A 2024-es Met-gálát (is) egyértelműen az A-listás sztárok új kedvencei, az átlátszó ruhadarabok, vagyis az úgynevezett meztelenruhák uralták. Valósággal elárasztották a Metropolitan Museum of Art lépcsőjét a teljesen áttetsző kreációk.
A kegyelmi ügybe belebukott volt igazságügyminiszter a botrány óta kerüli a nyilvánosságot, csupán akkor állt kamera elé, amikor kitálalt a Magyar Péterrel való házasságáról, amit egyébként mérgező és bántalmazó kapcsolatként írt le. Most viszont kiderült Varga Judit titka, ugyanis a Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol a volt miniszter e
Amerika korábban Vietnamban, a Szovjetunió Afganisztánban emelte sokszorosára tanácsadói létszámát a harcok kezdete előtt. Vajon mi a szándéka most Washingtonnak?
Ellentmondásos a magyar külpolitika megítélése, miközben az Orbán-kormánynak felróják, hogy meglehetősen fagyos a viszonya a saját szövetségeseivel, addig Moszkvával vagy Pekinggel kifejezetten pozitív a kapcsolata. A kínai elnök látogatása akár újabb nagy beruházás bejelentését is hozhatja, ami felerősítheti a magyar kormánynak azt a kommunikációj
A Bitcoin felezés után a bányászat jutalom 6.25 BTC-ről 3.125 BTC-re csökkent. A kripto közösség izgatottan várta ezt a pillanatot, ami mindig jelentős hatással volt az árfolyamok alakulásásra. Kripto bikapiaci előrejelzés: Mit várhatunk? A felezés a BTC véges darabszámát hivatott elősegíteni. Csökkenti a piacra kerülő kínálatot, ami áremelkedést v
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai "liberális mainstream" által gerjesztett háborús őrületből – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai "liberális mainstream" által gerjesztett háborús őrületből - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Bitcoin vagy arany címmel rendezett vitát a hétvégén a ZeroHedge, egy ismert nemzetközi pénzügyi blog és híroldal. Az arany mellett két nagyágyú szólalt fel. Egyikük Peter Schiff, egy kriptós körökben is jól ismert aranykereskedő volt, aki több mint 10 éve óta figyelmeztet mindenkit arra, hogy a bitcoin árfolyama hamarosan nullárra esik, és soha tö
Évekkel ezelőtt vonult vissza nyilvánosság elől a Magyarországon is működő német üzletlánc, a Müller alapítója. A "drogériabáró" Erwin Müller most ismét a reflektorfénybe került: örökbefogadott vadásztársai fogták perbe.
9420 dollárba kerül az a lángszórós robotkutya, amit 10% kedvezménnyel vásárolhat meg, aki bitcoinnal fizet érte. A Thermonator nevű négylábú halálosztó egy 9 méteres távolságig hordó lángszóróval, lézeres irányzékkal, HD kamerával és 1 órás működést lehetővé tevő akkumulátorral érkezik, használata pedig akár egy mobil appal is megoldható. A Therom
Nem biztos, hogy érdemes halogatni a nyaraláshoz szükséges euró vásárlását, legalábbis a szakértő szerint a korábbi évek tapasztalata az, hogy a nyári hónapokban trendszerűen esik a forint árfolyama.
Tudtad, hogy a zsírokat makrotápanyagoknak tekintjük, ami azt jelenti, hogy a szervezetünknek nagy mennyiségben szükségük van rájuk? Mégis gyakori tévhit, hogy ami zsíros, az egészségtelen is. Pedig az számít igazán, honnan származik az adott zsírforrás, és persze - mint gyakorlatilag minden más élelmiszer esetén is - hogy mennyit fogyasztunk belől
Az idei olimpia egyik különlegessége, hogy pontosan 100 évvel korábban rendeztek legutóbb Párizsban nyári ötkarikás játékokat. Az idei Magyar Sport Napján már 16 sportág 154 sportolója rendelkezik olimpiai kvalifikációval. 24 éve minden évben ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját, amelynek eredete 1875-re nyúlik vissza. Abban az évben máj
A zöldségalapú pizzákat már éppen megszokhattuk, erre mivel érkezik a nyár? Karfiolfagyival! Na, egyelőre nem itthon, hanem Új-Zélandon, ahol egy startup egészen egyedi nyári desszerttel jelentkezett.
Megihlette az embereket a múlt heti anyukázós történet, így az élő közvetítésben indított mémcoinok akár egy újabb trendjévé is válhatnak a kriptopiacnak. Anya kezdődik! A muter melleivel reklámoztak egy új mémcoint A live streames kriptók lényege, hogy a közvetítő létrehoz egy kriptovalutát, majd leül a kamera elé és annak reményében csinál, vagy
A migrén önmagában is rettenetesen kínzó fejfájás típus, de az érintettek egyharmada még úgynevezett aura jelenségekkel is küzd a rohamot megelőző percekben, órákban. A főként látászavarokkal, de más tünetekkel is járó állapotot nem lehet önmagában kezelni, de a migrén karbantartásával az aura jelenség is visszaszorulhat. Dr. Simon Márta, a Fájdalo
A család az családos családokban négyezer gyereket nevelnek az anyuka apukák és az apuka anyukák. Ott, ahol az apa férfi, az anya meg nő, ott pedig több millió gyereket.