Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője volt az ATV vendége. Szóba került Sulyok Tamás földügye, az, hogy miért épp most jöttek elő vele, és hogy nem aggódik-e Magyar Péter előretörése miatt.
Fogadjunk, hogy olyan emberekkel dolgozik együtt, akiknek a nézetei politikai és érzelmi töltésű kérdésekben - a közelgő amerikai elnökválasztás, az EP-választás, Gáza, a reproduktív jogok és az éghajlatváltozás, hogy csak néhányat említsünk - erősen eltérnek az Önétől. Ezek bizony kényes témák, de most megmutatjuk, hogyan tud erről úgy kommunikáln
Ha Cipruson jársz, mindenképpen kóstolj bele a helyi gasztronómia remekeibe. És ha mindezt megosztanád itthoni szeretteiddel is, akkor van néhány tippünk, mit hozz haza a szigetről. Na meg arra is, hogy mi az, amit jobb Cipruson hagyni.
A mai világban két dolog különösen nagy népszerűségnek örvend, ha társkeresésről van szó: a Tinder használata és az asztrológia segítségül hívása. A kettő pedig együtt is sokak életében tölt be szerepet, olyannyira, hogy a csillagjegy a második leggyakoribb információ, amelyet a Tinder-felhasználók világszerte hozzáadnak a profiljukhoz. Na de vajon
Tóth Gabi, illetve Pink slágerére mutatja be gyakorlatát a magyar együttes kéziszercsapat a ritmikus gimnasztikázók hazai rendezésű Európa-bajnokságán szombaton.
A fogamzásgátlók számtalan előnye mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a használatukkal járó mellékhatásokat, és az esetleges súlyos szövődményeket sem.
A női fehérnemű elengedhetetlen része a női létnek. Néha szeretjük kényelmes fazonban élvezni az otthoni létet, de olykor jóleső érzés szexi csipkébe bújtatni magunkat. Mindenkinek másképp fest a fehérneműs fiókja, de ha mesélni tudna, ezeket biztos megosztaná rólad…A női fehérnemű elengedhetetlen része a női létnek. Néha szeretjük kényelmes fazonb
Idén már 26. alkalommal rendezték meg az Év Fagylaltja versenyt, amit mindig legalább akkora érdeklődés övez, mint az ország tortájának megválasztását. A szezonindító eseményt ezúttal Kecskeméten tartották, a Magyar Cukrász Ipartestület célja a klasszikus és a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
Az élet nem habostorta és sokszor bizony megrángatja az embert, mielőtt boldog lehetne. Nézzük, hogy a csillagjegyek hogyan küzdenek meg az élet nehézségeivel.
Ugyan a hosszú körmök szépek, sokan inkább ódzkodnak tőlük, vagy nem találják őket elég praktikusnak. Szerencsére a rövidebb manikűrök között is bőven van olyan, ami tökéletes választás nyárra. Ezekről sem hiányozhatnak az élénk színek, a részletgazdag díszítések, vagy a különleges fedőlakkok. Íme a legszebb rövid manikűrünk nyárra.
Az alvászavarok a változókorban sok nő életét nehezítik meg. A szomnológus most elmondja, mit tehetünk azért, hogy nyugodtabbak legyenek az éjeleink, és ezáltal a nappalaink is.
Interjú a Ferencváros immár kilencszeres magyar bajnok kézilabdázójával, aki 36 évesen is erőssége lehetne a párizsi olimpiai csapatnak. Kényes kérdések és válaszok a kaotikus szezonról, edzőváltásról, BL-kiesésről, arról, hogy a Fradihoz vagy a Győrhöz húz-e jobban a szíve, és kimegy-e a Final Fourra.