Péntek délutánig kell leadni az ajánlásokat. Kiderül, hogy ki tudta megugrani az első akadályt, azaz kinek sikerül 20 ezer aláírást összegyűjtenie időben.
Több éve sok ezren nyomoztak lelkesen egy 17 másodperces, slágeres dalrészlet eredete után. A kutatómunka végre eredménnyel járt, egy 1986-os pornófilm volt az ősforrás.
A felmérés szerint a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetséget még nem érte utol a Tisza Párt, három nagy politikai tömb alakult ki bő egy hónappal a választások előtt.
Az egészségügy ellenőrzését a betegközpontú ellátás hatékonyabbá tétele érdekében, szakszerűségi és hatékonysági célok alapján végzik, áttekintik az állami fenntartású intézményeknél és szolgáltatóknál a betegjogok biztosítását, a betegvárakozást és a várólisták kialakulásának okait, valamint az állam által biztosított anyagi források hatékony felh
Úgy tűnik, hogy az e-cigi sem jobb mint a hagyományos dohánytermékek. most éppen veszélyes anyagokat találtak azok vizeletében, akik rendszeresen szívnak e-cigarettát.
Lengyelország jobbat érdemel egy olyan vezetőnél, akiben nincsen semmi tisztelet a sajtó, az igazság és a politikai ellenfél iránt. Kohán Mátyás írása.
Borbás Gáspár szerezte a Fradi és a magyar-válogatott első gólját, és ő volt hazánkban az első doktor labdarúgó. Dédunokája, Borbás Barna írt róla könyvet, s most mesélt lapunknak.
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
Mennyire ismerjük a Z-generációt? Mi jellemzi a lelkivilágukat? Hogy állnak a munkához? És mitől fognak ránk tényleg odafigyelni? Rónyai Júlia Bereczki Enikő generációs és ifjusági szakértővel beszélget.
Az elmúlt másfél évben a használt elektromos és hibrid autók ára jóval gyorsabban és nagyobb mértékben csökkent, mint a belsőégésű motorral ellátott modelleké.
Nagy a nyomás a hazai agráriumon, a magas infláció ugyanis a beszerzési és eladási árakba egyaránt beépült. Az ennek hatására visszaeső kereslet kompenzálására ajánlott lehet újragondolni, kiszélesíteni a termékkínálatot, illetve új piacokat kiépíteni, bővíteni – javasolják a K&H szakemberei. Finanszírozásra az államilag támogatott hitelek mell
Javított kissé idei és jövő évi globális növekedési előrejelzésén a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az Oecd csütörtökön kiadott prognózisában az előző, februári keltezésű becsléséhez képest.
Az Utcajogász Egyesületnek a Blaha Lujza tér az irodája, önkénteseik olyanoknak nyújtanak ingyenes segítséget, akiknek kifejezetten nagy szükségük lenne jogi tanácsadásra, ám azt nem engedhetik meg maguknak.
A Deloitte és az AWS együtt akarja átterelni a felhőbe az afrikai és a közép-európai országok vállalatait. Több éves, átfogó, stratégiai együttműködésbe kezdett a világ legnagyobb vezetési tanácsadó cége, a Deloitte, valamint a világ legnagyobb nyilvános felhőszolgáltatója, az Amazon Web Services (AWS). A kooperációjuk célja, hogy felgyorsítsák a v
Az evosoft, amely 100%-ban Siemens leányvállalatként működik, a régió egyik vezető szoftverfejlesztő központja. Széleskörű tudással és tapasztalattal rendelkezik az irányítástechnikai rendszerek, informatikai fejlesztések és mesterséges intelligencia alapú megoldások terén. Ahogy
Egy új, az amerikai demokraták által közzétett jelentés szerint számos nagy olajvállalat szándékosan vezette félre a nyilvánosságot az éghajlatváltozás veszélyeivel és az iparág környezetre való hatásával kapcsolatban.
Az erkélynapelemek az elmúlt években világszerte népszerűvé váltak, Ausztriában és más országokban is. Magyarországon még tiltott, de ez hamarosan változhat.
