Ismét párbeszédet szorgalmazott Tajvan és Kína között a sziget elnöke vasárnap, nem sokkal a kínai hadsereg Tajvan körüli "büntető hadgyakorlatának" befejezését követően.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 757,89 pontos, vagyis 1,11 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárta a hetet. Bár a héten a pünkösd miatt csak 4 kereskedési napot tartottak, a részvénypiac összforgalma 49,841 milliárd forintról 59,450 milliárd forintra nőtt heti összevetésben. A vezető részvények ve
Nem volt olyan rég, amikor az autómegosztás és a különböző közösségi mobilitási szolgáltatások felkapott témát jelentettek az autószalonokon. Azonban a több cégcsoportot egyesítő Software République már ennél is tovább menne: szerintük új U1st Vision koncepciójuk már azt a jövőt vetíti előre, amikor nem mobilitási szolgáltatásokról, hanem mobilis s
"Az ember oly mértékben szétforgácsolódik a mások életében való részvétel és a velük való azonosulás során, hogy végül kiüresedik a saját létezése" – figyelmeztetett 1983-ban Rollo May, a pszichológiatörténet egyik jelentős alakja, akinek végre magyarul is jelent meg kötete. Pedig hol volt még a közösségi média vagy a streaming?
A műsorban a kormányfőt a Fico elleni merényletről, a háborúról, az európai gazdaságról, a sorkatonaságról, illetve az új világrendről is kérdezik. De az adásban az orosz-ukrán háború kapcsán szóba kerül a "győzelemhez" vezető európai stratégia, az amerikai-kínai versengés, illetve az Európai Unió jövője is.
Aki foglalkozott már önismerettel, járt terápián, vagy van/volt valamilyen mentális problémája, az tisztában van vele, hogy ami egyszerűen hangzik, az a valóságban jóval nehezebb. És ez már az első pillanattól kezdve így van, amikor tudatosul az emberben, hogy valami nincs rendben. Ezt követően pedig ahogy egyre halad előre, még nehezebb, összetett
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a bőrrák kialakulásának kockázatát kizárólag a napozással, szoláriumozással kapcsoljuk össze. Azonban ez tévhit, számos tényező növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát, és némelyikről bizonyosan még nem is hallottál. Mutatjuk is, melyek ezek!
A Grand Soleil Blue teljesen újrahasznosítható, 10 méteres, gyors és vagány hétvégi hajó, amely idén nyáron kerül forgalomba. A Grand Soleil vezetősége egy hosszas düsseldorfi sajtótájékoztató végén hozta nyilvánosságra a bombaként ható hírt, hogy már megtervezték a Grand Soleil Blue-t. A 10 méteres vitorlás az első olyan jacht, amelyet úgy tervezt
Gwyneth Paltrow-nak még 2006-ben született fia a Coldplay frontemberétől Chris Martintól, akire döbbenetes hasonlít a hamarosan felnőtt korba lépő Moses.
Úgy tűnik, a Bridgerton minden évadában egy új nemesi rangot ismerhetünk meg. Voltak már hercegek és hercegnők, vikomtok és vikomtnők, most pedig grófok és egy márki érkezett. De mit jelentenek pontosan ezek a címek?Anglia egyes társadalmi köreiben a nemesi rang mindent jelent. A nemesi rang sokkal több, mint az, hogy mennyi földet birtokolsz, dikt
Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek - közölte az MVM csütörtökön.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szerdától, vagyis május 22-től átmeneti humánerőforrás hiány miatt leállt a Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban az akut mellkassebészeti ellátás - írja Kunetz Zsombor szakorvos a Facebookon. A leállás előreláthatóan május 27. hétfőig tart, vagyis holnapig.
Szinte folyamatosan verték és kínozták az ukrán hadifoglyokat az orosz fogságban. Erről számolt be Olekszij Anulja egykori ukrán sportoló, aki tíz hónapot töltött hadifogságban, ahol – elmondása szerint – patkánnyal és penésszel táplálkozott, mert nem adtak enni. Az éhezés miatt 40 kilót fogyott.
Megkezdődik a zöldítés a Lánchíd és az Erzsébet híd között, 195 millió forintból, jelentette be Karácsony Gergely. A közutat nem zárják le a fejlesztés miatt.
Megfontolja a kivonulást Romániából az E.ON energiaszolgáltató - jelentette ki Leonhard Birnbaum, a vállalat vezérigazgatója az Athénban zajló Eurelectric Power Summit 2024 konferencián.
Újra szabad emberként élheti a mindennapjait Aurelio. Több mint három hónap házi őrizet után ugyanis vasárnap délelőtt lekerült a nyomkövető a lábáról, ezzel megszűnt a reintegrációs őrizete. Információink szerint a "szabadulása után" első útja a magyar tengerhez vezet.
Magyarország és a Koreai Köztársaság között 35 éve kezdték meg a diplomáciai kapcsolatok felvételét. A szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának konferenciáján idézték fel a két ország együttműködéséhez vezető lépéséket, a diplomáciai kapcsolat fennállásának mérföldköveit és eredményeit.
Fotó: Ferrari A 26 éves monacói pilótának ez az idei első, pályafutása hatodik futamgyőzelme az F1-ben. Leclerc karrierje során harmadszor indult az első helyről Monacóban, de most először tudott nyerni ott, illetve csaknem két év szünet után diadalmaskodott ismét F1-es versenyen, ugyanis legutóbb ez 2022. július 10-én sikerült neki Ausztriában. A
Számos fürdő, strand, wellness létesítmény található országszerte, ezeknek viszont csak egy kisebb része tudja megszerezni a gyógyfürdő, még kevesebb része a gyógyhely minősítést. Magyarország legújabb gyógyfürdője május 21-től a berettyóújfalui…
Benne vagyunk egy olyan folyamatban, amelyről 10 évvel talán úgy beszélnek majd, mint a harmadik világháború előeseményeiről - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube csatornáján.
Zsibongó gyereksereg lepte el a Hűvösvölgyi Gyermekvasutat május utolsó vasárnapján, Gyereknapon. Az egyik legkülönlegesebb jármű, amivel ma utazni lehetett, a teljesen átalakított, felújított és villamosított Mk48-as mozdony volt.
A Titanic elsüllyedése a világtörténelem leghíresebb tengeri katasztrófája, ami több mint ezerötszáz halálos áldozatot követelt. Most egy szimuláció azt is megmutatja, hogy a tragédia még annál is rémisztőbb lehetett, mint ahogyan azt, különösen James Cameron Titanic mozija óta eddig gondoltuk.