2024. május 26. vasárnap

máj. 26
13:12
Közös érdek, hogy a jövő pénzügyi szakemberei a legjobb tudást kapják (ProfitLine)
Új dizájnt kapott a Budapesti Corvinus Egyetem főépületének legnagyobb előadóterme – az MBH Bank és az egyetem hosszú távú együttműködésének jelképeként. A mostantól az MBH Bank brandjét viselő IV-es auditórium közel 400 fő befogadására alkalmas, a legnagyobb egyetemi előadások mellett protokolláris események és szakmai eseménysorozatok helyszíne i
máj. 26
13:12
Nekiment a Teslának egy befolyásos cég (Portfolio)
A Glass Lewis tanácsadó cég azt javasolja a Tesla részvényeseinek, hogy utasítsák el Elon Musk 56 milliárd dolláros fizetési csomagját, amely rekordösszegű juttatást jelentene az amerikai vezérigazgató számára, annak indokolatlanul nagy méretére, a lehívás hígító hatására és a tulajdonosi koncentrációra hivatkozva, miközben figyelmeztettek Musk idő
máj. 26
13:12
"Összecsinálta magát" – beszólt Menczer Tamás a Kdnp-s polgármesternek (SzMo)
Farkas András piliscsabai KDNP-s polgármester áthelyeztet egy "STOP Háború" plakátot az iskola mellől, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig úgy gondolja, Farkas ezzel az ellenzékiek parancsait követi.
máj. 26
13:12
Dobrev emeli a tétet: Megfosztási eljárást kezdeményez Sulyok Tamás ellen (Nyugati Fény)
A csongrádi földmaffiában érintett államfőnek mennie kell.
máj. 26
13:18
A horgászok beállnak egy kormányzati program mögé (Infostart)
A Gondosóra program népszerűsítése, az idősek életminőségének javítása és a róluk való gondoskodás érdekében együttműködési megállapodást kötött a program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ NKft. és a Magyar Országos Horgász Szövetség, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos kezdeményezésére.
máj. 26
13:18
Jennifer Aniston hamarosan férjhez megy? Minden jel erre utal! (Glamour)
Jennifer Aniston az aranyos szomszédlány típus, akinek Rachel szerepe az évekig futó Jóbarátok sorozatban hozta meg a világhírt, szerepeiért sok filmes díjat söpört be, és akit a legtöbb férfi szívesen választana partnerének.
máj. 26
13:18
Európába érkezik az autópiac megtestesült rémálma (Mandiner)
Egy kínai madártól rettegnek az Európai Unióban és az Egyesült Államokban is. A BYD Seagull már 20 ezer euró/dollár alatt kapható lesz, ezzel pedig a vállalat valóra válthatja álmát, a villámgyors piactarolást.
máj. 26
13:18
Húszéves a Bmw Group Magyarország (Autószektor)
A BMW Group leányvállalatként működő, 2004. május 3-án elindult képviselet főtevékenysége a BMW és MINI modellek importálása és értékesítése volt, de eredeti alkatrészek, felszerelések behozatalával és forgalmazásával is foglalkozott, valamint finanszírozási szolgáltatásokat is nyújtott ügyfelei számára. 2006 január 1-vel a BMW Motorrad márka is cs
máj. 26
13:18
Ez már elképesztő! 6-7 órát kellett várniuk a mentőre a budapestieknek (Nyugati Fény)
Hogy fordulhat ez elő?
máj. 26
13:18
Durva részletek: Magyar Péter hívei megrongálták a kávézót, amiről Magyar azt állította, nem akarta beengedni őket (naphire.hu)
Az üzemeltető azt is kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz a történtek miatt.
máj. 26
13:18
Innen tudhatod, melyik hajszín áll a legjobban (Bien)
Ha szeretnénk megváltoztatni a külsőnket, akkor az egyik leghatékonyabb megoldást frizuránk megváltoztatása jelenti. A megfelelő hajszín kiválasztása azonban nem egyenlő azzal, hogy rábökünk egy színre a színskálán. Lássuk, hogyan választhatunk magunknak olyan hajszínt, ami biztosan jól áll majd!