A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a Drs (Deposit Return System), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások gyártását és értékesítését. Milyen út vezetett idáig? Az italcsomagolások újrahasznosítására bizonyítottan a legeredményesebb módszer a kötelező betétdíjas rendszer bevezetése, amellyel nemzetköz
Képzeld el, ahogy a nyári napfény megcsillan a fémes körmeiden, miközben egy frissítő italt kortyolsz a tetőtéri bárpultnál. Vagy ahogy valamelyik tengerparton élvezed a pihenést, és mikor belemerülsz a vízbe, a fényes aqua-kék körmeid beleolvadnak a hullámokba. A 2024-es nyári körömszíntrendek az évszak legmozgalmasabb jeleneteiből merítik az ihle
Az Al Maktoum nemzetközi repülőtér (más néven Dubai World Central) jelenleg 128 milliárd dirham (53,3 milliárd dollár) értékű átfogó felújításon esik át. Az Emirates légitársaság ízelítőt adott a dubaji Al Maktoum nemzetközi repülőtéren épülő bázisáról.Végleges elkészülte után a komplexum a tervek szerint ötször akkora, 70 négyzetkilométer lesz, mi
Milyen részenként elveszíteni valakit, aki továbbra is karnyújtásnyira van tőlünk? A demencia egy olyan tünetegyüttes, amely úgy emészti fel a számunkra fontos embereket, hogy fizikai jelentlétük ellenére a személyiségüket és a közös emlékeinket vonja ki a kapcsolatunkból. A tünetegyüttes része a memóriavesztés, az absztrakt gondolkodás és az ítélő
Még akik már ismerik a Bitcoint, azok nagy része sem tudja, hogy mire való az Ethereum. Pedig van egy nagy különbség a kettő között, ami egy teljesen új világot nyit az Ethereum és az azzal kompatibilis blokkláncok felhasználói számára. Lehet, hogy sokkal nagyobbat, mint a Bitcoin világa. Elmagyarázzuk, miért.
A Luxor bútorcsalád a luxus kényelem romantikus oldalát képviseli formavilágával és anyaghasználatával egyaránt. A rattan bútorok természetközeliségét fejlesztették tovább a fonott hatás megőrzésével, de a törékeny fa lecserélésével. A Luxor bútorokkal a teraszod egyszerre lesz elegáns és otthonos, modern és rusztikus.
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának kiegyensúlyozására számos országban alkalmaznak szivattyús-tározós erőműveket.
Makadám út helyett járhatatlan, zúzott kővel leszórt utat kaptak a Baranyai Kovácsszénája lakói. Pedig az új úttal napi 30 kilométer kerülőt spórolhatnának meg Orfűre menet hiszen csak ott van bolt és posta. A helyiek szerint sem szerekezetileg sem méretében nem felel mega terveknek. Nem készült árok padka vízelvezető és a makadám burkolat is hiány
Először fordul elő, hogy a két ismert műsorvezető ugyanabban a műsorban köszönti reggel - ezúttal - a hallgatókat. Pachmann Péter ugyanis hat év után visszatér a Jazzy-re és csatlakozik a Business Class műsorvezetői gárdájához: Gundel Takács Gáborhoz, Kamasz Melindához és László Csabához. A Business Class 2023. január 2-án indult útjára, hogy a leg
Lewis Hamilton elárulta, hogy Adrian Newey neve szerepel az első helyen azon emberek listáján, akikkel szívesen dolgozna együtt a jövőben a Forma-1-ben. A szerdai napon vált hivatalossá, hogy a brit tervezőguru 2025 első negyedévében távozik a Red Bulltól. A döntés értelmében a rivális csapatok – köztük a Ferrari is – versenybe szállhatnak a 65 éve
Olaszországban csak 23 órakor zárnak majd be szavazókörök a június 9-ei európai parlamenti választáson, ezért addig egyetlen országban – így Magyarországon – sem hozzák nyilvánosságra a voksolás hivatalos eredményét. Június 6. és 9. között összesen 370 millió európai választópolgár döntheti el, hogy kik legyenek az Európai Parlament tagjai a követk
A külkereskedelmi egyenleg tavalyi javulását nagyjából azonos mértékben határozta meg két tényező: egyszerre estek be a 2022-es rekordszintekről az energiahordozók árai, valamint a magas infláció miatt beszakadó lakossági fogyasztás miatt csökkent az import. A kormányzat egyes intézkedései – például az ársapkák – ráadásul fenntartották a cserearány
Annyira pocsék évet zárt a lakáspiac 2023-ban, mint 10 évvel korábban, 2013-ban. Mindössze 90 ezer lakást értékesítettek, az árszint 5,8 százalékkal nőtt, miközben az infláció 17,6 százalék lett. Idén már élénkülés látható, de még mindig a vevők kezében van az irányítás.