A Rockefeller-örökösök pénzt és energiát nem kímélve indítottak már több mint 30 pert az Egyesült Államokban a fosszilis tüzelőanyag-ipar, különösen az Exxon ellen, hogy rávegyék őket a klímavédelmi szempontok figyelembevételére, miközben a család saját történelmi összeköttetéseit is felhasználják e harcban - számolt be róla a Világgazdaság.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Személykocsi és motorkerékpár rohant egymásba Vecsésen, a Fő úton. A kétkerekű jármű ki is gyulladt. A balesethez a főváros tizenkilencedik kerületének hivatásos tűzoltói vonultak. A raj eloltotta a teljes terjedelmében égő motort. A helyszínre mentő is érkezett. A baleset akadályozza a 4-es főút forgalmát. To
Péntekre jég borította a mexikói Puebla városát, volt olyan terület is, ahol derékig ért a jég. Ezidő alatt a kinti hőmérséklet meghaladja a 45 Celsius-fokot, a jégborította kisvárosban jelenleg is 32 fokot mértek.
A rajt utáni hatalmas kalamajkát követően eseménytelen futamot láthattunk Monacóban, de ezt aligha bánta Charles Leclerc, akinek összejött a hőn áhított siker a hazai pályán. Mellette Oscar Piastri és Carlos Sainz állhatott fel a dobogóra.
Nyolc új, elektromos meghajtású, a napokban szolgálatba állt céljármű teszi immár teljessé a budapesti közműtársaság FKF köztisztasági divíziójának környezetbarát flottáját.
Makacs és elviselhetetlen viszketés, égető fájdalom, rosszul álcázott kínos vakarózás - ki ne ismerné a gombás fertőzés kínzó tüneteit? Statisztikai adatok szerint minden negyedik ember szenved rendszeresen visszatérő gombás megbetegedésben, a reklámok hatására általában különféle csodakrémektől és kenőcsöktől várva a gyors és tartós megoldást.
Állandó rohanás, túlhajszoltság, megfelelni akarás, a stressz: szervezetünk különféle betegségekkel figyelmeztet minket: ideje változtatnunk! Ha nem tesszük, a menedzserbetegség minket is utolérhet.
A Hamász iszlamista terroszervezet négy hónap után ismét rakétákkal lőtte Tel-Avivot Rafahból. Vasárnap kora délután ismét megszólalt a légiriadó Izrael központi részén, Tel-Avivban és környékén s az attól északra fekvő Saron-vidéken. A jelentős rakétatámadást a Gázai övezet déli részéből, Rafahból indította a Hamász. Izrael hetek óta offenzívát fo
Lewis Hamilton elsősorban a csak George Russell által használt új első szárnynak tudta be, hogy alulmaradt a monacói időmérőn csapattársával szemben. De a hírek szerint a döntést nem a Mercedes hozta meg.
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Kereken 60 évvel ezelőtt, 1964. május 26-án született Leonard Albert "Lenny" Kravitz, amerikai énekes-dalszerző, producer, színész és rendező, a rocktörténet egyik emblematikus alakja. Nemcsak a dalaival, hanem a magánéletével is sokat foglalkoznak a rajongói – Kravitz ugyanis érdekes egyéniség, nem mindennapi életúttal.
Oroszország újabb csapatokat von Ukrajna határához, Harkivtól 90 kilométerre – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a világ vezetőihez intézett videoüzenetében. "Oroszország az egyetlen forrása az agressziónak, és folyamatosan igyekszik kiterjeszteni a háborút. Épp most védjük magunkat innen hatvan kilométerre egy újabb orosz offenzívak
A magyar oktatási rendszer uniós összehasonlításban sem szerepel jól. Míg a legtöbb európai országban csökken a korai iskolaelhagyók aránya, itthon emelkedik – derül ki egy frissen megjelent kutatásból.
Azahriah Puskás-triplájának második napján már nem kellett noszogatni a közönséget. Az énekes is több monológot eresztett el, és arról is beszélt, miért nincs politizálás a koncerten.
A Manchester United az első félidőben átmenetekből rendkívül hatékonyan került a Manchester City védelme mögé, és ha az első gólhoz kellett is Josko Gvardiol és Stefan Ortega hathatós támogatása, nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül vitte volna haza az FA-kupa-győzelemért járó serleget. De miért nyerhetett Erik ten Hag csapata? És vajon megmenti a hol
A csillagjegyed útmutatásával nem csak azt derítheted ki könnyen, milyen pasival jönnél ki a legjobban, de akár a találkozótok tervezésében is segítséget nyújthat. Ha legközelebb nem tudjátok, milyen közös programot szervezettek, vess egy pillantást randi horoszkópunkra, hogy igazán személyre szabott lehessen a találka!
Mivel a Bitcoin az ether ETF-ek SEC általi jóváhagyását követően zuhan, a piaci elemzők szorosan figyelik a következő kulcsfontosságú szinteket. A Bitcoin árfolyam-előrejelzése potenciális bullish trendre utal. Ebben a cikkben megnézzük a kulcsfontosságú támasz- és ellenállási szinteket, betekintést nyújtva a Bitcoin jövőbeli mozgásaiba a változó s
Egy átlagosan kereső magyar házaspár elméletben akár a 70 millió forintot meghaladó összegű piaci lakáshitelt is felvehet, derül ki a money.hu friss kalkulációjából, amely a KSH által ma közzétett átlagkereseti adatok alapján készült. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) szabályai szerint 600 ezer forintos nettó családi jövedelem felett
Kulcsár Edina babája hamarosan megérkezik, az egykori szépségkirálynő pedig nem is lehetne izgatottabb. Ám elárulta, hogy a folytonos boldogságot olykor-olykor megfűszerezi egy kis kimerültség és feszültség.
Miközben a személyi jövedelemadóból, valamint a járulékokból ömlenek idén a költségvetésbe a bevételek, addig az áfabevételek eddig nem tudtak helyreállni 2024-ben sem - olvasható ki a Pénzügyminisztérium részletes áprilisi államháztartási jelentéséből. Mindez arra utal, hogy az idei erőteljes bérkiáramlás az szja-bevételeket megtolja, viszont a la
A hősök adósai vagyunk, de ezt az adósságot nem elsősorban emlékművekkel kell megfizetnünk, hanem azzal, hogy megvédjük mindazt, amiért az életüket adták: a szabad és a sorsáról maga döntő Magyarországot – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, az 52-es hősi parcellánál. A magyar hősök e
A világ egyik legkisebb állandó közlekedési kiállítása nyílt meg a híd pesti hídfőjénél. Könnyed hídtörténelem és szédülős VR-élmény az évtizedekig elzárt épületben.