máj. 26
13:24
Annyit hazudott a TV2 Juhász Péterről, hogy a politikus 1 óra 45 perces videót tudott összevágni csak az elhangzott helyreigazításokból (444.hu)
8 év alatt nem tudta kikényszeríteni, hogy a kormány bulvártévéje végrehajtsa a jogerős ítéletet.
máj. 26
13:24
Egy tragikus közös pontja is van a két pilótának, akik a tengerbe zuhantak a monacói F1-es futamon (Racingline)
Ezen a napon van Alberto Ascari és Paul Hawkins halálának évfordulója, akik egyaránt megúszták, hogy a monacói tengerbe estek.
máj. 26
13:24
Egy banális sebből is lehet lábamputáció, ha erre nem figyel (EgészségKalauz)
Az érbetegségek a lábamputációk több mint 80%-áért felelősek.
máj. 26
13:30
Így néz ki most az Indul a bakterház forgatási helyszíne, szörnyű állapotban vannak a megmaradt épületek (Promotions)
A magyarok kultfilmjének rengeteg emlékezetes pillanata volt, szívesen gondolunk vissza rá.
máj. 26
13:30
Megdöbbentő információ derült ki Magyar Péter pártjáról, megkérdeztük őket, mit gondolnak róla (Mandiner)
Egy sajtóban megjelent cikk a piramisjáték-botránnyal hozta összefüggésbe a Tisza Pártot.
máj. 26
13:30
Portugáliában is befektetnének a holland mezőgazdászok (Magyar Mezőgazdaság)
A holland vállalkozások egyre inkább érdeklődnek a portugál mezőgazdaság iránt.
máj. 26
13:30
A legfurcsább spagettiszószt arról nevezték el, aki be akarta tiltatni a tésztát Olaszországban (Telex)
A fasiszta propaganda sok mindent el akart törölni, még a tészta intézményét is. Bár ez nem sikerült, a kísérlet körüli botrányok eredménye egy minden addiginál különlegesebb tésztaszósz lett.
máj. 26
13:30
Összefüggés mutatható ki a születési testsúly, a terhességi szövődmények és a fogzománc hibák között (FogorvosKereső.hu)
A fogzománc rendellenességeinek kialakulását a legújabb kutatás szerint a terhesség alatt bekövetkező események is befolyásolhatják.
máj. 26
13:30
Szép eredménnyel zárult a Richter Egészségváros Szerencsen - csontsűrűségmérővel lesznek gazdagabbak (EgészségKalauz)
Első alkalommal érkezett Szerencsre a Richter Egészségváros, ahol a Rákóczi úton és a várkertben gyűjthették az adománypontokat a résztvevők a helyi egészségügyi intézmény számára.
máj. 26
13:36
Schobert Norbi: "Én még voltam egy évet sorkatona" (Blikk)
Schobert Norbert részt vett a honvédelem napi ünnepi rendezvényeken, és azt is elárulta, miért tölti el nosztalgiával, ha egyenruhások közé kerül.
máj. 26
13:36
Marine Le Pen azt üzente Giorgia Meloninak (HírTV)
Együtt győzünk Európában, nem halaszthatjuk el a mostani lehetőséget – hangoztatta Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője a Corriere della Sera című olasz napilapban politikai egységet szorgalmazva az olasz jobboldalt vezető Giorgia Melonival vasárnap.
máj. 26
13:36
Nem csitulnak az indulatok az állkapocscsonttöréssel járó szegedi baleset után, megszólalt a veszprémi "bűnös" (Mandiner)
A férfi kézilabda bajnoki döntő első mérkőzésén történt sérülés után Ligetvári Patrik elmondta, sajnálja az esetet, de szerinte ez benne van a sportban.
máj. 26
13:42
Megszólalt a megvádolt magyar válogatott kézilabdázó Bombac sérülése kapcsán (Infostart)
Ligetvári Patrik, a Veszprém válogatott kézilabdázója úgy fogalmazott: mindig törekedett a tiszta játékra, és nagyon sajnálja, hogy sérülést okozott a szegedi Dean Bombacnak a férfi kézilabda NB I döntőjének első, pénteki mérkőzésén.
