Nem először hallom azt a kijelentést, hogy mindenki annyi nyugdíjat kaphat, amennyi tb-járulékot befizet. A másik rémhír, hogy már jövőre sem fognak senkinek nyugdíjat fizetni, aki pedig még nem nyugdíjas, ne is számítson rá, hogy az lesz. Megmondom őszintén, az agyamra mennek ezek a "hülyeség"-ek, ezért szeretnék tájékoztatót kérni, hogy megmutath
Hat utas és a személyzet hat tagja sérült meg a Qatar Airways Dohából Dublinba tartó QR107-es járatán, amikor a Boeing 787 Dreamliner repülőgép erős turbulenciába került Törökország felett. A Dublin…
Az MBH Bank 160 hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyermeket látott vendégül gyermeknap alkalmából a művészeti alapítványának kiállítóterében, amely eseményen a fiatalok a tárlatvezetés során tekinthették meg a Hungarian Art & Business (HAB) legújabb kiállítását.
Ismét párbeszédet szorgalmazott Tajvan és Kína között a sziget elnöke vasárnap, nem sokkal a kínai hadsereg Tajvan körüli "büntető hadgyakorlatának" befejezését követően.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 757,89 pontos, vagyis 1,11 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárta a hetet. Bár a héten a pünkösd miatt csak 4 kereskedési napot tartottak, a részvénypiac összforgalma 49,841 milliárd forintról 59,450 milliárd forintra nőtt heti összevetésben. A vezető részvények ve
Hétfőn sok napsütésre, nyárias időre számíthatunk. A délután megnövekvő gomolyokból elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Gyenge marad a szél. 24 és 30 fok közé melegszik a levegő.
Nem volt olyan rég, amikor az autómegosztás és a különböző közösségi mobilitási szolgáltatások felkapott témát jelentettek az autószalonokon. Azonban a több cégcsoportot egyesítő Software République már ennél is tovább menne: szerintük új U1st Vision koncepciójuk már azt a jövőt vetíti előre, amikor nem mobilitási szolgáltatásokról, hanem mobilis s
A magyar válogatott vasárnap három szettben legyőzte a házigazda luxemburgiakat, így négy mérkőzés után is hibátlan a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében.
A szokatlan párosításokkal, fura alapanyagokkal készült ételek megalkotása rendkívül szórakoztató tud lenni. Néhány ilyen kísérletről bebizonyosodik, hogy jól működik, néhányról viszont kiderül, hogy nem a várt módon állnak össze az ízek és a textúrák. De a konyhaművészet végül is erről szól: kísérletezésről, próbálkozásról.
"Az ember oly mértékben szétforgácsolódik a mások életében való részvétel és a velük való azonosulás során, hogy végül kiüresedik a saját létezése" – figyelmeztetett 1983-ban Rollo May, a pszichológiatörténet egyik jelentős alakja, akinek végre magyarul is jelent meg kötete. Pedig hol volt még a közösségi média vagy a streaming?
A műsorban a kormányfőt a Fico elleni merényletről, a háborúról, az európai gazdaságról, a sorkatonaságról, illetve az új világrendről is kérdezik. De az adásban az orosz-ukrán háború kapcsán szóba kerül a "győzelemhez" vezető európai stratégia, az amerikai-kínai versengés, illetve az Európai Unió jövője is.
A Southampton 1-0-ra legyőzte a Leeds Unitedet az angol másodosztály (Championship) rájátszásának döntőjében, a Wembleyben, így a Leicester City és az Ipswich Town mögött a "Szentek" jutottak a Premier League-be.
Aki foglalkozott már önismerettel, járt terápián, vagy van/volt valamilyen mentális problémája, az tisztában van vele, hogy ami egyszerűen hangzik, az a valóságban jóval nehezebb. És ez már az első pillanattól kezdve így van, amikor tudatosul az emberben, hogy valami nincs rendben. Ezt követően pedig ahogy egyre halad előre, még nehezebb, összetett
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a bőrrák kialakulásának kockázatát kizárólag a napozással, szoláriumozással kapcsoljuk össze. Azonban ez tévhit, számos tényező növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát, és némelyikről bizonyosan még nem is hallottál. Mutatjuk is, melyek ezek!
A Grand Soleil Blue teljesen újrahasznosítható, 10 méteres, gyors és vagány hétvégi hajó, amely idén nyáron kerül forgalomba. A Grand Soleil vezetősége egy hosszas düsseldorfi sajtótájékoztató végén hozta nyilvánosságra a bombaként ható hírt, hogy már megtervezték a Grand Soleil Blue-t. A 10 méteres vitorlás az első olyan jacht, amelyet úgy tervezt
Gwyneth Paltrow-nak még 2006-ben született fia a Coldplay frontemberétől Chris Martintól, akire döbbenetes hasonlít a hamarosan felnőtt korba lépő Moses.
A magyar miniszterelnök a Patrióta vendége volt, Orbán Viktor hangsúlyozta: minél stabilabb a magyar kormány, minél egyértelműbb a magyar emberek álláspontja, annál több esély van arra, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból.
Úgy tűnik, a Bridgerton minden évadában egy új nemesi rangot ismerhetünk meg. Voltak már hercegek és hercegnők, vikomtok és vikomtnők, most pedig grófok és egy márki érkezett. De mit jelentenek pontosan ezek a címek?Anglia egyes társadalmi köreiben a nemesi rang mindent jelent. A nemesi rang sokkal több, mint az, hogy mennyi földet birtokolsz, dikt
Takács Boglárka saját országos csúcsát megjavítva, 11.11 másodperces eredménnyel megnyerte a női 100 métert vasárnap, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén.
Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek - közölte az MVM csütörtökön.