósan fagyott talajból az élővizekbe nehézfémek olvadnak ki, amelyek nemcsak színeznek, hanem pusztítanak is.
máj. 23
14:06
Kozák Danuta-ügy: a sportállamtikárság és a MOB elítéli a megfélemlítés minden formáját (Telex)
Azt is írták, hogy Kozák posztjából értesültek az olimpiai bajnokot ért verbális molesztálásról.
máj. 23
14:12
Óriási tévhitre derült fény az elektromos cigarettáról (Menedzsment Fórum)
Az újfajta dohánytermékek, például a hevített dohánytermékek és nikotinos tasakok, valamint az e-cigaretták káros egészséghatásával kevesen vannak tisztában. Pedig nem ártana.
máj. 23
14:12
Romániában épül meg Európa legnagyobb lőporgyára (ProfitLine)
Csaknem négyszázmillió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára - erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő szerdán Bukarestben, a Black Sea Defense and Aerospace (BSDA-2024) elnevezésű nemzetközi hadifelszerelés-kiállítás megnyitóján.
máj. 23
14:12
Comic Con-őrület Budapesten: Rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát (Demokrata)
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
máj. 23
14:12
Letiltották az egyik legnépszerűbb ellenzéki csoportot a Facebookról - Magyar Pétert sejtik a háttérben (Nyugati Fény)
Magyar szólásszabadság, 2024.
máj. 23
14:12
Bemutatkozott az Aszakkör: vármegyei alkotók kiállítása a Váci Mihály Kulturális Központban (Nyíregyháza)
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 42 településének 85 szakköri közössége rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet által mentorált Aszakkör program évadzáró kiállítását a Váci Mihály Kulturális Központban. A pandémia idején alapított kézműves csoportok 18 szakágban mutatkoznak be.
máj. 23
14:18
Környezettechnológiai világkonferencia helyszíne lesz az Egyetemváros (Alternatív Energia)
A Miskolci Egyetem környezettechnológiai kurzusaival és kutatásaival vívta ki a jogot a 18. Európai Aprítási és Osztályozási Szimpózium megrendezésére. A júniusban megvalósuló találkozón öt kontinens 13 országából érkező szakemberek vitatják meg a körforgásos gazdaság eléréséhez elengedhetetlen szakterületnek azokat a legújabb eredményeit, amelyek
máj. 23
14:18
Fokozódhat-e a közel-keleti feszültség az iráni elnök halála után? (Portfolio)
Ebrahím Raíszi halála nem csak Irán jövőjére, de az ország közel-keleti pozíciójára és a térség stabilitására is hatással lehet. Tekintettel arra, hogy a gázai válság tavaly októberi kitörése óta a régió történelmileg szinte példátlan instabilitáson megy keresztül, sokakban felmerült a kérdés, hogy Raíszi kiesése növelheti, vagy csökkentheti a fesz
máj. 23
14:18
Eszkaláció Kína és Tajvan között: Peking büntető hadgyakorlatot folytat Tajvan környékén (ATV)
A kínai hadsereg keleti parancsnokságának közleménye szerint a műveletekben a légierő és a haditengerészet is részt vesz. A tájékoztatásban kiemelték, hogy a hadgyakorlatot "a tajvani szeparatizmus" és "külső beavatkozások" elleni büntetésnek szánják.
máj. 23
14:18
Heidi Klum felszabadította a melleit és nem kér érte elnézést (Glamour)
Miután a cannes-i filmfesztivál első napjaiban egy álomszerű vörös ruhában mutatkozott, Heidi Klum ismét magára vonta mindenki figyelmét a Côte d'Azur-on.
máj. 23
14:18
Navracsics Tibor: Európa élvonalába került a magyar szakképzés (Demokrata)
A területfejlesztési miniszter bejelentette a Veszprémi Szakképzési Centrum négymilliárd forintos fejlesztését.
máj. 23
14:18
Visszakapta működési engedélyét Floridában a Binance, a BNB hamarosan történelmi csúcson (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance számos kihívással nézett szembe az elmúlt hónapokban. A strukturális és jogi hiányosságok rávilágítottál a
máj. 23
14:18
Egy mini elektromos terepjáró lett Vietnám új sztárja (Villanyautósok)
A modell Amerikában is megjelenik, és nem kizárt, hogy Európában is piacra kerül.
máj. 23
14:18
Nem tudom, mit főzzek ma – Pizzás melegszendvics és spárgás quiche (Street Kitchen)
Vendégek a háznál, öröm a háznál. :D De nem kell mindig 7 fogásos vacsorával előállni. Ez a melegszendó és spárgás quiche nagyon fullos, és viszonylag gyorsan el is készülnek. Tuti, hogy ezzel a menüvel is sikert aratsz!
máj. 23
14:24
Korrupció miatt vették őrizetbe az orosz vezérkari főnök helyettesét (444.hu)
Egy hónap alatt ő a negyedik magas rangú vezető, akit bevittek.
máj. 23
14:24
Majka ősrégi, Sebestyén Balázzsal közös fotót posztolt: "Remek srác volt. Ki tudja, mi lett azóta vele?" (SzMo)
A kép legalább 15 éves, de az sem kizárt, hogy van 20 is. A fiúk frizurája mindenesetre sokat változott azóta.
máj. 23
14:24
Megszólalt a Honvéd Sportegyesület is Kozák Danuta zaklatási ügyében: fegyelmi bizottságot állítanak fel (SzMo)
A BHSE azt írja: a lehető legszigorúbb büntetést róják ki arra, akiről kiderült, hogy testileg vagy lelkileg zaklatta bármelyik sportolót.
máj. 23
14:24
Ehető virágok – jégkockába zárva (Agrofórum)
Keresve sem találhatnánk annál egyedibb megoldást, mint a jégkockába zárt, ehető virágok nyújtotta, semmihez sem fogható, üdítő látványt. Az elkészítésük pofonegyszerű, csak tudnunk kell, mely növényeket használhatjuk e célra és melyeket nem.
máj. 23
14:24
Újabb kudarc az FIA-nak, továbbra sincs megoldás az F1 nagy problémájára (Racing)
Az FIA nem kísérletezik tovább legújabb ötletével, amellyel az extrém esős körülményekre szerettek volna megoldást találni
máj. 23
14:24
Zalaegerszegen tart roadshow-t és pályaorientációs napot a Humda (Autószektor)
A közlemény szerint a roadshow célja, hogy a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi élet részévé tegye, és előmozdítsa a zöldátállást, hiszen a zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt. A ZalaZONE járműipari tesztpályán zajló rendezvény küldetése az ismeretterjesztés a hidrogéntechn
máj. 23
14:24
A Gedeon Birtok rozéja nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját (Magyar Mezőgazdaság)
Az izsáki Gedeon Birtok 2023-as cabernet sauvignon rozéja nyerte a Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját.
máj. 23
14:24
"Triplázott" a Siemens Energy (Üzletem)
A Siemens Energy budapesti telephelyén átadtak egy új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot, nyitásra kész a duális képzési központ és a Hipa által kezelt Gyármentő Program keretében megvalósított 1,5 Mw teljesítményű napelempark is üzembe lép.
máj. 23
14:24
Nem a győzelem: Rotary Sportnapot rendeztek az Arénában (Nyíregyháza)
.

Keresés