máj. 26
13:42
Kínának kémkedett egy volt CIA-ügynök (Portfolio)
Alexander Yuk Ching Ma, egykori CIA-tiszt, aki az 1980-as években szolgált, bűnösnek vallotta magát abban, hogy 2001-ben egy társával együtt titkos amerikai nemzetvédelmi információkat adott át Kínának, cserébe több tízezer dollárért - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium, számolt be róla a CNN.
máj. 26
13:42
Orbán Viktor: A hinta az valami, a csúszdában nincs kockázat (SzMo)
Gyerekek kérdéseire válaszolt a magyar miniszterelnök, ahol azt is elárulta, szerette-e az ovis alvást, de kiderül az is, mi volt a legnagyobb csínytevése.
máj. 26
13:42
Év végére felépülhet Robert Fico (Telex)
A Smer parlamenti képviselője, Ján Richter szerint minimum féléves rehabilitáció vár a meglőtt szlovák miniszterelnökre.
máj. 26
13:42
Bestiálisan meggyilkolták az eltűnt nyolcéves kislányt (naphire.hu)
Rokonához indult el kíséret nélkül péntek este, de végül sem a rokonhoz nem érkezett meg, sem haza nem ment.
máj. 26
13:44
Hadházy: "Úgy tűnik, Szijjártó Péter állandó testőreként dolgozik az a százados, aki el akarta vetetni a Telex kameráját (SzMo)
A független képviselő szerint "hatáskörét messze túllépve cselekedett a százados. Ha erre (a kamera elvételére) Szijjártó utasította, akkor nyilvánvalóan hivatali visszaélést követett el."
máj. 26
13:48
EP-választás: jöhet a földindulás, de a teljes fordulat elmarad Brüsszelben (Portfolio)
A közelgő európai parlamenti választások jelentős változást hoznak az Európai Unió pártpolitikai szintjén, és az Euronews legfrissebb nemzetközi kutatása szerint a konzervatív erők erősödnek meg a leginkább. A felmérés szerint a jobbközép, az ultrakonzervatív és a szélsőjobboldali pártok vezetnek a főbb uniós országokban, míg a liberális-demokraták
máj. 26
13:48
Egyre népszerűbb az e-recept (Mínuszos)
Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. A Semmelweis Egyetem (SE) Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felmérése szerint 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat,
máj. 26
13:48
Marine Le Pen Giorgia Meloninak: "Együtt győzünk Európában" (Demokrata)
Nem halaszthatjuk el a mostani lehetőséget – hangoztatta a francia politikus.
máj. 26
13:48
Jean Hilliard 1980-ban megfagyott, de túlélte (Helló Magyar)
Jean Hilliard 1980-ban túlélte, ahogy megfagyott, majd hihetetlen gyorsasággal felépült.
máj. 26
13:48
Először nyert magyar nő érmet egyéniben ritmikus gimnisztika-Eb-n (Telex)
Pigniczki Fanni abszolút egyéni csúccsal lett második a budapesti versenyen.
máj. 26
13:48
Újra elérhető a Bitcoin fehérkönyve (KriptoMagazin)
A Cobra, a Bitcoin.org weboldalt működtető névtelen csapat újra feltöltötte a Bitcoin whitepaperét a platformra, miután Craig Wright nem tudta bizonyítani a bíróság előtt, hogy ő Satoshi Nakamoto, a kriptopénz zászlóshajójának álnéven ismert megalkotója. Márciusban az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, hogy Wright nem Satoshi, és a
máj. 26
13:48
Ilyen a szexualitásod horoszkópod szerint – avagy erre van szükséged az ágyban (Bien)
Az, hogy mire vágysz az ágyban, nagyon sok összetevős kérdés, hiszen az életünk számos szegmense befolyásolja igényeinket – még a horoszkópod is ilyen!
máj. 26
13:54
Sokan nem fognak örülni: drámai változás a Google Hírekben (Piac és Profit)
Április 25-től változás lépett életbe a weboldal tulajdonosoknak. Az eddig megszokott módon már többé nem vehető fel új kiadvány a Google Hírek kiadói központba (a Google Publisher Center-be).
