Ahogy forrósodik az amerikai elnökválasztási kampány, Joe Biden is felgyűri az ingujját és olyan módszerekhez folyamodik, amelyeket eddig nem társítottak hozzá. Biden is be akar szállni a mém-háborúba és az ellenfelet (azaz Donald Trumpot) cikiző montázsokkal próbálja maga mellé állítani a fiatalabb nemzedékek eddig apolitikus tagjait.
Virágzik a mesterséges intelligencia üzletága, a szektor kulcsszereplői pedig már minden területen hozzájárulnak a vállalatok növekedéséhez. Az AI megoldások különösen az ügyfélszolgálat, a marketing, és a mérnöki munka területein bizonyulnak a leghasznosabbnak - számolt be a Business Insider.
Egy szlovák légiközlekedési cég teljesítette a világ első utasszállítását repülő autóval. A Klein Vision az úttörő, amelyet még 2021-ben kezdtek tesztelni, első alkalommal egy 35 perces repülést hajtott végre a nyitrai és a pozsonyi nemzetközi repülőterek között. Az AirCar 2022 januárjában kapta meg a légialkalmassági bizonyítványt. A prototípus az
Lando Norris és George Russell baráti viszonyt ápolnak egymással, de Monacóban a McLaren pilótája felhúzta magát honfitársa helyezkedésén – pedig ő maga volt az, aki szabálytalan manővert hajtott végre.
Német Gábor nagyszerű tempóval folytatták szombat délután a Diósgyőr Rallyt, és Turán Frigyes büntetése után az első helyen fejezték be az ORB második futamának első napját.
Indul a Girls in tech: már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem informatikai és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. A Yettel az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karával közösen ösztöndíjprogramot hirdet Girls in tech néven, amelyre már május 22-től lehetett jelentkezni. A program célja a mobil
Vajon mekkora hozamot tehettek zsebre azok a szerencsések, akik a nagy ingatlanpiaci szárnyalás kezdetén befektetési céllal lakást vásároltak? És mennyire versenyképes az ingatlanbefektetés a jelenlegi környezetben?
Videón, ahogy a miniszterelnök még a polgármester feléje nyújtott kezét sem fogta meg, végül Lázár János mentette a helyzetet. A miniszter megállt és átvette a háborúellenes nyilatkozatot, megígérve, hogy továbbítja majd.
Idén tartotta kétévente megrendezésre kerülő ülését a Berni Unió Prágai Klub bizottsága, amelyet ezúttal a görög exporthitel-ügynökség, az Export Credit Greece (ECG) szervezett. A szakmai fórum apropójából a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében az Exim Magyarország együttműködési megállapodást írt alá a görög partnerszerve
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Magyarország kormánya a vidék gazdasági erejére hajtóerőként tekint a magyar gazdaság megújításában - jelentette ki az agrárminiszter szombaton a hajdú-bihari Bihartordán.
A Bor világnapja – Orbán névnap -, május 25-e jó alkalom arra, hogy emlékeztessen bennünket, a bor nem csupán egy ital, ennél sokkal több, tele hagyományokkal, ízekkel és történetekkel
Dwayne Johnson felesége, a 39 éves Lauren Hashian nemcsak gyönyörű, de végtelenül türelmes asszony is, hiszen képes volt kivárni, amíg híres férje rászánta magát arra, hogy feltegye neki a nagy kérdést.
A Nemzetközi Bíróságnak a rafahi katonai műveletek azonnali beszüntetésére tett felszólítása ellenére az izraeli fegyveres erők (IDF) szombaton is akciókat hajtottak végre a Gázai övezet legdélebbi városában.
Soha senkivel nem találkoztam még, aki ne szerette volna azt az összetéveszthetetlen érzést, amit a hintázás és az azzal járó könnyű lebegés jelent. Ennek talán az lehet az oka, hogy mindanyiunkban felidéződik az az ősélmény, amikor még az anyukánk hasában lebegtünk, a magzatvíz biztonságos közegében.
Charles Leclerc 2021 és 2022 után szerzett ismét rajtelsőséget a Monacói Nagydíjon, mellőle Oscar Piastri rajtolhat a Senna-festésű McLarennel. Max Verstappen hibázott a Q3-ban, de két nagy név már az első szakaszban elbúcsúzott.