máj. 26
13:54
Mit tehetünk tyúktetű ellen? Itt a megoldás! (Agroinform)
Fontos a megelőzés és az időben történő kezelés.
máj. 26
13:54
Szabadon szívnak (Demokrata)
A hazai balliberális ellenzék mély válságát Kovács Gergelynek, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökének hegyvidéki térnyerése is mutatja.
máj. 26
13:54
Újabb magyar sikerek a szumó Európa-bajnokságon! (Mandiner)
Hat érmet szereztek a magyar fiatalok a görögországi Loutrakiban zajló szumó Európa-bajnokság szombati napján.
máj. 26
14:00
Tovább fogunk élni, de ennek meglesz az ára (Infostart)
Komoly társadalmi változásokat kényszerít ki a fejlett országokban az emberek megnövekedett élettartama – állítja egy brit könyv. Tovább kell majd dolgoznunk és fel kell készülnünk a nyugdíjrendszer átalakítására.
máj. 26
14:00
Az 5 legfontosabb ok, amiért Európába költözött az Egyesült Államokból egy férfi a családjával (Sassy)
5 ütős érv, amivel nem lehet vitatkozni.
máj. 26
14:06
Már Fico visszatéréséről beszélnek a szlovák sajtóban (Blikk)
Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota javul - ezt nyilatkozta Estok belügyminiszter, ám hogy mikor állhat munkába, erről még nem osztottak meg az illetékesek információt. Informálisan az derült ki, Fico "megpróbál minél hamarabb visszatérni"
máj. 26
14:06
Baljós előrejelzés érkezett az olajpiacról (Portfolio)
Bár a British Petroleum vezérigazgatója korábban azt állította, hogy a globális olajkereslet elérte a csúcsot, a 2023-as adatok ezt megcáfolták - ráadásul több tényező is abba az irányba mutat, hogy az olajfogyasztás még hosszú ideig domináns maradhat a világgazdaságban, írta meg Pletser Tamás, az Erste energetikai elemzője.
máj. 26
14:06
Még a Kreml is nyitva áll a turisták előtt – a Tiltott Város, avagy a kínai hatalmi elit búvóhelye (ATV)
Peking császári központja felett terül el a Jingshan, vagyis a Szén-hegy, amelynek pagodájából csodálatos kilátás nyílik a városra. Itt található Zhongnanhai, vagyis Kína politikai központja is.
máj. 26
14:06
Elvett győzelmét is magának számolja a szezonját újabb sikerrel megmentő Da Costa (Racingline)
A Porsche győzelmével ért véget a Sanghaj ePrix második futama a Formula E-ben, így immár a nemrég még az állásáért küzdő Antonio Felix da Costa rendelkezik a legtöbb győzelemmel a szezonban, legalábbis saját számításai szerint.
máj. 26
14:06
Még annál is nagyobb bajban van Ukrajna, mint gondoltuk (naphire.hu)
Titkosszolgálati jelentések szerint nagyon nagy a baj, nem várható, hogy Kijev vissza tudja venni a kezdeményezést.
máj. 26
14:12
Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH a napokban (ProfitLine)
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari termelői árakról és a szolgáltatások külkereskedelméről közöl adatokat.
máj. 26
14:12
Óriási kutatás indult: így hasznosítanák az elektromos autókat a háztartásokban (Autószektor)
Az innovatív nemzetközi V4Grid projekt közel 2,4 millió eurós támogatást kapott az Interreg Central Europe programban. Ezt az ambiciózus kezdeményezést egy 11 partnerből álló konzorcium viszi véghez, amely különböző iparági szereplőket tömörít magába, úgy mint: energetika, autóipar, töltőberendezés gyártó, jog, szoftver fejlesztő, mesterséges intel
máj. 26
14:12
Szabályozás a BNPL piacon (Fintech)
Új szabályoknak kell megfelelniük az amerikai BNPL szolgáltatóknak a Fogyasztói Pénzügyi Védelmi Hivatal döntése nyomán.

Keresés